Ahány ember, annyi út a legvégső  igazság felé. 
Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy ha valakivel nem értek egyet, el kell-e mondanom a véleményemet? Zárkózott személyiségként  gyakran választom a hallgatást, ugyanis hallgatni arany. – beszélni ezüst – És mégis, utólag gyakran megkérdem magamtól:  Vétkesek közt cinkos-e a néma? És vétkes-e ki az igazságban vét? 

Ha saját igazságérzetemet  kérdezném, a megfejtés egyszerű lenne: Tiszteld a másikat, amit mond, az az ő valósága. Csak akkor fogalmazd meg saját mondandód, ha kérdeznek, egészen odáig a másiknak nincs szüksége a tanácsodra. Csöndben maradni annyi, mint istenként cselekedni, aki mindig csendben szemlél, aki sosem ítélkezik. 

Azonban  a társadalom válasza épp az ellenkező. A közösség mozgatórugója a kommunikáció. Én mondok neked valamit, erre te mondasz valamit, így épül fel  együttes valóságunk, amiben mindannyian élünk. Ha nem mondom el hogy én hogyan látom, akkor az építkezésből kimaradok. 

Az igazat megvallva éppen ezért gondolom, hogy a társadalom és az emberi üdv két külön helyen található. Hogy a régi idők remetéit követve idővel a tiszta igazságot áhító lélek ráeszmél  a magány szükségére és a többi embertől tisztes távolságban, minél kisebb közösségekben, vagy teljesen egyedül él.

"You heard of honest Socrates
The man who never lied
They weren't so grateful as you'd think
Instead the rulers fixed to have him tried
And handed him the poisoned drink
How honest was the people's noble son
The world, however, did not wait
But soon observed what followed on
It's honesty that brought him to that state
How fortunate the man with none"
Dead Can Dance