Valamelyik szomszédunk új szokása, hogy kiszortírozza régi könyveit, s azokat a kukák mellett hagyja. Ezt reggelente munkába menet észre veszem, válogatok, mint ha csak antikváriumban lennék, majd visszasietek a lakásba, hogy lerakjam újonnan guberált kincseimet.
Ezeket a szerzeményeket a konyhában tartjuk, ami olyan ettől, mint egy mai divatos kávéház. Tea, ezüstözött kínáló, rajta édesség, és könyvek sorakoznak az asztalon.
A következő adag a wc-be kerül majd. Az is olyan hangulatos.
Először Csingiz Ajtmatov - Fehér Hajó című könyve került a kezembe.
Népmesei motívumok, ősi legendák a kirgiz szocializmus valóságában. Ma rossz passzban voltam, így remek alkalomnak tűnt ez a drámához.
Megkapó kis történet. Tetszettek az ősökről szóló történetek.
Mindazonáltal egy megrögzött idealistának a szomorú vég nem pusztán csalódott vállvonást von maga után. Persze a dráma az dráma. Nincs benne rossz vagy jó, avagy: minden rossz, aminek a vége rossz. Így tartom. De ma ennek volt itt az ideje. Egy jó időre elég is lesz.
Mindazonáltal meleg szívvel ajánlom.
"Az Isszik-Kul-tótól nem messze, egy kis telepen él a
kisfiú, s féltett kincsével, egy távcsővel figyeli a tavat, s a tavon a
fehér hajót, melyen talán az apja dolgozik, s elképzeli, ahogy hallá
változik, s odaúszik hozzá.
Mert a kisfiú csak álmodozhat rég nem látott szüleiről: a nagyapja neveli, ő vesz neki iskolatáskát is, és ő meséli el Koronás Szarvas Anya történetét, akitől egész nemzetségük származik.
De a szarvasok rég elszöktek arról a vidékről, mert az emberek üldözték s gyilkolták őket, s már Koronás Szarvas Anyára sem emlékeznek. Az ő emlékét csak az öreg Lótifuti Momun őrzi, a kisfiú nagyapja, de őt a többiek semmibe veszik, s kinevetik szovjet emberhez méltatlan buta meséit.
És egyszer a szarvasok mégis visszatérnek…
A 2008-ban elhunyt világhírű író kisregénye egzotikus világot varázsol elénk: a hegyi falvakban élő kirgizek életét, akik közül sokan immár hagyományaikat, legendáikat, emberi tartásukat elveszítve pusztítják környezetüket s önmagukat. Egy kisfiú ártatlan, tiszta szemével látjuk őket s „olthatatlan, gyötrő, örökös szenvedélyüket, hogy többnek lássák őket, mint akik”.
Ajtmatov legszomorúbb, legpesszimistább írása a nagyszerű életmű kiemelkedő alkotása."
Mert a kisfiú csak álmodozhat rég nem látott szüleiről: a nagyapja neveli, ő vesz neki iskolatáskát is, és ő meséli el Koronás Szarvas Anya történetét, akitől egész nemzetségük származik.
De a szarvasok rég elszöktek arról a vidékről, mert az emberek üldözték s gyilkolták őket, s már Koronás Szarvas Anyára sem emlékeznek. Az ő emlékét csak az öreg Lótifuti Momun őrzi, a kisfiú nagyapja, de őt a többiek semmibe veszik, s kinevetik szovjet emberhez méltatlan buta meséit.
És egyszer a szarvasok mégis visszatérnek…
A 2008-ban elhunyt világhírű író kisregénye egzotikus világot varázsol elénk: a hegyi falvakban élő kirgizek életét, akik közül sokan immár hagyományaikat, legendáikat, emberi tartásukat elveszítve pusztítják környezetüket s önmagukat. Egy kisfiú ártatlan, tiszta szemével látjuk őket s „olthatatlan, gyötrő, örökös szenvedélyüket, hogy többnek lássák őket, mint akik”.
Ajtmatov legszomorúbb, legpesszimistább írása a nagyszerű életmű kiemelkedő alkotása."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése