Atlantisz-szindróma

Avagy aranykor-szindróma, ahogy a nővérem mondaná azokra, akik hisznek az ilyesmiben. Persze mi, megrögzött idealisták csak mosolygunk az ilyesmin, ugyebár?

Ha nem tűnt volna fel kedves olvasóimnak, most épp népmesetanulmány kötetet olvasok, az mozgat meg ennyire. Több szerzős a dolog, így a tartalom is nagyon sokrétű, változik mind érdekességben, mind hitelességben, de mint azt tudjuk, nagyon jól ki tudom szűrni a hantákból is a lényeget. mert hát vannak egészen kurucinfó minőségű gondolatok is benne, igaz, nagyszerű tudósok is értekeznek a népmesékről a könyvben.

Most épp egy elvarázsoltabb arc gondolatairól olvastam, melyek nagyon jó gondolatok amúgy, szinte sajnálom, hogy ennyire űrszittya-buzgó az emberünk. Viszont a kutatásai abszolút értékelhetőek.
Kezdődik ez ott, hogy: "Hol volt, hol nem volt..."
És láss csodát, úgy folytatódik, hogy:
...még a régi világban, az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr...."
Pontosan ezt az egyetlen mondatot elemzi a tanulmány.
És akkor van itt szó mindenről, Özönvíz (Op. tenger) és jégkorszak (üveghegy) előtti időkről, ahol viszont egy olyan világgal találkozhatunk, amiben kurta farkú malac túr, azaz nagyon is hasonlít a mai világra. Tehát népmeséink egy olyan világról beszélnek, mely a mienkhez hasonlatos, ámde az emberiség előtti időkbe nyúlik vissza. Hoppá!
Itt van egyes számú Atlantisz értelmezésünk, miszerint egy a mai embert megelőző civilizáció létezése jelentette az emlegetett aranykort.
De menjünk messzebbre...

Kettes számú értelmezésünk, hogy itt többről van szó, mint civilizáció előtti civilizáció. Inkább élet előtti élet, teremtés előtti ... előtti? Teremtő gondolat.
Az ötlet, ami anyaggá lett, egy álom, ami valóra vált. (Igen, itt a blogcímre utalgatok.) Vagy ahogy a Beszélgetésekben Isten mondaná, a "Nagy Terv." A legmagasztosabb gondolat az életről, a dolgok lehetséges kimeneteléről. Talán ezt a mesék hozzák el nekünk, melyek azt állítják magukról, hogy ők mindennek az eleje. És talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, mindennek a vége is.
Ebben az esetben a mese komoly párhuzamot mutat számos vallással is, melyek az világ eljövendő végkimeneteleit latolgatják. Akkor végül is megint felmerül a mese mint olyan fontossága, szerepe a világban. Kitaláció, vagy a világ működésének alapjait rögzítő tudás?
De a világ alapvető meghatározásának mi köze van az aranykorhoz, a tökéletességhez? Talán észre kéne vennünk magunkat, azaz azt, hogy az aranykor itt van. Talán nem körülöttünk, inkább az elménkben, a gondolatainkban, a képzeletünkben. Talán ez egy kulcs, egy megoldás minden kérdésre. A lehetőség a képzelet, a mese, az erre való tudatosság.Lehet az üzenet nem más, mint hogy nekünk magunknak kell megteremteni, amire vágyunk. Hiszen a világ csak egy hologramm, illúzió, álom, mese.
Akkor mégis miben kéne hinnem? Mi más legyen számomra a bizonyosság?
Én maradok aki voltam, mert tudom, amit mindig is tudtam.

Mese

„Kezdődik pedig ez a történet avval, hogy a cinkotai község plébánosa felment Mátyás királyunkhoz Budára, igen nagy kéréssel köszönt be a királyhoz. Elmondta a plébános, hogy milyen szegény az ő eklézsiája, és hogy ő mennyire szeretne boldogabb nyáj fölött pásztorkodni. S hogy hát tudja meg a felséges király, hogy a cinkotai plébánia valamikor apáturaság volt, tanúsítja azt egy felírás is, amit éppen nemrégiben találtak egy kövön, …. Hogy milyen Isten előtt kedves dolgot cselekednék a király, ha visszaadná a cinkotai plébániának az apáturaságot, …

Azt felelte Mátyás király:

- Meghallgattalak, tisztelendő atyám, meg is teszem, amit tőlem kértél, ha méltónak ítéllek tégedet, egyszerű plébánost, az apáturaságra. Az pedig azon múlik, megfelelsz-e nékem három nehéz kérdésemre.

