Hervay Gizella - Három hangra

Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...

Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -

Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.

Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.

Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.

Szubkvantum-kinetika

Nos, eddig ha kérdezték, hogy engem úgy őszintén, mi az, ami legmélyebben foglalkoztat, mindig egy kicsit zavarban éreztem magam, ugyanis nem tudtam, hogy mi is az pontosan, nem tudtam a nevét. Az adott volt, hogy kozmológusok és kvantumfizikusok foglalkoznak ilyesmivel, mikor magukra akarják haragítani saját szakmájukat. Ez volt csak bizonyos.
Ha el kellett volna magyaráznom, először azt mondtam volna: "Ahol a tudomány és a hit/varázslat találkozik, ott vagyok mindig - gondolatban."
Ha ez kicsit fellengzősnek hatott volna - nem értem, miért :D - akkor tovább próbálkozhattam volna:
A világ, az univerzum és minden dolgok működését szeretném nem csak hinni de meg is érteni. Ennek pedig legmegfelelőbb módja, ha a világ keletkezésével és működésével foglalkozó tudományok - pl:kozmológia, kvantumfizika -kicsit rápislantanak ilyenekre, mint az asztrológia, vallások, mitológia, okkultizmus stb.
De ha már csak megpróbálnak nem élettelen, mechanikus rendszerekben gondolkodni és bevetik a pszichológiát vagy épp a kémiát, máris valami organikusabb, életszerűbb, igazabb útra terelhetik a témát.

És nagy szerencsém vala, mert bár már találkoztam ilyen típusú könyvvel - pl: Holografikus Univerzum - de az nem nevezte meg, hogy konkrétan miről is beszélek épp.
Most elkezdtem egy könyvet. Igazán jónak tűnik. Lelkesítő és érdekfeszítő így, az elején.

Paul A. LaViolette - Az Ősrobbanáson Túl "A tudományos mű és egy merész hipotézis szintézise ez a könyv. Egyrészt azt állítja, hogy az ókori mítoszok legmélyebb szimbolikus igazságai a modern tudományos fogalmak előképei. Másrészt felveti, hogy a kozmikus teremtés ma is folyik, amire napjaink elméleti fizikája csupán célozgatni mer."

Nagyjából erről szól a könyv, azaz a világ keletkezését firtató mítoszokon keresztül vizsgálja a tudomány ezzel kapcsolatos mai álláspontját, s ugyanezt összeveti még asztrológiával és egyéb okkult tudományokkal.

Ezen kívül végig emlegeti könyvében ezt a bizonyos szubkvantum-kinetikát, ami a fizika olyan módszertana, ami előfeltételezi, hogy az anyagi létezők forrása, azaz az atomok közti tér nem egy fizikai mechanizmus, hanem kémiai szerveződés. És itt betör a képbe egy mindent átható organizmus, az egész világot magában foglaló egységes létezés. És itt bejön a képbe minden, ami vallás, minden, ami élő, minden, ami természetes és a világ működésére vonatkozó képünk egyszerre egy össztudománnyá alakul, ami mindenre egyetemes válaszokat kínál.

Nyaaahhahajj....

Születésnapjára

AZ ÁRNYÉKOK...

Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.

Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.

Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.

1937. jún.

József Attila

A kettősség gyönyörködtet.

Két kedvenc részem van benne:
Az egyik, amit a kisbabákról mond a végén. Végre egy emberi gondolat róluk.
A másik kicsit előbbről: mikor vagyok sebezhető? "Ha kirúgnak - ha ki kell rúgnom valakit. Ha visszautasítanak - ha vissza kell utasítanom valakit. Ha meg kell kérnem a feleségem, hogy szexeljünk - ha meg kell kérnem a férjemet, hogy szexeljünk." Stb. 

Mi lehet szebb egy szép dolognál? Két szép dolog. Engem semmi sem gyönyörködtet jobban, mint a kettősség. De vissza is emlékeztet egy régebbi posztomra az álmaimról:
Üldöznek - üldözöm őket. Bántanak - bántok valakit.
Amikor a szerepcserés álmaimról írtam.
És menjünk visszább. Amikor az álmodás céljáról írtam. Azaz egy feltevést említettem, amiben az áll, hogy azért álmodunk, mert a lelkünk jobb emberré akar nevelni minket.

Talán mikor zaklatott vagy, vagy épp elfojtod a zaklatottságot, akkor az álmaid épp azért olyan zaklatóak, hogy azt éreztessék veled, hogy igen is sebezhetőnek kell lenned?
És talán épp ezzel akar erősebbé tenni?
Olyan szép.
A kettősség gyönyörködtet.

pár perccel ez után:
"Szerinted lehet valakit akit szeretsz valaha nemszeretni?"

"Szerintem lehetséges így dönteni, viszont azt gondolom, a lelkünk sosem döntene így."

Melankólia

Közeledik egy hatalmas bolygó a Földhöz, ami ha belénk ütközik, véget ér minden emberi élet.
Lassú, kiszámíthatatlan közeledése végett Melankóliának keresztelik a tudósok.

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg.

Szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is.
Hanem, akkor hagyj nékem is,
én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

 Véletlen találtam rá a versre én csak egy kis őszinteséget kerestem.
Aki nem őszinte, az nem is kedves.

by Bo Bartlett

Párhuzam

Most ébredtem.
Nem nagyon szoktam egyből ideülni és írni de most nem bírom ki estig.
Már meséltem korábban ezekről az álmokról, de nem vagyok benne biztos, hogy értelmesen fejeztem ki magam.

Olyan mint ha az álmok nem belőlem jönnének. Történetek, amikhez nincs közöm, emberek, akiket nem ismerek. És mind én vagyok. Végig tudok magamról, de ahogy elkezdődik a történet ugrálok a testükben. A tudatom sem az enyém, a gondolataim, sem az érzéseim, sem a történetem. És az egészben a legijesztőbb az ugrálás. Az előbb menekültem valaki elől, most előlem menekül ugyan ez az ember. Az előbb valakibe segítségért karoltam, most tartom ezt az embert.

Egész életemben próbáltam elhatárolódni és most mindenben részt kell vennem. Még ha egyszerű történetek is, mindig megbújik bennük az erőszak, a tragédia. Máskor meg elviselhetetlenül nyugodt és semmilyen. Mások vagyunk. Én meg most mind. De minek? Mi célom ezzel?
Kívülről olvasni biztosan izgalmasan hangzik. Pont, mint egy film. Mint egy könyv: Lois Lowry - Az emlékek Őre.
De megélni végtelenül ijesztő. Feloldódni annyi mint elveszni, mint meghalni.
Itt a könyv, alatta még pár személyes gondolat:

"A tizenkét éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő társadalmat a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik, egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak..."
Ő lesz az emlékek őre, akinek számon kell tartania minden elfeledett, fájó és félelmetes emléket..

Gyerekként nagyon szerettem ezt a könyvet. Annyiban vág ide, hogy mások életét megélni teher. Teher, amit épeszű ember nem vállal. talán.
De ha én hiszem, hogy álmaink funkciója közelebb kerülni saját jóságunkhoz, akkor fel kell tennem a kérdést: Mi célom ezzel? Együttérzés?
Könyörgöm. Nem vagyok érzéketlen. :D Ha belemegyek a szenvedésbe, ha nem, amíg nem vagyok szociopata, igenis hatnak rám a külvilág ingerei. Valami másról lesz szó, azt érzem.

Még a párhuzamos életekről beszélnék akkor. Előző életekről már őszintén nem szeretek. Sem idős lelkekről, bár azt talán soha nem is szerettem. Nincs idős lélek. Egy lélek van, ugyanazzal a korral. Ebbe jó lenne már mindenkinek beletörődnie. Idős egót, na azt el tudok képzelni. :D
Azt is be kéne lássuk, hogy spirituális ember nem beszél korról, időről, hiszen az relatív, valótlan. Valós viszont, állandó és örök a tudatosság.
Fiatal léleknek neveztük eddig, aki csak magáról tudott. Akinek minden élményt most kell magába gyűjtenie, hiszen más kárán nem okul és nincs számára más, csak önmaga. És idősnek neveztük, aki tudott hallgatni és meghallani, aki másokra is tudatos tud lenni és azok élményeit sajátjának tekinti.
Mondjuk most ezt.
És ha már az előző életeket firtatjuk - melyek nem léteznek, ha idő sem - akkor se vessük meg, aki ezt próbálja nekünk eladni. Inkább tekintsünk rá így: Van egy élet, amire most erősen tudatos vagy. Amihez valamiért most kötődsz, jobban, mint más életekhez. Igen, érdemes foglalkoznod ezzel. Az a szerep, az a történet most valamilyen jelentőséggel bír az életedben. Járj utána, nézz magadba! Aztán engedd el. És tudd (vagy érezd) hogy a nagy tanítóinknak nem voltak előző életeik. Viszont mind az övék. Az összes élet. Emiatt olyan zsír arcok. Mindre tudatosak. Mindben itt vannak.
És ez a példa lebegjen előttünk is!
Mennyire akarunk tudatosak lenni? Hány életre/lélekre? És hányra vagyunk most képesek figyelni? És mi van akkor ha mind a miénk? Miben változtat ez a belátásunkon?

Ezzel a pár gondolattal búcsúzom ma reggel, jó napot, jó szurkolást!

Test

Nem is értem egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy többé nem csak a gondolataim vagyok, hanem van valami ami beburkol és annak mikor hogyan tetszik, aszerint sajog különböző pontokon.
De nem csak fájni szokott, kellemes is tud lenni ha az embernek teste van.
Eddig - ezekről mind - nem sokat tudtam.
De most itt ez a puha, meleg szivacs szerű anyag körülöttem és folyton azt kiabálja, hogy "itt vagyok!"
Igazából sokáig azt hittem, hogy hibás vagyok. Most már tudom, hogy csak várnom kellett, mert igen is várni kell, hogy a gondolat anyaggá legyen.

És itt vagyok.