Így karácsony tájékán nyilván nem én vagyok az egyetlen ember, akinek meggyűlik a baj a világgal.
Olyan témákkal kell szembesülnünk, amit idáig egész évben módszeresen próbáltunk elkerülni.
Többnyire ilyenek például a családi problémák.
Ugye milyen jó már, hogy nem élünk otthon, nem kell együtt élni, nem kell alkalmazkodni, más kínja miatt kínlódni. De ezek a napok nem erről szólnak. Minden évben ilyenkor összekényszerül a család és megpróbálják elviselni egymást egy pár napra.
Az előző bejegyzésem, amivel nyilván nem sokan találkoztatok, kitöröltem. Arról szólt, hogy milyen borzalmas élményeim voltak, áldozatául estem a sorsnak és természetesen mindenben végig nekem volt igazam.
S bár ez így is volt, nem hiszem, hogy hosszas monológokat kéne erről írnom, hogy ezt bizonyítsam.
Inkább beszéljünk arról, hogy a mai nap végén, egy nagyon nehéz hetet lezárván Anya végül idejött hozzám, hogy megbeszéljük a dolgokat. hosszasan beszélgettünk, én az első fél órában kb ordítottam és sírtam (nagyon. készen voltam.) majd megnyugodtam és hosszasan beszélgettünk. Ha másért nem, ezért megérte a szenvedés. Egy mindent tisztázó beszélgetés, ha hajlandóak vagyunk eljutni a végéig és nem szakítjuk félbe az első kommunikációs zsákutcába jutva, mindent megér.
Ilyenkor mindig az az érzetem támad, hogy létezik mindenkire vonatkozó, egyetemes igazság. És szerintem minden ünnepnek is hasonló tanulságokkal kell zárulnia.
Meg lehetőleg mindennek.
Hogy akarjunk jobbak lenni, hogy hajlandóak legyünk a változásra és arra, hogy ne csak magunkért éljünk és cselekedjünk, hanem célokért, eszmékért, a jóba vetett hitünkért.
Számomra többnyire ez jelenti az elmélyülést és az elmélyülés jelenti az ünnepet. Nyilván, ha kicsit inger-gazdagabb érzelmi életet élnék, akkor ez a fogalomkör bővülhetne, de egyelőre ez is megteszi.
Nem akartam elsőre filmajánlót írni, mikor megnéztem a Felhőatlaszt. Nem tudtam, hogy mit is kéne gondolnom róla, meg úgy gondoltam, el fog jönni az ideje. Végül az ünnepi eszmékre reflektálva, s több filmkritika elolvasása után mégis megírom most a véleményem:
Gyakran megdöbbenek, mikor kiderül, hogy másnak nem feltétlen tetszik az a film, vagy könyv, ami nekem esetleg a kedvencem. Meglepődöm, mert ezeket a műveket általában a zsenialitás egy egy manifesztumának látom.
Ma megvilágosodtam eme szokásosan jelentéktelen egyértelműségben is:
Más más értelmi és érzelmi beállítottsággal mindenkinek más kinyilatkoztatásokra van szüksége az amúgy egyetemes és egyetlen igazságról. Azt hittem, annak van egyfajta, egyértelmű megfogalmazása, ami ha elhangzik, akkor mennyei trombiták zendülnek fel és világosság lepi el az égboltot és minden csillogni kezd, mint a legmagasztosabb elme legragyogóbb gondolata.
Tévedtem. Egy egyszerű embernek valami bájos, már-már naivan egyszerű kijelentés fogja azt nyújtani, amit egy heves érzelmi életet élő embernek valami túlcsorduló, másoknak valami szellemes, megint másoknak valami csavarosabb gondolat fog jelenteni.
Szerintem a Felhőatlaszból mindenki kikaparhatja a magának valót. Így be kell látni, - mert azt olvastam, hogy egyes kritikusokat zavart ez a sokszínűség - valószínűleg lesz olyan része a filmnek ami nekünk sok, vagy épp kevés. Én szeretem ezt a nézőpont váltogatást és nem érzem úgy, hogy például - szintén említett - konyhafilozófia jelenne meg a filmben, azaz mindenből egy kicsi, de még ha így is van, nem érzem ezeket összefüggéstelennek. Miért is akarnék mindenáron egy buddhista propagandafilmet végignézni? Nekem ezekből inkább az jön át, hogy a rendezők az író sok fajta filozófiával találkozott és teremtett magának egy sajátot, ami számára a legközelebb áll az igazsághoz. Sokkal igazság.szerűbb ez nekem, még ha kiforratlanabb is, ha kísérlet-szerű is.
Nem mellesleg, ellenkezni nem tudunk velük, ha azt mondják, mindennek oka van, minden mindennel összefügg és a szeretet a legfontosabb. A színészek nem mellesleg zseniálisan és hitelesen játszanak, szerintem a maszkírozás is jó, sok esetben felismerhetetlenségig mások voltak a színészek de tisztára megörültem neki, ha valakit mégis felismertem. És jók a vágások a történet menete, hiszen három órán keresztül képes voltam csak a filmre koncentrálni, úgy hogy nem esett nehezemre sem. Például ugye az Inception-nél néha erőlködni kellett, hogy koncentrálni tudjak, itt nem lehetett nem oda figyelnem.
Tőlem a film 10/9-et és egy nagy tapsot kap!
l
