Atlantisz-szindróma

Avagy aranykor-szindróma, ahogy a nővérem mondaná azokra, akik hisznek az ilyesmiben. Persze mi, megrögzött idealisták csak mosolygunk az ilyesmin, ugyebár?

Ha nem tűnt volna fel kedves olvasóimnak, most épp népmesetanulmány kötetet olvasok, az mozgat meg ennyire. Több szerzős a dolog, így a tartalom is nagyon sokrétű, változik mind érdekességben, mind hitelességben, de mint azt tudjuk, nagyon jól ki tudom szűrni a hantákból is a lényeget. mert hát vannak egészen kurucinfó minőségű gondolatok is benne, igaz, nagyszerű tudósok is értekeznek a népmesékről a könyvben.

Most épp egy elvarázsoltabb arc gondolatairól olvastam, melyek nagyon jó gondolatok amúgy, szinte sajnálom, hogy ennyire űrszittya-buzgó az emberünk. Viszont a kutatásai abszolút értékelhetőek.
Kezdődik ez ott, hogy: "Hol volt, hol nem volt..."
És láss csodát, úgy folytatódik, hogy:
...még a régi világban, az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr...."
Pontosan ezt az egyetlen mondatot elemzi a tanulmány.
És akkor van itt szó mindenről, Özönvíz (Op. tenger) és jégkorszak (üveghegy) előtti időkről, ahol viszont egy olyan világgal találkozhatunk, amiben kurta farkú malac túr, azaz nagyon is hasonlít a mai világra. Tehát népmeséink egy olyan világról beszélnek, mely a mienkhez hasonlatos, ámde az emberiség előtti időkbe nyúlik vissza. Hoppá!
Itt van egyes számú Atlantisz értelmezésünk, miszerint egy a mai embert megelőző civilizáció létezése jelentette az emlegetett aranykort.
De menjünk messzebbre...

Kettes számú értelmezésünk, hogy itt többről van szó, mint civilizáció előtti civilizáció. Inkább élet előtti élet, teremtés előtti ... előtti? Teremtő gondolat.
Az ötlet, ami anyaggá lett, egy álom, ami valóra vált. (Igen, itt a blogcímre utalgatok.) Vagy ahogy a Beszélgetésekben Isten mondaná, a "Nagy Terv." A legmagasztosabb gondolat az életről, a dolgok lehetséges kimeneteléről. Talán ezt a mesék hozzák el nekünk, melyek azt állítják magukról, hogy ők mindennek az eleje. És talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, mindennek a vége is.
Ebben az esetben a mese komoly párhuzamot mutat számos vallással is, melyek az világ eljövendő végkimeneteleit latolgatják. Akkor végül is megint felmerül a mese mint olyan fontossága, szerepe a világban. Kitaláció, vagy a világ működésének alapjait rögzítő tudás?
De a világ alapvető meghatározásának mi köze van az aranykorhoz, a tökéletességhez? Talán észre kéne vennünk magunkat, azaz azt, hogy az aranykor itt van. Talán nem körülöttünk, inkább az elménkben, a gondolatainkban, a képzeletünkben. Talán ez egy kulcs, egy megoldás minden kérdésre. A lehetőség a képzelet, a mese, az erre való tudatosság.Lehet az üzenet nem más, mint hogy nekünk magunknak kell megteremteni, amire vágyunk. Hiszen a világ csak egy hologramm, illúzió, álom, mese.
Akkor mégis miben kéne hinnem? Mi más legyen számomra a bizonyosság?
Én maradok aki voltam, mert tudom, amit mindig is tudtam.

Mese

„Kezdődik pedig ez a történet avval, hogy a cinkotai község plébánosa felment Mátyás királyunkhoz Budára, igen nagy kéréssel köszönt be a királyhoz. Elmondta a plébános, hogy milyen szegény az ő eklézsiája, és hogy ő mennyire szeretne boldogabb nyáj fölött pásztorkodni. S hogy hát tudja meg a felséges király, hogy a cinkotai plébánia valamikor apáturaság volt, tanúsítja azt egy felírás is, amit éppen nemrégiben találtak egy kövön, …. Hogy milyen Isten előtt kedves dolgot cselekednék a király, ha visszaadná a cinkotai plébániának az apáturaságot, …

Azt felelte Mátyás király:

- Meghallgattalak, tisztelendő atyám, meg is teszem, amit tőlem kértél, ha méltónak ítéllek tégedet, egyszerű plébánost, az apáturaságra. Az pedig azon múlik, megfelelsz-e nékem három nehéz kérdésemre.

 
- Mi légyen az a három kérdés, felséges király?
- Azt is meghallod nyomban, tisztelendő atyám. Első kérdésem: mit gondol a király? Második kérdésem: hol kél fel a nap? Harmadik kérdésem: mennyit ér a király?”
"- Nohát halljuk, tisztelendő atyám, az okos szót. Először is, mit gondolok én most?
- Felséged azt gondolja - feleli a mester -, hogy a cinkotai plébános áll előtte, pedig csak legkisebb szolgája, a cinkotai kántor teszi felséged előtt az udvarlását.
Nagyot nézett erre Mátyás, azután csak biccentett. Ez a felelet bizony talált.
- Hát azt meg tudod-é mondani, hol kél fel a nap
- Meg hát! - mondja rögtön a kántor. Felségednek Budán, nekem meg Cinkotán!
- Ez is jó volt! - bólintott egy nagyot a király. - No most, kántor uram, mennyit érek én?
- Mennyit ér felséged? Azt is megmondhatom. Mert Felségedet Isten fia után a legelsőnek helyezem az emberek rendjében. Mivel pedig az Isten fia harminc ezüstpénzre becsültetett, úgy gondolom, Felséged megér huszonkilencet.
A király szívesen elmosolyodott erre az elmés és derék feleletre, tüstént felajánlotta a mesternek magának a cinkotai apáturaságot…"

Big Wow

Salvador Dalí és Walt Disney közös produkciója a Destino című animációs film 1946-ból, melyet különböző okok miatt nem tudtak befejezni, így 2003-ban jelent végül meg. Zseniális.

Büszkén mint a dob ha zeng

A valaha volt legerősebb kezdést a Dizni mesék között Pocahontas tudhatja magáénak. És sajnos a legszomorúbb befejezést is, már ha szomorú alatt a kínosan nyálast értjük. De már csak az első fél óráig is érdemes megnézni, mondjuk addig, amíg fűzanyó énekel.

10/8 pont az eleje, lenyűgöző és szórakoztató, a vége viszont 10/2, kibírhatatlanná és unalmassá válik. a kettőt összegezve adok neki 10/5-öt, mert jó szívem van.

Ohh Great Spirit, hear our song
Help us keep the ancient ways
Keep our sacred fire strong
Walk in balance all our days!

I and Pangur Ban

A The Secret of Kells - azaz a Kells Titka betegjó mese. Mindenképp meg kell néznie annak, aki nem akarja, hogy lelketlennek tituláljam. Majdnem olyan jó,  mint a János Vitéz. Ezzel már is sok mindent elmondtam, hiszen az imént épp a világ legértékesebb meséjével említettem egy lapon, ami nem kismiska. 

Természetesen mindkét mese a legendás 10/9-es pontkategóriába tartozik.

You must go where I can not,

Pangur Ban Pangur Ban,

Nil sa saol seo ach ceo,

Is ni bheimid beo,

ach seal beag gearr.

Jelenti:

You must go where I cannot Pangur Ban, Pangur Ban

It’s a misty old world,and we are only in it for a short, sharp while

vagy:

Nil sa saol seo ach ceo
not in this life but fog/mist,

Is ni bheimid beo
we live there,

ach seal beag gearr
but little short stay.

Imádom. Gyönyörű. Csodálatos. Mindent elmond.

"Pangur Bán" is an Old Irish poem, written about the 9th century at or around Reichenau Abbey. It was written by an Irish monk, and is about his cat. Pangur Bán (white fuller) is the cat's name.

Pangur Ban

I and Pangur Ban, my cat,
'Tis a like task we are at;
Hunting mice is his delight,
Hunting words I sit all night.

Better far than praise of men
'Tis to sit with book and pen;
Pangur bears me no ill will;
He, too, plies his simple skill.

'Tis a merry thing to see
At our task how glad are we,
When at home we sit and find
Entertainment to our mind.

Oftentimes a mouse will stray
Into the hero Pangur's way;
Oftentimes my keen thought set
Takes a meaning in its net.

'Gainst the wall he sets his eye
Full and fierce and sharp and sly;
'Gainst the wall of knowledge I
All my little wisdom try.

When a mouse darts from its den.
O how glad is Pangur then!
O what gladness do I prove
When I solve the doubts I love!

So in peace our tasks we ply,
Pangur Ban, my cat and I;
In our arts we find our bliss,
I have mine, and he has his.

Practice every day has made
Pangur perfect in his trade ;
I get wisdom day and night,
Turning Darkness into light.'

Mese a jólelkű Fridolinról

Ha tündérmeséről van szó, nem ismerek korhatárt. Ez a mese az egyik kedvencem, bár bevallom, nem a történet miatt, hanem a lenyűgöző illusztráció, ami miatt zaklatott napjaimon ezt és az ehhez hasonló könyveimet olvasgatom, mikor megnyugvásra vágyik lelkem.

"E tündérmese főhőse a jólelkű Fridolin, aki számtalan kalandos fordulat közepette a jóság és a szeretet unalmáért harcol. Az ifjú – gonosz szülei házából – Dongó úr birodalmába kerül, aki csak csalásra oktatja. A fiút a szitakötő képében érkező tündérkirálynő megmenti és elviszi magával a tündérek birodalmába, majd itt él száz boldog éven át. Végül útjára bocsátják, feladata, hogy megszabadítsa az emberiséget. Csodatevő virágcsokrával érkezik vissza a dongók gonosz birodalmába, ahol végül a tündérek segítségével legyőzi a gonoszokat, és a jólelkű Fridolin lesz a király."

Erről jut eszembe, hogy van a Bookline online könyváruház, ahol baromi sok könyvet meg lehet találni, antikvárból is, többek között ezt is, de akad ott Magyar Hírmondó, Carlos Castaneda sőt, még akciós tarott kártyák is, például Crowley - Thot tarott-ja most 3000ért, amin majdnem elsírtam magam. :D A lényeg, hogy egy csomó nehezen beszerezhető olvasmány, csak ajánlani tudom!
A megrendelt könyveket házhoz is szállítják, de érte is lehet menni személyesen, itt, Budapesten több helyen is. Már én is rendeltem egy baromira jó könyvet, már alig várom, hogy megjöjjön! (és akkor posztolom is majd) Fak Jeah!

Rózsa Róka Móka

Egy ideje fontolgatom, hogy újra olvasom a Kis herceget.
Már rég nem emlékeztem a pontos tartalmára, ezért könnyedén visszatartott a gondolat, hogy talán még hozzám mérten is túl gyerekes lehet ez a könyv. Nos, ismét sikerült nagyot tévednem. Vannak emberek, akiknek könyörögni tudnék, hogy elolvassa.

 

Megdöbbentő, hogy mennyi mindent tud mutatni akár egy felnőttek is, tényleg, megéri rászánni azt az egy órát, ami alatt el lehet olvasni. Nem is nagyon tudom eldönteni, melyik részt kopizzam ide. De meg van, a rózsa története kap helyet a blogon, mert minden lány épp ilyen rózsa, és minden fiú lehetne Kis herceg, aki nem fél azt mondani: "Felelős vagyok a rózsámért." Rest In Peace, Antony de SaintExupéry, béke poraidra!


A kis herceg bolygóján mindig voltak virágok, nagyon egyszerű virágok, egy sor szirommal, helyet is alig foglaltak, és nem zavartak senkit. Reggel megjelentek a fűben, estére elhervadtak. De ez egy szép napon egyszerre csak kicsírázott, magva a jó ég tudja, honnét került oda, és a kis herceg aprólékos gonddal figyelte a zsenge hajtást, amelyik semmilyen más hajtáshoz sem hasonlított. Ki tudja, nem holmi majomkenyérfa-féleség-e? A vesszőcske növekedése azonban abbamaradt, és a kis növény hozzákezdett a virágkészítéshez. A kis herceg szemmel kísérte, hogyan jelenik meg rajta egy óriási bimbó, és sejtette, hogy csodálatos tünemény fog kibontakozni belőle; a virág azonban végevárhatatlanul, egyre csak szépítgette magát odabent a zöld szobájában. Nagy gonddal válogatta meg a színeit. Lassan öltözködött, egyenként igazította magára a szirmait. Nyilván nem akart olyan gyűrötten napvilágra lépni, mint a pipacsok. Nem akart megmutatkozni, csak szépsége teljes sugárzásában. Úgy bizony! Nagyon kacér virág volt! Így aztán hosszú napokon át tartott a titokzatos öltözködése. Aztán egy hajnalban, éppen napkeltekor, végre megjelent.

