A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. szeptember 13., szombat
2014. március 31., hétfő
2014. február 1., szombat
2013. december 27., péntek
Nos, tévedni emberi dolog, nem az előző volt az év utolsó bejegyzése.
Olyan kis cuki álmom volt, hogy úgy döntöttem, leírom.
A Föld végveszélyben volt. Az emberek épp készültek végleg elhagyni a bolygót. Nagyjából három hatalmas disco-gömb alakú űrhajóba menekültek az emberek, akik túlélték az addig sújtó kataklizmákat.
Nekem nagyon tetszett, olyan volt mint egy hatalmas szálloda, de lehet a kollégiumok ilyenebbek, ezt nem nagyon vágom. Mindenki rohant előre, hogy jó szobát találjon. Én egy olyanba kerültem, ahol négy ágy volt és Melitta és Andi tuti ott volt, meg még Szaszára emlékszem, aki nem tudom, hogyan csinálja, hogy bizonyos időközönként megjelenik az álmaimban, mikor nem is találkozunk vagy beszélünk soha. Szóval ez volt. Aztán áttelepítettek minket mégis egy másik Discogömbre, mert ebbe inkább a katonákat akarták tárolni.
Ekkor esett le hogy három gömb van és ha valaki másik gömbre kerül azt lehet soha többé nem látom. Egy kis veszteség érzet futott át rajtam, de tudtam, hogy nincs mit tenni. Lefoglaltunk egy újabb szobát, azt hiszem, ez kicsit jobban tetszett, mert több fény szűrődött be és világosabb volt a fehér falak miatt is.
Lementem körülnézni, találtam egy alagsort érdekesnek tűnő könyvekkel. Meg egy lépcsőt, ami még lejjebb vezetett. Természetesen, mint egy magára valamit adó horrorfilm szereplő, gondolkodás nélkül leslisszoltam a lépcsősoron. Ott találkoztam először két katonával, akiknek szándékai elég kétesnek hatottak az irányomba, de ők felszívódtak. ez után egy vámpírral találkoztam, aki közölte velem, hogy meg fog enni (ölni). Beszélgetni kezdtünk, mert kíváncsi voltam rá. Azt hiszem, kicsit össze is barátkoztunk, ezért nem hiszem, hogy végül megevett volna.
Olyan kis cuki álmom volt, hogy úgy döntöttem, leírom.
A Föld végveszélyben volt. Az emberek épp készültek végleg elhagyni a bolygót. Nagyjából három hatalmas disco-gömb alakú űrhajóba menekültek az emberek, akik túlélték az addig sújtó kataklizmákat.
Nekem nagyon tetszett, olyan volt mint egy hatalmas szálloda, de lehet a kollégiumok ilyenebbek, ezt nem nagyon vágom. Mindenki rohant előre, hogy jó szobát találjon. Én egy olyanba kerültem, ahol négy ágy volt és Melitta és Andi tuti ott volt, meg még Szaszára emlékszem, aki nem tudom, hogyan csinálja, hogy bizonyos időközönként megjelenik az álmaimban, mikor nem is találkozunk vagy beszélünk soha. Szóval ez volt. Aztán áttelepítettek minket mégis egy másik Discogömbre, mert ebbe inkább a katonákat akarták tárolni.
Ekkor esett le hogy három gömb van és ha valaki másik gömbre kerül azt lehet soha többé nem látom. Egy kis veszteség érzet futott át rajtam, de tudtam, hogy nincs mit tenni. Lefoglaltunk egy újabb szobát, azt hiszem, ez kicsit jobban tetszett, mert több fény szűrődött be és világosabb volt a fehér falak miatt is.
Lementem körülnézni, találtam egy alagsort érdekesnek tűnő könyvekkel. Meg egy lépcsőt, ami még lejjebb vezetett. Természetesen, mint egy magára valamit adó horrorfilm szereplő, gondolkodás nélkül leslisszoltam a lépcsősoron. Ott találkoztam először két katonával, akiknek szándékai elég kétesnek hatottak az irányomba, de ők felszívódtak. ez után egy vámpírral találkoztam, aki közölte velem, hogy meg fog enni (ölni). Beszélgetni kezdtünk, mert kíváncsi voltam rá. Azt hiszem, kicsit össze is barátkoztunk, ezért nem hiszem, hogy végül megevett volna.
