Amúgy most arra is
szánok időt, hogy leírjak neked pár dolgot, amikről amúgy vagy úgy
gondolom, hogy tudod magadtól is, de hát hinni a templomban kell, vagy
arra szoktam várni, hogy majd kitalálod magadtól, de várni sem mindig
érdemes.
Teahát arról van szó, hogy tudom, hogy ezek lassan
felgyűlnek, például már a múltkor ki is bukott belőled ami kis panasz,
hogy szerinted negatív vagyok. Én azt gondolom, hogy ezt arra érted,
hogy te mutatsz valamit én meg nem igazán lelkesedem érte, vagy épp
cinikusan állok hozzá.
Ami így is van, tök jól látod.
A kérdés inkább a dolgok miértje, mert tudom, hogy ha megérted, akkor
zavarni sem fog többé.
Ezek a dolgok- a hozzáállásom- a különböző gondolkodásunkból fakad.
Tudom, hogy azt is tudod, hogy nem lenne túl izgalmas, ha ugyanúgy
gondolnánk a dolgokat. Azt szeretném elmagyarázni, hogy én hogyan
gondolkodom, hogy véletlen se érezd ezt a Te elutasításodnak. Lehet
semmi újat nem fogok mondani, de néha nem elég az, ha valamit csak
kimondatlanul tudunk, tehát mesélek kicsit magamról. (bocs.)
Életemnek egészen korai szakaszában kezdtem el a spirituális útkeresést.
Konkrétan a legelején, mert abban a "szerencsében" volt részem, hogy
apa alapjáraton erre nevelt, hiszen Őt sem érdekelte soha sem más ezen a
világon . Tőle tanultam meg gondolkodni, aminek a kezdetektől fogva a
magját képezte a téma. Az én fejemben erre épül minden. Ez az én
ajándékom apától, talán az egyetlen, de mégis a legmeghatározóbb minden
mástól kapott dolog között. lehet ez az oka annak hogy a mai napig nem
tudom feldolgozni az összes többi hozzákapcsolódó dolgot az életemben,
mert nem tudom összeegyeztetni a hálát a haragommal.
Így kezdődött. Ezt a szunnyadó de folyamatosan fejlődő alapot később
Melitta katalizálta, aki a szintén sanyarú gyerekkorából kereste a
kiutat. Neki köszönhetem például a Könyvet, ami pont akkor került a
kezembe, mikor szavakat kerestek bennem a sejtések, hitet az érzések,
iránymutatást a gondolatok, tehát akkor, mikor az embernek kibontakozik
valódi személyisége - kamasz korban.
Itt nem a könyvről van szó. Lehet elolvasnád és azt gondolnád, úgy szar,
ahogy van. Lehet. Arról van szó, hogy engem a megfelelő hatások a
legjobb időben értek el és bár ugyan azon megyek keresztül, mint Te is,
és mindenki más, ugyan olyan kérdéseim vannak, ugyan olyan problémáim,
amit lehet semmivel nem tudok hatékonyabban megoldani, de egy valamiben
lehet hogy különbözünk.
Hogy a világképem, hitem, és az út előttem szilárd alapokon nyugszik. Én
sem látom feltétlen az út végét, de pontosan tudom, hogy meddig vagyok
képes előre tekinteni, vagy mire van szükségem ahhoz, hogy tovább
haladjak és tovább lássak.
Ez nem egy pozitív vagy negatív dolog. Nem kiváltság, nem ezt szeretném
sugallani, csak hogy most jön a lényeg.
Az egyik hangsúlyos pont
itt a szilárd volt. Hogy mutathatsz nekem egy könyvet, a múltkori
szepesmáriásat. Az lehet egy jó könyv, de én nem feltétlen tudok ezekből
meríteni. Mert az út előttem már ki van kövezve, pontosan tudom, hova
fogok lépni, legyen ez a könyv, vagy sem. És lehetnek ilyen meditációs
szakkörök, ahol együtt fejlődhetnek az emberek és megbeszélhetik a
tapasztalataikat, de engem ez nem szolgál, mert hogy milyen ütemben
fejlődök, már saját magam meghatároztam, mert pontosan tudom, mire van
szükségem és nem lendít rajta senki más.
Ez a szilárdság, ami az egyik tényező, hogy nem nagyon tudok külső
behatásokkal mit kezdeni. Nem azért, mert rossznak tartom őket, hanem
mert ennyire autista, vagy legalábbis öntörvényű vagyok.
A másik
pedig amit eddig nem írtam, az a koncentráció.
Van egy abba vetett erős hitem, ami az antiszocialitásom magva, hogy
mindenki útja egyéni, és csak önmagába figyelve találhat rá.
Ha valahol megakadsz, akkor kell kifelé fordulnod, akkor jöhetnek a
könyvek, mások gondolatai és mások módszerei.
Amennyiben viszont tudod, hogy honnan meríts ihletet, én azt mondom, nem
szabad másra hallgatni. Én nagyon jól tudom, de az, hogy meghalljam a
belső hangom, úgy képzeld el (ha nem tudnád) mint amikor tekergeted egy
régi rádió csatornakeresőjét, mert tudod, ha nagyon figyelsz, akkor egy
nagyon halk csatorna fog bejönni, ami pontosan azt fogja mondani, amire a
legkíváncsibb vagy.
Egy külső inger (rám) itt úgy hat, mint az a recsegés, ami az üres
csatornákon jön be, vagy épp egy másik adó amin azok a zenék mennek,
amiktől kiráz a hideg. És te csak tekered a tekerőt, várod azt az egy
bizonyos hangot, koncentrálsz ezerrel, de közben más csatornák jönnek be
ahol ordít a zavaró zene vagy a hangyafoci.
Ezért néha
cinizálok, ez amolyan védekezés dolog, az ellen, ami összezavarhat, néha
rezignáltan fogadom a dolgokat, mert közben befelé koncentrálok, néha
próbálom az újakat ráilleszteni a sajátjaimra, máskor meg egészen
máshogy reagálok, mindegy.
Az egésznek az volt a lényege, amit
viszont már elhintettem neked, hogy én az útkeresést egy belső, magányos
dolognak tekintem, nem is tudok elképzelni mást, nem is igazán hiszek
másban.
Általában úgy látom, mikor belefutunk valami témába, ami
amúgy nyilván ugyan azt írja le mint az ezer ugyanilyen másik, hogy
téged gyönyörködtet a lehetőségek tárháza, az igazságok párhuzamai, és
ahogy azok a végtelenben találkoznak.
Ezt tökéletesen meg is értem, de nekem azt sugallja, hogy még nem
választottál utat magadnak. Vagy épp a múltkor is mondtad, hogy "de
gondoljak bele, hogy valaki kitalálta ezt az igazságot és innentől
kezdve az már igaz is és ez milyen klassz. Ez is igaz. Ez az egész olyan
művészi és szép, Isten is azért teremtette a világot, hogy végtelen
formában tapasztalhassa meg az igazságot. True story, sis.
De ha erre ráébredtünk, az is tiszta lesz, hogy a te kis cseppatengerben
életed lényege, hogy sajátod legyen és kitarts mellette. Ettől válik ki
a csepp a tengerből.
Ha Te is leírod nekem a saját szemszögedet, azzal megtisztelsz, kíváncsi is vagyok rá.
