Álmomban visszaemlékeztem egy regressziós hipnózis további részleteire.
Ez nagyon furcsa és vicces és hihetetlen és... és... Na. Értem.
A hipnózis közben kibontakozó történet azt mutatta be (azt hiszem, már leírtam a sztorit, az, amelyikben egy arab férfi voltam), hogy miért vannak most komplexusaim. A férfi életének legvégét - ami nem volt túl szép - láttam csak. Ez után megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy áldozata voltam egy kegyetlen helyzetnek. Utólag hipnotizőrömmel beszéltünk ugyan erről a karakterről, amiből szintén az derült ki, hogy milyen szimpatikus, ámde szerencsétlen ember voltam. Azaz abból, amit tudtam róla, ezt a következtetést lehetett levonni.
Nos, nyilván senki sem fekete vagy fehér, továbbra sincs értelme ítélkezni. Az esti álmom mégis teljesen új színt adott eddigi elképzeléseimnek......
Tegnap este egy olyan társaságban találtam magam, - és itt sikerült egy hosszan részletező szöveget egy gombnyomással véletlen kitörölnöm - ahol az emberek nagyon érdekes dolgokat csináltak, de én mégsem találtam őket annyira izgalmasnak. Úgyhogy egy idő után leültem az egyik tábortűz mellé (három volt) pár férfi mellé. Az egyik megkínált hasissal. És akkor beugrott minden.
El kezdtem nekik mesélni a történetem. Egyszer assassin voltam. A XII. században Arnold lübecki apát azt emlegette, hogy Haszan egy
kábítószer, a "kender" segítségével babonázza meg azokat, akiket a
halálba küldött: E szer lelkesedést váltott ki, eksztázist, az érzékek
eltompulását, mámort. Ekkor jöttek a mágusok, s az alvóknak
fantasztikus, gyönyörűséges dolgokat mutattak; aranytőrt nyomtak a
kezükbe, s megígérték nekik, hogy mostani gyönyörűségük örökké fog
tartani, ha teljesítik a kapott parancsot.
Még azt is elmeséltem a többieknek, hogy a vakítás volt a védjegyem. A szemgolyókat mindig megtartottam. Amolyan kabalának.
Már nem is vagyok olyan szimpatikus, igaz?
Mellesleg ez a kis kiegészítés sok mindent megmagyaráz. Hogy mit kerestem ott, miért vállaltam el a feladatot, ha erősen sejthető volt, hogy meg fogok halni. Mondjuk itt nem kellett megölni senkit, ez tiszta szerencse, amúgy is ez egy speciális ügy volt.
És hogy hogyan kell elképzelni egy assassint? Keresgéltem a képek között, nem pont úgy, mint abban a bizonyos számítógépes játékban. Én így emlékszem magamra:
Kicsit ennél csúfabb voltam, bár hasonkorú meg satöbbi. Ez a kép nagyon odabaszott, pedig elég egyszerű. De nagyon hasonlít a bennem élő képre.
Na tehát a történet tanulsága:
Az egyértelmű, hogy nem voltam egy ma született bárány és akármilyen trauma ért, biztos én is okoztam másoknak. Gyakran látom magam abszolút szerepekben, de ez soha nem ad valós tükröt az embernek. Kapunk és adunk folyamatosan, egyaránt. Talán mástól kapjuk, amit valakinek továbbadunk, de minden tettünknek visszhangja van. Erre mondják az angolok, hogy "What goes around, comes around. Ez az élet körforgása. Soha. Semmilyen körülmények között nem hibáztathatunk másokat a velünk történtek miatt. Mert nincsenek mások, csak mi vagyunk, egyedül, mindennek az oka mi vagyunk, mindent mi adtunk és mindent mi kaptunk.
Felelősségvállalás. This is the moral of the story.