2013. június 20., csütörtök
Wednesday's child
- Monday's child is fair of face,
- Tuesday's child is full of grace,
- Wednesday's child is full of woe,
- Thursday's child has far to go,
- Friday's child is loving and giving,
- Saturday's child works hard for a living,
- But the child who is born on the Sabbath Day
- Is bonny and blithe and good and gay
Sorsokról gondolkodom. Választásokról.
Te csütörtökön születtél.
"Ki a Tejúton járkál, sose tér meg"
Megdöbbent az életünk ezen örök kettőssége. Felnőni annyi, mint felelősséget vállalni tetteinkért, választásainkért. Többé nem más dönt felettünk, saját sorsunk kovácsává leszünk.
De itt a másik oldal. Már posztoltam róla, hogy mielőtt eldönthettük volna, hogy kinyújtjuk a kezünket, az agyunk pár századmásodperccel előtte már kiadta rá a parancsot. Mennyire eleve-elrendelt az életünk? Az örök spirituális vitatéma, megunhatatlan, végtelen variáció a válaszra. És mind igaz. És mind jó. Melyiket válasszam?
Azon gondolkodom, mi okozza bennem a szomorúságot. Félelmet.
"…árnyék vagy! És az életem… napóra!"
Hiszen az idő illúzió. Mégis eljár fölöttünk. Elmegy mellettünk. És találkozhatunk keveset, mindig egymáséi leszünk. És élhetünk két külön életet. De akkor amit együtt töltünk idő, olyan lesz, mint álmodni, majd mindig, újra és újra belelébredni a magányba. Csak kísértjük majd egymást, mint két lidércnyomás egymás mellkasán.
Feküdtem az ágyban miután elmentél. Sírtam, majd kicsit elmerengtem rajtunk. Nyitva volt a szemem. Az ágyamra esett egy hatalmas bogár. Pont az, ami a múltkori pikniken Andival támadt ránk. Lesodortam az ágyról ijedten, majd még öt percig keresgéltem, hogy hova eshetett.
Nem volt sehol. Csak képzelődtem. Pedig ébren voltam. Talán akkor álmodom mikor nem vagy itt, és egyedül akkor vagyok ébren, mikor velem vagy?
Csipkerózsika csókért kiált. Már éppen eleget aludtam nélküled.
Tóth Krisztina: CIZELLÁLT METEOR
„Csillagtalan álom, elfelejtett álom” (szürrealista közmondás)
I
Egy kihűlt napot görgetnek a járdán.– Möszjő Breton, ma hova lesz a séta?
– És nektek, angyalok? Ha azt előre látnám,
nem öltöznék csillagnak, nem mennék a
véletlen nyomában át a hídon
gyalog, egész a város túlfelére:
de azt álmodtam, meg kell írnom,
milyen az út egy pillantás jegébe.
A folyóparton repült egy menyasszony,
nyolc méter celofán volt a ruhája,
féltem, kialszom majd és elszalasztom,
úgyhogy csillagként indulok utána…
– Möszjő Breton, nem látott üstököst még?!
– Dehogyisnem! Ő lesz a feleségem!
Világít majd, mint tócsában az emlék,
és úgy hagy el, mint testet a szemérem!
II
– Möszjő Desnos, ma hova lesz a séta?– Édes angyal, ne öltözz háborúnak,
hiszen fehér az arcod, mint a kréta!
– Ma karnevál van… nem mondták az úrnak?
Monsieur Desnos, hová lesz az a csillag?
– Annyit álmodtam rólad, évek óta
kísért a hangod és egy téli illat…
…árnyék vagy! És az életem… napóra!
– Möszjő Desnos, írjon nekem egy verset,
holnap kibontott hajjal jövök érte,
de most mennem kell… holnap is szerethet!
– Menjen csak, angyalom, ha megígérte!
Egy esős napot görgetnek az órák,
csak egy neve van és csak egy alakja
mindennek, mégis, hányféle valóság
illeszthető egy arc mögötti arcra.
III
Akit keresek, úgy van, ha sosem lesz.Nincs tévedés, a szavak nem hazudnak.
Georgiám, villám a vérbe, kellesz,
lepkebáb-szívű ébrenlét, de unlak!
Az éj dobálja csillagait, én meg…
– Möszjő Soupault, hozhatom a szokásost?
