De nem szándékszom idézgetni, ez nem egy olvasónapló, épp csak azért fogok mégis írni tőle egy sort, mert pont belevág egy álmomba, hiszen ez a blog ezért van.
(felszólító módban:)
"A sejtésben s hallgatásban legyen mester a barát: nem kell mindent látni akarnod. Álmod árulja el, hogy barátod mit tesz ébren."
/
Hatalmas körtánc volt, de én kimaradtam, esetlenül ügyetlenkedtem, nem is értettem, miről lenne szó. Akkor körém állt a táncoló tömeg és kinevettek. De én csak Téged láttalak, ahogy nevetsz rajtam. Csak az esett rosszul.
Mert álmaimban Te vagy én és én vagyok te. Furcsa ez a fordított szerep, de mégis igaz a maga nemében. Hiszen magamat szerettem és bálványoztam benned és talán Te is, fordítva. Nem csoda, hogy lelkiismeretemként Te tűnsz fel álmaimban. Megvetésed a saját csúfolódásom önmagamon. Minden, amit nem szeretsz bennem, azt én nem tudom elfogadni magamban. De miért mondom, hogy álmaimban? Nincs értelme.
Tehát szánom magam. Hogy mi ebből az, ami Téged illet?
Még mindig tanullak szeretni. Onnan fogom tudni, hogy megtanultam, hogy már nem szeretlek. És onnan fogom tudni, hogy nem szeretlek, hogy újra képes leszek majd szeretni téged.
Félek, nem tudod megbocsátani
Eltékozolt, ostoba, könnyű múltam
S majd ezerszeresen fáj
Ami ezerszer fájt
Még szeretni megtanultam.
Eltékozolt, ostoba, könnyű múltam
S majd ezerszeresen fáj
Ami ezerszer fájt
Még szeretni megtanultam.
József Attila (1937)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése