Atlantisz-szindróma

Avagy aranykor-szindróma, ahogy a nővérem mondaná azokra, akik hisznek az ilyesmiben. Persze mi, megrögzött idealisták csak mosolygunk az ilyesmin, ugyebár?

Ha nem tűnt volna fel kedves olvasóimnak, most épp népmesetanulmány kötetet olvasok, az mozgat meg ennyire. Több szerzős a dolog, így a tartalom is nagyon sokrétű, változik mind érdekességben, mind hitelességben, de mint azt tudjuk, nagyon jól ki tudom szűrni a hantákból is a lényeget. mert hát vannak egészen kurucinfó minőségű gondolatok is benne, igaz, nagyszerű tudósok is értekeznek a népmesékről a könyvben.

Most épp egy elvarázsoltabb arc gondolatairól olvastam, melyek nagyon jó gondolatok amúgy, szinte sajnálom, hogy ennyire űrszittya-buzgó az emberünk. Viszont a kutatásai abszolút értékelhetőek.
Kezdődik ez ott, hogy: "Hol volt, hol nem volt..."
És láss csodát, úgy folytatódik, hogy:
...még a régi világban, az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr...."
Pontosan ezt az egyetlen mondatot elemzi a tanulmány.
És akkor van itt szó mindenről, Özönvíz (Op. tenger) és jégkorszak (üveghegy) előtti időkről, ahol viszont egy olyan világgal találkozhatunk, amiben kurta farkú malac túr, azaz nagyon is hasonlít a mai világra. Tehát népmeséink egy olyan világról beszélnek, mely a mienkhez hasonlatos, ámde az emberiség előtti időkbe nyúlik vissza. Hoppá!
Itt van egyes számú Atlantisz értelmezésünk, miszerint egy a mai embert megelőző civilizáció létezése jelentette az emlegetett aranykort.
De menjünk messzebbre...

Kettes számú értelmezésünk, hogy itt többről van szó, mint civilizáció előtti civilizáció. Inkább élet előtti élet, teremtés előtti ... előtti? Teremtő gondolat.
Az ötlet, ami anyaggá lett, egy álom, ami valóra vált. (Igen, itt a blogcímre utalgatok.) Vagy ahogy a Beszélgetésekben Isten mondaná, a "Nagy Terv." A legmagasztosabb gondolat az életről, a dolgok lehetséges kimeneteléről. Talán ezt a mesék hozzák el nekünk, melyek azt állítják magukról, hogy ők mindennek az eleje. És talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, mindennek a vége is.
Ebben az esetben a mese komoly párhuzamot mutat számos vallással is, melyek az világ eljövendő végkimeneteleit latolgatják. Akkor végül is megint felmerül a mese mint olyan fontossága, szerepe a világban. Kitaláció, vagy a világ működésének alapjait rögzítő tudás?
De a világ alapvető meghatározásának mi köze van az aranykorhoz, a tökéletességhez? Talán észre kéne vennünk magunkat, azaz azt, hogy az aranykor itt van. Talán nem körülöttünk, inkább az elménkben, a gondolatainkban, a képzeletünkben. Talán ez egy kulcs, egy megoldás minden kérdésre. A lehetőség a képzelet, a mese, az erre való tudatosság.Lehet az üzenet nem más, mint hogy nekünk magunknak kell megteremteni, amire vágyunk. Hiszen a világ csak egy hologramm, illúzió, álom, mese.
Akkor mégis miben kéne hinnem? Mi más legyen számomra a bizonyosság?
Én maradok aki voltam, mert tudom, amit mindig is tudtam.