– …ki a Tejúton járkál, sose tér meg,
lenyúzott szélből varrnak neki vánkost!
A nőre gondolok – egy áttetsző pohárban
harangozik a neve, érte jöttem,
kabátban volt és késő délutánban,
téblábolok, mint külváros a ködben…
…pedig itt van a közelemben, érzem,
az összes ablaküveg tőle holdas,
egy cizellált meteorral fülében
a kalapomban ül és engem olvas.
2013. február 11., hétfő
Egy vidám bejegyzés
Mostanában elég nyomott, depresszív voltam.
Mindazonáltal úgy gondolom, már megtörtént az a tudatállapot váltás az életemben, ami után már el tudom dönteni, hogy mennyire hagyom, hogy hasson rám egy hangulat. Ha rossz kedvem van, már nem tud igazán rossz lenni, hiszen tudom, hogy elmúlik. Nem sodródom vele.
Furcsa nekem ezt ide leírni, mert úgy gondolnám, hogy az ilyesmit mindenki megéli, legyen akármekkora teljesítmény, az ígyis- úgyis személyes léptékű marad.
De mostanában meginogtam ebben. A környezetemet látva, szinte azt gondolnám, hogy az emberek nem is törekednek a kontrollra, hanem egyenesen szeretnek sodródni.
Azt is észrevettem egy ideje, hogy élvezettel nézem mások döntéseit és az abból adódó helyzeteket, amikbe csöppenek. Pont olyan, mint egy-egy film, amit meg lehet nézni és elgondolkodni, érzelegni, vagy épp szórakozni lehet rajta. Bár a filmeket soha nem szerettem, legalábbis az érzelmekre irányuló részeket mindig azon a bizonyos üvegfalamon keresztül szemléltem.
A valós helyzetekbe sem kívánok belevonódni. Biztos vagyok benne, hogy én élném azt az életet, ami a másé, ha azt kéne éreznem, vagy gondolnom, amit ő. Érzéketlen vagyok?
Nem hiszem, hogy valakit a döntései, a gondolatai, vagy az érzései alapján/miatt szeretünk. Szerintem egymást az együtt töltött idő minősége alapján szeretjük - meghatározható esetben - vagy van a másik eset, amikor semmi alapon, minden ok nélkül csak szeretjük egymást.
Most nyilván nem arra gondolok, hogy valaki csak akkor a barátom, ha mindig nagyon jól szórakozunk egymás mellett. És nem azt mondom, hogy ha rossz kedve van annak akit szeretek, akkor nem lesz azonnal nekem is rossz a kedvem. Mert de. Inkább arra gondolok, hogy nem tartom meg az érzést, hanem elengedem, gyakorlatilag azonnal. Fáj az, hogy neki fáj valami, de nem fáj az, ami neki fáj. Szerintem a legmegbízhatóbb támaszt akkor adom, ha én pozitív maradok. Nem ugrok a másik után kútba, hanem megállok a szélén és kisegítem onnan. Azaz én így látom ezt az egészet.
Azt gondolom mellesleg, hogy bevonódhat az ember, ha az a fejlődését szolgálja, vagy szórakoztatja, de felesleges azt feltételezni, hogy szükség van az ő együtt érzésére, vagy hogy bárkinek valós szüksége lehet más véleményére. Nyilván, bizonyos szinteken ez egy működőképes dolog, de az út végén, vagy ahogy az angolok mondják, a nap végén ezek jelentéktelen dolgok lesznek.
Engem szavak nélkül, látványos jelenetek nélkül tanítottak meg törődni a másikkal és bár sok szenvedést okozott ez, nagyon hálás vagyok érte utólag. Már tudom, hogy ha a másik egyszerűen csak ott van, az őszintébb, mint ha vigasztalni próbálnám.
Igazából ez már kitérő volt, nem erről akarok beszélni. Az elején belekezdtem, hogy már a rossz hangulatom sem a régi. Hogy is lehetne?
