Haláli jövendölés

Részeges álmok. :D Ilyen kategória is van.

Sok a tavaszi - nyári gyerek, nem csoda, sok a szülinap, sok a party.
Persze, lévén antipartiarc - ezt a szót miért nem húzza alá a nyelvi ellenőrző?! - tehát lévén ez, én már 11kor hazajöttem, miután egy feles pálinkától kellőképp becsápoltam.

Tehát haza jöttem, álomba szenderültem.
Álmomban családi gyűlés volt, amiben a már nem élő családtagok is részt vettek. Egyikük - egyik nagypapám - fel is szólalt, s miután elmondta a családnak, hogy megváltozott és belátja életében okozott vagy birtokolt hibáit, hozzám fordult, s a következőket mondta:

"Valószínűleg nem úgy alakul a jövőd, ahogy most tervezed. De ne ijedj meg. Nemsokára megismersz egy ukrán fiút (wtf) aki majd az utadra terel. Ő ezzel nem lesz tisztában és vonakodik majd az egésztől, de te higgy benne." (ftw?!)

Ez után magam mellé néztem és egy fiatal férfi ült mellettem. Szerelmes voltam belé és megkérdeztem, hogy véletlen nem-e ukrán? Mondta, hogy de.

 

De  mostanában elég gyakoriak az ilyen "embereket látós" álmaim. :O
Az elmúlt három hétben háromszor álmodtam a leendő lakótársammal, akit még sosem láttam, de már álmodtam vele.

Aztán Egy másik álmomban egy meg nem született testvéremmel találkoztam, talán ez a legbrutálabb. Nem?!!? Látom magam előtt az arcát. :S

Ohh Fortuna

...Szólalt meg Carl Orf híres szerzeménye a háttérben, amikor...

MEGVETTEM! IGEN! JEAH!

 

Ez a könyv a legnagyobb fless kerek e földön, széles e vidéken!  Bevallom, régen már birtokomban volt, mikor annak idején levettem édesapám könyvespolcáról és onnantól a magaménak tartottam. Ezt viszont megtudta vala édesapám és egy óvatlan pillanatban visszacsempészte magához, majd elköltözött. :O Ez után már nem tudtam a könyv sorsárul, sem arrul, hogy látom e még valaha. Tudtommal édesapám se emlékszik már hollétére.

Ekkor viszont megtaláltam ugye a minap reklámozott weboldalon és megörült vala a szívem, s azonnal  meg is rendeltem, ma pedig birtokomba is vevém vala. 

Kinyitván a könyvet a belső borító az alábbiakat állítja:

Fortuna, azaz: szerencsének, avagy

szerencsétlenségnek kereke, 

mely most újabban, az abban mula-

tozóknak kedvekért, egészen

megjobbítva tizenötödször

nyomatásba adatott.

Budán, 1849. Nyom. Bagó Mártonnál.

 

Ez a könyv mellesleg egy jóskönyv, amiben a lehetséges kérdések valamelyikét ki kell választani, majd koczkát kell vetni, hogy végül egy versike segítségével megtudhassuk, mit hoz nekünk a szerencse. A lehetséges kérdések közül néhány tetszetős:

Hogyha valaki sok ideig élend-e e világon?

Hogyha valaki tanítóvá, vagy prédikátorrá leszen-e?

Hogyha valaki előviheti-e az ő dolgát? 

Hogyha valakinek jó-e megházasúlni?

... És sokan mások. Most pedig, hogy igazán átjöjjön a fíling, jósoltatok egyet magamnak, mégpediglen arról, hogy: Hogyha valamely asszony, akár leányzó (avagy férfi) szeret-e? 

Elárulom nektek, egy kis képecske mutatja, hogy a KAKVK azaz magyarán szólva a kakukk fog nekem válaszolni. Dobok is mindjárt. Csak kigondolom, hogy kire fogok gondolni. Rendben. megvan. 3; 2 - Menj Farkashoz Lőcsére! - szóla vala a kakukk. Nincs hát más dolgom, mint megkeresni a lőcsei farkast.

Sybilla 3; Vers 18.:

 "Ifjú! Kiről gondolkodol szívedbe,
Nincsen haszna, kedved nem telik benne,
Ne hidd azt, hogy ő téged szeretne,
Mert gonoszságodat már megismerte."

 Mit ne mondjak, ezt jól megkaptam. :D 

Nem szoktatok kommentelni, de ne az én lelkemen száradjon, ha van kérdésetek, kérdezzetek nyugodt szívvel bármit, mindenre van megfelelő válasz a könyvben. Gondoljatok erősen a kérdésre, vagy a célszemélyre és dobjatok kettőt egy hatos osztatú dobókockával. Ha nincsen, van online. Aztán majd elmondom nektek, mit mondanak a Sybillák. :)

Az emlékezés játéka

Mnémoszüné Uranosz és Gaia leánya, az emlékezés istennője, a múzsák anyja.

Mnémoszüné és Zeusz kilenc szerelmes éjszakát töltött együtt, melynek gyümölcseként az istennő „kilenc egyforma természetű lányt szült, akik csak az éneklésre gondoltak, semmi egyébre” E lányok a múzsák, a művészetek megszemélyesítői. Ő róluk (az anyáról és kilenc lányáról) olvashatunk elsőként a könyvben, melynek címe Symbolon.

Mnémoszüné az az anya, aki nem próbálta maga mellett tartani lányait, hanem szétküldte őket a nagyvilágba, hogy csókjukkal emlékeztessék az embereket. De mire is? Spirituális lényünkhöz, belső lényegünkhöz próbálnak minket visszavezetni. 

"Ahol énekelnek, ott nyugodtan maradhatsz, mert a gonoszoknak nincsenek dalaik." - Tehát nincsen lelkük - tartja a német közmondás. Nincs, mert megfeletkeztek róla. A zene, mint az összes többi művészet segítik az emlékezést. Ezért azt javaslom, mielőtt továbbhaladnánk, indítsuk el ezt a videót, hagy szóljon a háttérben. A könyv Tangerine Dream-et ajánl de szeritem az annyira erősen meditatív, hogy inkább utána hallgatnám. 

A symbolon olyan szó, amely egyidejűleg jelöl egy tárgyat és egy tevékenységet. Éspedig olyan tárgyat, amely egykor széttörött, és részei szétszóródtak a világban. Mikor például egy gyűrűt, egy érmét, vagy egy tányért kétfelé törték, és a két részt különböző embereknek adták, akik egymást nem ismerték (manapság általában papírpénzt tépnek el e célból). Most mindketten tudják, hogy hiányzik nekik valami, és úgy érzik, meg kell keresniük a másik felet.

A mítosz is elbeszéli ezt a történetet. 

A borda, amelyet Isten kivett Ádám oldalából, és amelyből Évát elkészítette, maga is egy symbolon, és ugyanilyen a megkettőzött ember Platón Arisztophanés beszéde című művében: az embernek - így mondja Platón - eredetileg két feje volt, négy lába és négy karja. Ez az ember azonban olyan erős volt, mint az istenek, ezért Zeusz kétfelé vágta, két részét pedig a világ két különböző részén helyezte el. Azóta keresi az egyik fél a másik felet, hogy újra symbolonná váljanak. 

Ezért kapta maga a játék is a Symbolon nevet, mert ez egyfajta keresési folyamat, ahol belső lényegünkhöz próbálunk visszakapcsolódni. Ez a belső lényeg azonban több részből áll, ahogy az embernek annyi személyisége van, ahány magatartás formával rendelkezik. Ezeket a szerepszemélyiségeket vizsgálja a könyv és a játék, ezeket próbálja megismertetni velünk. Hiszen a modern kor embere azért szenved annyi betegségben (melyekről ma már tudott, hogy minden esetben lelki, azaz pszichoszomatikus összefüggésben állnak a fizikai tüneteinkkel), mert egyes szerepszemélyiségeket nem tudunk elfogadni és ilyenkor elfojtjuk őket, amik miután folyamatosan a felszínre szeretnének törni, betegségek formájában próbálják magukra vonni a figyelmet. 

Tehát egyrészt terápiás jellege is van a dolognak, másrészt pedig önismereti célzattal is használhatjuk. Külön segítség, hogy a kártyákon megjelennek a különböző szerepszemélyiségek asztrológiai vonatkozásai is. Így van 12 alap szerepszemélyiség és további 66, melyek ezek kombinációi. Így ha például azt akarom megtudni, hogy melyik szerep áll hozzám a legközelebb, vagy melyikkel érdemes leginkább törődnöm, azt mondom, hogy Ikrek vagyok és Rák az aszcendensem, és megnézem az ennek megfelelő kártyát. 

Kibeszélés

Jelölés: Rák/Ikrek, Hold/Merkúr

Összegzés : érzések kimondása, a beszélgetés terápiája (Pszichoanalízis), érzésekkel kapcsolatba kerülni, az ész és az érzelem kapcsolata

A képen egy nő látható, aki a karját védekezőleg a feje előtt tartja, mert érzéseit megsebezték. Mellette Merkúr áll, az istenek küldötte, aki arra akarja rábírni, hogy sértettségét vagy egyéb érzelmeit közölje. "Beszélj hozzám" mondja, "és rögtön csak fele olyan rossz lesz. Ne tartsd vissza, mondd el." A Hold kicsiny karéja azt fejezi ki, hogy az érzések már régen eltűntek a felszínről, így tehát a lélek bensejében nyomasztanak.

Oda kell figyelnem tehát, hogy hangot adjak annak, ami bennem van, elárulom, ezt a blogot is ezért írom, hogy gyakoroljam a kommunikációt, ami ebben az együttállásban a túlérzékenységem miatt akadályoztatva van.

Na jó, ennyit rólam, jó szórakozást nektek is a játékhoz, ha elakadtok segítek. Itt a link:

http://www.dudus.hu/symbolon/index.html

Vámpírok, Coelho és Én

Debreceni száműzetésem alatt sok új dologra kellett kinyílnom, amiket eddig határozottan elutasítottam, ugyanis az unalom nagy úr. És bár valaha szilárdan megfogadtam - talán a "Veronika meg akar halni" elolvasása után - hogy soha, semmilyen körülméyek között nem fogok Coelho-t  olvasni, most egy isteni sugallat arra késztetett, hogy a világ legvisszataszítóbb címadása ellenére is olvassam el az: "A Piedra folyó partján ültem és sírtam" című könyvét. És nem bántam meg!

Ismét kockáztattam és újfennt jól jártam. Bár az íróról nehezen változik a véleményem, miszerint Paulo bácsi könyvei nyálasak, hatásvadászok és csak menstruáló nők képesek különösebb erőlködés nélkül ellenálni a felesleges érzelgés áradatának, ami történeteiből ránk zúdul, mégis, volt ebben a műben tanulság, sőt, még égi üzenet is, ami pont nekem került bele ebbe a műbe mert a megértésnek pont ezen a szakaszán jártam. Viszont, hogy mégegyszer megkockáztatom e egy hasonló könyv elolvasását, azt nem merem megmondani, bár magamban erősen sejtem a választ.

Könyv ismertetőt az előbb elhangzottak miatt nem szándékszom írni, egy bájosan giccses szerelmi történetről van szó, legyen ennyi elég. Meg persze némi spiritualitással van ez megspékelve, különben nehezen lenne helye ezen a blogon. 

De most mind ez továbbra is mellékes szerepet kap, mert nem a könyvről akarok beszélni, hanem arról a kis szemelvényéről, ami miatt  kezembe került a könyv. 

- Mire gondolsz? - kérdezte

- Vámpírokra. Az éjszaka rémeire, akik magukba zárkóznak, és kétségbeesetten keresnek társat. De képtelenek szeretni. Ezért van az, hogy a legenda szerint csak úgy lehet őket megsemmisíteni, ha tőrt döfnek a szívükbe. Mert abban a pillanatban magához tér a szívük, fölszabadítja a szeretet energiáit, és elpusztítja a gonoszt.

- Ez eddig még nem jutott eszembe. Pedig logikus.

Mostanában több ilyen vámpírral is akadt dolgom. Ezt természetesen a filmekben látott, bőrszerkós, hardrocker, fényre gyulladó (vagy csillogó) vámpíroktól elvonatkoztatva értem, s azokra a lényekre gondolok, akik mint szerepszemélyiség, jelen vannak mindnyájunkban, s szörnyeteggé csak akkor válnak, ha átveszik fölöttünk az irányítást. Sajnos sokan járnak így manapság, észre sem véve saját kárhozatukat, amiben fetrengenek, s tudomást sem véve arról, hogy hogyan teszik életképtelenné embertársaikat is, miközben lázasan próbálnak védekezni mindentől, aminek köze van a szeretethez, ami a megváltásukat jelentheté, igaz, ez eldeformálódott egójuk halálát is jelenthetné.

A megértést egy játék segíti, mely felfedi előttünk a bennünk lakozó szerepszemélységeinket. Ennek a neve Symbolon, amire hamarosan külön bejegyzést fogok szánni, de most csak a témára irányítottan foglalkozunk vele. 

Egy melankolikus arckifejezésű VÁMPÍR látható a kártyán. Távol kell tartania magát a Nap fényétől. A Hold sápadt fénye kíséri útján. Bebarangolja az éjszaka világát, a tudatalatti világát és lázasan keresi azokat, akik életet kölcsönöznek neki. Arca fakó, és ő maga is a hozzá hasonló vérszegényeket keresi, akiket VÁMPÍRRÁ tehet. Körülötte denevérek repkednek, akik hozzá hasonlóan az éj vérszívó teremtményei.

a) A probléma Egy rész meghalt benned. Ez azt jelenti, hogy valaki máshoz kötötted magad. Szemedben ő a tettes és te (valószínűleg) az áldozatának érzed magad. Reménykedtél benne, hogy feltölt téged élettel, részesülni akartál az energiáiból, és most csodálkozol, hogy hatalmat gyakorol feletted. Magad változtattad magad áldozattá azáltal, hogy magadhoz hívtad őt, a betolakodót.

b) Út a problémán keresztül Ismerd fel, hogy egy részed ismeretlen számodra. Fedezd fel, hogy melyik szerepszemélyiséged süllyedt az alvilág sötét birodalmába, hogy onnan vesse ki hálóját idegen életekre. Ezt az élősködő lényt kell felismerned magadban, mert olyan kötelékeket alakít ki, melyek fogva tartanak. E kötelékek között nincs és nem is lesz élet soha.

c) Eredmény A VÁMPÍR meg fog halni. Tudnod kell, hogy rettegsz ettől, de ez fogja meghozni számodra a gyógyulást. Ez nem totális halál: a VÁMPÍR, aki egy részedet elrabolja, a felszínen - a tudatosság fényénél - elpusztul, helyet adva ezzel egy új kezdet számára  Számomra az igazi tanulág az az, hogy aki nem kéri a segítségünket, arra nem is erőltethetjük ezt rá. Mindenkinek, aki embertársait segíteni szeretné, meg kell tanulnia, hogy erőszakkal nem tudjuk mások életét jobbra fordítani és csak annak avatkozhatunk bele a dolgaiba, aki erre megkér minket. Nem vagyok ördögűző, sem vámpírvadász, van, hogy néha el kell engednünk azoknak a kezét, akiket szeretünk, mert mindenki a maga boldogságáért felelős.