Ásított egyet, és azt mondta, ő, aki olyan aggályos pontossággal dolgozott:

- Ó, még szinte föl sem ébredtem... Elnézést kérek... Még meg se fésülködtem...

A kis herceg nem bírta magába fojtani a csodálkozását:

- Milyen szép vagy!

- Ugye? - felelte kedvesen a virág. - És épp egyszerre születtem a nappal...

A kis herceg ebből könnyen kitalálta, hogy a virág nem valami szerény; viszont olyan megható volt!

- Azt hiszem, épp most van a reggeli ideje - tette hozzá a virág kisvártatva. - Volnál szíves gondoskodni rólam?

A kis herceg pedig, mélységes zavarban, sietve kerített egy öntözőkannát, és kiszolgálta a virágot.

Az meg már mindjárt az elején zaklatni kezdte az ijedős hiúságával. Egy napon például, mikor a négy töviséről beszélt, azt mondta a kis hercegnek:

- Most aztán jöhetnek a tigrisek a karmaikkal!

- Az én bolygómon nincsenek tigrisek - jegyezte meg erre a kis herceg. - A tigrisek különben sem esznek füvet.

- Én nem vagyok fű - felelte szelíden a virág.

- Bocsáss meg...

- Különben sem félek a tigrisektől. A huzattól viszont irtózom. Nincs véletlenül valamilyen szélfogód?

"Irtózni a huzattól - gondolta a kis herceg - elég kockázatos kilátás egy növénynek. - Furcsa egy virág ez..."

- Esténként tégy majd bura alá. Nagyon hideg van itt nálad. Rosszul vagy berendezkedve. Ahonnét én jöttem...

De nem folytatta. Hiszen mag formájában jött: más világokról nem tudhatott semmit. Szégyenében, hogy ilyen együgyű füllentésen kapatta rajta magát, kettőt-hármat köhintett, így akart fölébe kerekedni a kis hercegnek.

- A szélfogó?

- Épp azért indultam, de elkezdtél beszélni hozzám...

Erre a virág még jobban köhécselt, hadd furdalja csak a lelkiismeret a kis herceget.

Annak pedig, hiába volt tele jóakaró szeretettel, előbb-utóbb mégiscsak megrendült a bizalma a virágban. Minden lényegtelen megjegyzést a szívére vett, és kezdte nagyon-nagyon boldogtalannak érezni magát.

- Nem lett volna szabad meghallgatnom - vallotta meg egy napon. - A virágok szavát sosem szabad meghallgatni. Nézni kell őket, beszívni az illatukat. Az enyém egész bolygómat elárasztotta az illatával, mégse tudtam örülni neki. Annyira bosszantott az a tigriskarom-história, holott inkább meg kellett volna hatódnom rajta...

Aztán:

- Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna!

....

- Isten veled - mondta a virágnak.

A virág azonban nem felelt.

- Isten veled - ismételte.

A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.

- Ostoba voltam - mondta végül a kis hercegnek. - Kérlek, ne haragudjál rám. Próbálj meg boldog lenni.

A kis herceget meglepte, hogy nem kap semmiféle szemrehányást.

Tanácstalanul állt, kezében a burával. Sehogy sem értette a virágnak ezt a kedves szelídségét.

- Hát igen, szeretlek - mondta a virág. - Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni... Hagyd békén azt a burát. Nem kell.

- De a szél...

- Egyáltalán nem vagyok olyan náthás... Virág vagyok: jót fog tenni az éjszaka hűs levegője.

- De az állatok...

- Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat. Állítólag olyan szépek. Meg aztán ki más látogatna meg? Mert ami téged illet, te messze leszel. A vadállatoktól pedig egy csöppet sem félek. Nekem is vannak karmaim.

És ártatlanul megmutatta a négy tövisét.

- Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan - tette hozzá. - Idegesítő... Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.

Nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. Kevély virág volt.