Hogy is lehetne, amikor ennyire érzem a "gondviselést?" Szinte sírni tudnék, mikor néha egy pillanatra összeáll a kép. Mikor látom a már általam bejárt utat és egyszer csak megértem, minden el volt rendezve. Most is minden terv szerint halad. Hogy ki tervezte így? Én? Vagy Isten? Lényegtelen. Mi tervezzük így. Minden vágyam valóra válik. Emlékszem, még egészen kisgyermekként hogyan terveztem az életem. Vissza gondolom és már látom, pont itt tartok. Emlékszem, mikor előre tudtam, hogy kit fogok szeretni és rátaláltam. És minden felismerésemre is emlékszem, már számtalan van, és egyre erősebb leszek tőlük.
Jöjjön még egy kis érzelgés. Még kettő.
Megbocsájtottam. Az álmokból tudom és az érzéseimből. Nyilván leszek még frusztrált, de valami megváltozott. Megértés van bennem és szeretet.
Kettő. Annyira vágytam a szerelemre, hogy nem vettem észre, hogy megtaláltam. Hiszen még csak egyszer voltam szerelmes, még éltem hajnalán. És aztán örökké, így nehéz észrevenni a változásokat. Szerintem ez az örökké szerelmesnek levés, amúgy, ami egy idő után már nem is személyhez kötődik, része a folyamatnak, aminek a végén egy lány ráébred, hogy már nő.
És én kezdem ezt érezni, szinte hirtelen, pedig a folyamat minden egyes szakaszát le tudtam követni, mégis meglepődöm rajta, hogy eljött az időm.
Tehát ezt érezvén sokat gyötrődtem mostanában, mint a világ szép lány a világ végi várban, aki hajába virágot tűzött és úgy várt.
De soha nem tartanék ott, ahol most tarok, soha nem értettem volna meg, milyen elhivatottnak lenni, és milyen küzdeni valamiért, annyira akarni azt, ha az utóbbi időben lefoglalt volna egy konkrét ember szeretete. Erre ébredtem rá. Meg arra, hogy emlékszem a tervre és látom, mit hogyan ütemeztem, Szinte látom a jövőt.
Egy világvégi házban
világszép lány lakott,
világ végére néztek
ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
nem látott senkit ő,
az Óperencián túl
megállt a vén idő.
A világszép lány
nézte a csillagos eget,
tavasz táján szívében
valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
valakit várt nagyon,
de csak a csillag
nézett be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
hideg és halovány.
S hiába várt örökké
a világszép leány.
Mindazonáltal úgy gondolom, már megtörtént az a tudatállapot váltás az életemben, ami után már el tudom dönteni, hogy mennyire hagyom, hogy hasson rám egy hangulat. Ha rossz kedvem van, már nem tud igazán rossz lenni, hiszen tudom, hogy elmúlik. Nem sodródom vele.
Furcsa nekem ezt ide leírni, mert úgy gondolnám, hogy az ilyesmit mindenki megéli, legyen akármekkora teljesítmény, az ígyis- úgyis személyes léptékű marad.
De mostanában meginogtam ebben. A környezetemet látva, szinte azt gondolnám, hogy az emberek nem is törekednek a kontrollra, hanem egyenesen szeretnek sodródni.
Azt is észrevettem egy ideje, hogy élvezettel nézem mások döntéseit és az abból adódó helyzeteket, amikbe csöppenek. Pont olyan, mint egy-egy film, amit meg lehet nézni és elgondolkodni, érzelegni, vagy épp szórakozni lehet rajta. Bár a filmeket soha nem szerettem, legalábbis az érzelmekre irányuló részeket mindig azon a bizonyos üvegfalamon keresztül szemléltem.
A valós helyzetekbe sem kívánok belevonódni. Biztos vagyok benne, hogy én élném azt az életet, ami a másé, ha azt kéne éreznem, vagy gondolnom, amit ő. Érzéketlen vagyok?
Nem hiszem, hogy valakit a döntései, a gondolatai, vagy az érzései alapján/miatt szeretünk. Szerintem egymást az együtt töltött idő minősége alapján szeretjük - meghatározható esetben - vagy van a másik eset, amikor semmi alapon, minden ok nélkül csak szeretjük egymást.
Most nyilván nem arra gondolok, hogy valaki csak akkor a barátom, ha mindig nagyon jól szórakozunk egymás mellett. És nem azt mondom, hogy ha rossz kedve van annak akit szeretek, akkor nem lesz azonnal nekem is rossz a kedvem. Mert de. Inkább arra gondolok, hogy nem tartom meg az érzést, hanem elengedem, gyakorlatilag azonnal. Fáj az, hogy neki fáj valami, de nem fáj az, ami neki fáj. Szerintem a legmegbízhatóbb támaszt akkor adom, ha én pozitív maradok. Nem ugrok a másik után kútba, hanem megállok a szélén és kisegítem onnan. Azaz én így látom ezt az egészet.
Azt gondolom mellesleg, hogy bevonódhat az ember, ha az a fejlődését szolgálja, vagy szórakoztatja, de felesleges azt feltételezni, hogy szükség van az ő együtt érzésére, vagy hogy bárkinek valós szüksége lehet más véleményére. Nyilván, bizonyos szinteken ez egy működőképes dolog, de az út végén, vagy ahogy az angolok mondják, a nap végén ezek jelentéktelen dolgok lesznek.
Engem szavak nélkül, látványos jelenetek nélkül tanítottak meg törődni a másikkal és bár sok szenvedést okozott ez, nagyon hálás vagyok érte utólag. Már tudom, hogy ha a másik egyszerűen csak ott van, az őszintébb, mint ha vigasztalni próbálnám.
Igazából ez már kitérő volt, nem erről akarok beszélni. Az elején belekezdtem, hogy már a rossz hangulatom sem a régi. Hogy is lehetne?
Hogy is lehetne, amikor ennyire érzem a "gondviselést?" Szinte sírni tudnék, mikor néha egy pillanatra összeáll a kép. Mikor látom a már általam bejárt utat és egyszer csak megértem, minden el volt rendezve. Most is minden terv szerint halad. Hogy ki tervezte így? Én? Vagy Isten? Lényegtelen. Mi tervezzük így. Minden vágyam valóra válik. Emlékszem, még egészen kisgyermekként hogyan terveztem az életem. Vissza gondolom és már látom, pont itt tartok. Emlékszem, mikor előre tudtam, hogy kit fogok szeretni és rátaláltam. És minden felismerésemre is emlékszem, már számtalan van, és egyre erősebb leszek tőlük.
Jöjjön még egy kis érzelgés. Még kettő.
Megbocsájtottam. Az álmokból tudom és az érzéseimből. Nyilván leszek még frusztrált, de valami megváltozott. Megértés van bennem és szeretet.
Kettő. Annyira vágytam a szerelemre, hogy nem vettem észre, hogy megtaláltam. Hiszen még csak egyszer voltam szerelmes, még éltem hajnalán. És aztán örökké, így nehéz észrevenni a változásokat. Szerintem ez az örökké szerelmesnek levés, amúgy, ami egy idő után már nem is személyhez kötődik, része a folyamatnak, aminek a végén egy lány ráébred, hogy már nő.
És én kezdem ezt érezni, szinte hirtelen, pedig a folyamat minden egyes szakaszát le tudtam követni, mégis meglepődöm rajta, hogy eljött az időm.
Tehát ezt érezvén sokat gyötrődtem mostanában, mint a világ szép lány a világ végi várban, aki hajába virágot tűzött és úgy várt.
De soha nem tartanék ott, ahol most tarok, soha nem értettem volna meg, milyen elhivatottnak lenni, és milyen küzdeni valamiért, annyira akarni azt, ha az utóbbi időben lefoglalt volna egy konkrét ember szeretete. Erre ébredtem rá. Meg arra, hogy emlékszem a tervre és látom, mit hogyan ütemeztem, Szinte látom a jövőt.
DEVECSERI GÁBOR : IMÁTLAN IMA
Befejezni a napot szépen,
bízni az óra örömében,
az álom hajóján kivárni,
szeretteinknek jót kivánni,
élőnek, holtnak, szeretteink
szeretteinek szép rend szerint,
örömet kivánni mindahánynak
(torló percek hullámot hánynak,
az órák az éjbe ömölnek),
örömet kivánni az örömnek.
bízni az óra örömében,
az álom hajóján kivárni,
szeretteinknek jót kivánni,
élőnek, holtnak, szeretteink
szeretteinek szép rend szerint,
örömet kivánni mindahánynak
(torló percek hullámot hánynak,
az órák az éjbe ömölnek),
örömet kivánni az örömnek.
Juhász Gyula: Mese
Egy világvégi házban
világszép lány lakott,
világ végére néztek
ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
nem látott senkit ő,
az Óperencián túl
megállt a vén idő.
A világszép lány
nézte a csillagos eget,
tavasz táján szívében
valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
valakit várt nagyon,
de csak a csillag
nézett be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
hideg és halovány.
S hiába várt örökké
a világszép leány.
2013. január 3., csütörtök
Már megint a Balaton
Mindig megrémiszt, mikor fölébredek és tudatosul bennem, hogy a Balatonnal álmodtam.
Persze álmomban ez kevésbé nyomaszt, most például egészen eksztatikus állapotba kerültem tőle.
Osztálykirándulás volt, kb. az összes eddigi osztályom válogatott hőseivel. Lényeg a lényeg, nagyon örültem, hogy ppphoont Füredre jöttünk túrázni. Mások kevésbé, mert volt a vízben valami elektromos rája, ami nagyon megcsípte Szaszát. Én is megrémültem ettől, oda is akartam menni mindenképp, hogy megöleljem ijedtségünkben.
Megyek felé, ott áll mellette volt (sokat emlegetett) udvarlóm. Valamiért azt hitte, őt akarom megölelni, magához is szorított és egy végtelenül hosszú puszit nyomott a homlokomra.
Ennyi volt az álom.
Én kicsit kétségbeesetten keltem fel, attól tartván, hogy a Balaton valami rosszat tartogathat a számomra. Most úgy tűnik, nem lesz para.
Ilyen szép dalt találtam:
De ami a legdurvább (és nem először történik) hogy most, fél nyolckor (csak kiegészítem a reggel írt posztot) teljesen véletlen beleakatdam egy képbe egy ijesztő rájáról!
Persze álmomban ez kevésbé nyomaszt, most például egészen eksztatikus állapotba kerültem tőle.
Osztálykirándulás volt, kb. az összes eddigi osztályom válogatott hőseivel. Lényeg a lényeg, nagyon örültem, hogy ppphoont Füredre jöttünk túrázni. Mások kevésbé, mert volt a vízben valami elektromos rája, ami nagyon megcsípte Szaszát. Én is megrémültem ettől, oda is akartam menni mindenképp, hogy megöleljem ijedtségünkben.
Megyek felé, ott áll mellette volt (sokat emlegetett) udvarlóm. Valamiért azt hitte, őt akarom megölelni, magához is szorított és egy végtelenül hosszú puszit nyomott a homlokomra.
Ennyi volt az álom.
Én kicsit kétségbeesetten keltem fel, attól tartván, hogy a Balaton valami rosszat tartogathat a számomra. Most úgy tűnik, nem lesz para.
Ilyen szép dalt találtam:
De ami a legdurvább (és nem először történik) hogy most, fél nyolckor (csak kiegészítem a reggel írt posztot) teljesen véletlen beleakatdam egy képbe egy ijesztő rájáról!
2012. november 18., vasárnap
2012. szeptember 13., csütörtök
Porcelain
"Porcelain"
In my dreams I'm dying all the time
As I wake its kaleidoscopic mind
I never meant to hurt you
I never meant to lie
So this is goodbye
This is goodbye
Tell the truth you never wanted me
Tell me
In my dreams I'm jealous all the time
As I wake I'm going out of my mind
Going out of my mind
In my dreams I'm dying all the time
As I wake its kaleidoscopic mind
I never meant to hurt you
I never meant to lie
So this is goodbye
This is goodbye
Tell the truth you never wanted me
Tell me
In my dreams I'm jealous all the time
As I wake I'm going out of my mind
Going out of my mind
2012. június 25., hétfő
2012. június 12., kedd
2012. május 9., szerda
Vak vallomás
Újra szerelmes lettem.
A Dead Can Dance-be, természetesen. eddig voltam olyan kretííín, hogy nem igazán fordítottam le a szövegeket, elég volt, hogy értettem a címét, a többit pedig beleflesseltem a zenébe. De most kíváncsi lettem. Hát nem mondom, el vagyok ájulva... omg...
A vakok birodalmában az egyszeműek királyok
Ha több is lehetséges lenne,
Ha módunkban állna,
Hogy fölé emelkedjünk
Büszkeségünk rabigájának,
Hogy el tudjuk engedni
Sérelmeinket,
A megalkuvónak tetsző
Álarcunk mögött
Újra megismerhetnénk a felelősséget,
Mint egy rég elveszett barátot,
Újra nevetést hozhatnánk
A gyermeki játékainkba,
Hiszen már az idő bebörtönzött minket
Az éveinknek alárendelve,
Hogy sorsunknak engedelmeskedjünk,
Így az elmúló pillanatnyi csend képében
Megláthatjuk a bennünk lévő káoszt kibontakozni
*vállveregetés magamnak, a fordításért....*
A Dead Can Dance-be, természetesen. eddig voltam olyan kretííín, hogy nem igazán fordítottam le a szövegeket, elég volt, hogy értettem a címét, a többit pedig beleflesseltem a zenébe. De most kíváncsi lettem. Hát nem mondom, el vagyok ájulva... omg...
A vakok birodalmában az egyszeműek királyok
Ha több is lehetséges lenne,
Ha módunkban állna,
Hogy fölé emelkedjünk
Büszkeségünk rabigájának,
Hogy el tudjuk engedni
Sérelmeinket,
A megalkuvónak tetsző
Álarcunk mögött
Újra megismerhetnénk a felelősséget,
Mint egy rég elveszett barátot,
Újra nevetést hozhatnánk
A gyermeki játékainkba,
Hiszen már az idő bebörtönzött minket
Az éveinknek alárendelve,
Hogy sorsunknak engedelmeskedjünk,
Így az elmúló pillanatnyi csend képében
Megláthatjuk a bennünk lévő káoszt kibontakozni
*vállveregetés magamnak, a fordításért....*
2012. március 9., péntek
2012. február 20., hétfő
2012. február 18., szombat
2012. február 16., csütörtök
Jön...
Már itt van a küszöbön, annyira tudom, már félig tavasz van, már csak egy kicsi kell, hogy ruhában járjak, hogy kiscipőt vegyek, hogy kora reggel keljek, mert süt a nap.
Egyre korábban lesz világos. Ma nyolckor keltem és úgy örültem! Már egy csomó mindent csináltam pedig még épp csak elkezdődött a nap! Imádom! És érzem, hogy jön. :D
Tavasszal mindig újjászületek, tavasszal végre felébredek, végre kapok levegőt, eget, kéket, szépet, tudok vidám zenét hallgatni, táncolok a szobámban, néha még éneklek is.
Annyira várom, az évszakot, az egyetlen évszakot, mikor ébren vagyok, mikor igazán jól érzem magam.
Ennek örömére újraolvasom A Könyvet, melyet talán most fogok 5ödjére. Az 5 a kedvenc számom. :)
Mert a szerelem, nekem az a május, és egész tavasszal érzem, hogy májusban szerelmes leszek.
Juppijé!
Egyre korábban lesz világos. Ma nyolckor keltem és úgy örültem! Már egy csomó mindent csináltam pedig még épp csak elkezdődött a nap! Imádom! És érzem, hogy jön. :D
Tavasszal mindig újjászületek, tavasszal végre felébredek, végre kapok levegőt, eget, kéket, szépet, tudok vidám zenét hallgatni, táncolok a szobámban, néha még éneklek is.
Annyira várom, az évszakot, az egyetlen évszakot, mikor ébren vagyok, mikor igazán jól érzem magam.
Ennek örömére újraolvasom A Könyvet, melyet talán most fogok 5ödjére. Az 5 a kedvenc számom. :)
Mert a szerelem, nekem az a május, és egész tavasszal érzem, hogy májusban szerelmes leszek.
Juppijé!
Képek a Tavaszhoz:
From Hell with Love
Daydreamer
Snow White in Wonderland
2012. február 4., szombat
Morcsiba és Elefánt
Van egy jó és egy rossz hírem. :D
Kezdem a jóval. Nagyon jó kis szám: Morcheeba - Enjoy the Ride
Na és a rossz hír: Megnéztem egy filmet, melynek címe: Water for Elephants.
Akármilyen jó (vagy híres) színészek játszottak benne, egészen konkrétan gondolok itt Christoph Waltz, Reese Witherspoon és Robi Pattinson hármasára, ez így igencsak kevés volt. Cristoph Waltz vitathatatlanul nagyszerű főgonosz karakter. Ezzel egyet is értek, de itt valahogy egyik színész sem tudott igazán kibontakozni. Ugyan ez vonatkozik Reese-re, aki egy nem túl sok egyéniséggel megáldott karaktert játszott, így nem csoda, hogy nem jött át belőle túl sok. Viszont az ágyjelente RP-nal egyenesen foscsi volt. Mindketten mintha ott sem lettek volna, minden szenvedélyt vagy izgalmat mellőzött a képsor és ez egy Oscar díjas színésznőnek igazán a szégyenére válhat! Robert Pattinson pedig, akiről eddig azt gondoltam, hogy itt a lehetőség, hogy bebizonyítsa hogy jól is tud játszani, bevallom, nem okozott túl nagy meglepetést, mikor kiderült, hogy nem. Semmi élet nincs a játékában. Ez egy félholt vámpír szerep esetében brilliáns választás, minden más esetben katasztrófa.Nos mindemellett szerintem a történet is gagyi volt, hiszen nem volt életszagú, de elég elvarázsolt sem, hogy ezt el akarjam nézni. Mindazonáltal minden pozitív jegyében a Nagy Hal-at utánozta, ami az egyik kedvenc filmem, de még így sem tűnik maradandó alkotásnak.
Mellesleg a képi világa nagyszerű.
l
Azt javaslom, még ha nagyon unatkoztok is, akkor is inkább másik filmet válasszatok. Persze, meg is lehet nézni, de én a totális időpazarlás kategóriájába fogom sorolni a továbbiakban.
10/4 pontra tornázta fel magát nálam a színészek és a látvány miatt. De ez édeskevés.
Kezdem a jóval. Nagyon jó kis szám: Morcheeba - Enjoy the Ride
Na és a rossz hír: Megnéztem egy filmet, melynek címe: Water for Elephants.
Akármilyen jó (vagy híres) színészek játszottak benne, egészen konkrétan gondolok itt Christoph Waltz, Reese Witherspoon és Robi Pattinson hármasára, ez így igencsak kevés volt. Cristoph Waltz vitathatatlanul nagyszerű főgonosz karakter. Ezzel egyet is értek, de itt valahogy egyik színész sem tudott igazán kibontakozni. Ugyan ez vonatkozik Reese-re, aki egy nem túl sok egyéniséggel megáldott karaktert játszott, így nem csoda, hogy nem jött át belőle túl sok. Viszont az ágyjelente RP-nal egyenesen foscsi volt. Mindketten mintha ott sem lettek volna, minden szenvedélyt vagy izgalmat mellőzött a képsor és ez egy Oscar díjas színésznőnek igazán a szégyenére válhat! Robert Pattinson pedig, akiről eddig azt gondoltam, hogy itt a lehetőség, hogy bebizonyítsa hogy jól is tud játszani, bevallom, nem okozott túl nagy meglepetést, mikor kiderült, hogy nem. Semmi élet nincs a játékában. Ez egy félholt vámpír szerep esetében brilliáns választás, minden más esetben katasztrófa.Nos mindemellett szerintem a történet is gagyi volt, hiszen nem volt életszagú, de elég elvarázsolt sem, hogy ezt el akarjam nézni. Mindazonáltal minden pozitív jegyében a Nagy Hal-at utánozta, ami az egyik kedvenc filmem, de még így sem tűnik maradandó alkotásnak.
Mellesleg a képi világa nagyszerű.
lAzt javaslom, még ha nagyon unatkoztok is, akkor is inkább másik filmet válasszatok. Persze, meg is lehet nézni, de én a totális időpazarlás kategóriájába fogom sorolni a továbbiakban.
10/4 pontra tornázta fel magát nálam a színészek és a látvány miatt. De ez édeskevés.
2012. január 18., szerda
2012. január 13., péntek
Pass this on
Olyan jó ez a szám és van egy "élő" változata, ami valami iszonyat jó, de valamiért itt nem tudom kirakni, csak a linket.
http://www.youtube.com/watch?v=SU1JrMS45RQ&feature=BFa&list=LLtV0SS6Z8M1766tI967oPYg&lf=plpp_video
2012. január 10., kedd
Lily symbols innocence
Imádom ezt a számot. Meg most úgy idevág. Nem azért, mert végül mindig igazam van, hanem mert végül mindig győz a jó és a jóindulat. Természetesen az előbb említett dolgok így logikailag összekapcsolódnak. :P
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)