 
- Mi légyen az a három kérdés, felséges király?
- Azt is meghallod nyomban, tisztelendő atyám. Első kérdésem: mit gondol a király? Második kérdésem: hol kél fel a nap? Harmadik kérdésem: mennyit ér a király?”
"- Nohát halljuk, tisztelendő atyám, az okos szót. Először is, mit gondolok én most?
- Felséged azt gondolja - feleli a mester -, hogy a cinkotai plébános áll előtte, pedig csak legkisebb szolgája, a cinkotai kántor teszi felséged előtt az udvarlását.
Nagyot nézett erre Mátyás, azután csak biccentett. Ez a felelet bizony talált.
- Hát azt meg tudod-é mondani, hol kél fel a nap
- Meg hát! - mondja rögtön a kántor. Felségednek Budán, nekem meg Cinkotán!
- Ez is jó volt! - bólintott egy nagyot a király. - No most, kántor uram, mennyit érek én?
- Mennyit ér felséged? Azt is megmondhatom. Mert Felségedet Isten fia után a legelsőnek helyezem az emberek rendjében. Mivel pedig az Isten fia harminc ezüstpénzre becsültetett, úgy gondolom, Felséged megér huszonkilencet.
A király szívesen elmosolyodott erre az elmés és derék feleletre, tüstént felajánlotta a mesternek magának a cinkotai apáturaságot…"

Nagyon érdekes. Földrengés. Még sosem álmodtam földrengésről.
Alapjaiban változik meg valami. Egy rendszer omlik össze. Bennem. Gondolom. Gyilkosommal összebarátkoztunk.
Ez így megy, mikor jól megy?

Ki hozza a döntést? 2. rész

Kicsit tovább flesseltem most ezen az álmon.
Most épp a reinkarnációról olvasok, emberek előző életbeli utazásairól.

Erről jutott eszembe, hogy akit ma megöltem álmomban, nos, ő már ölt meg engem - egy előző életemben. Ebben az aspektusban már csak az az egyetlen furcsaság, hogy akkor ugyanezzel eddig miért nem próbálkoztam? Nyilvánvaló, hogy azért, mert a szemet-szemért elv egy elég elfuserált gondolat, pedig sokaknak természetesen hangzik.
"Csak visszaadom, amit kaptam..." - Gondolja az ember. De ezzel csak mennek körbe körbe. Ez nem töri meg a láncot.

Elmesélem az első regressziót, mert nem találom a régi bejegyzések között.

Arab férfi vagyok. Nem nagyon emlékszem a külsőmre, csak, hogy szőrös vagyok meg nagyon karakteres orrom van. 35 körül vagyok. Egy tevén utazom a sivatagban. Nagyon nehezen haladok előre, a teve nem akar oda menni.
Eléggé a tudatomnál vagyok, közben végig töprengtem az eseményeken. Hallom, ahogy Márta, a hipnotizőröm próbál rávenni, hogy nyugtassam meg a tevét. Lehet nem vagyok elég mélyen?Előveszem a tarisznyám. Egy négy részre osztott arany tábla van nálam, azon írás, vagy jelek. Nem tudom elolvasni. Talán olvasni sem tudok.
Egy táborhoz érek, ott sátrak. Egyből a fehér sátorba megyek, ami belül kék. Ott egy fehérbe öltözött ősz, fehér szakállú ember. (Én feketében vagyok.)
Erősebb, mint ahogy kinéz. Fojtogatni kezd. Kéz nélkül.
Márta kérdi, hogy mi történik. Nem kapok levegőt, fulladozom. Erős szorítást érzek, nagyon erős. talán ezért húztam a torok csakránál az "Ördög" kártyáját?
Nem öl meg. Talán odaadtam neki a táblát. Hiszen azt akarta. Valahogy kikerültem a sátorból. Egy fiatal férfi ennem és innom ad. Nagyon hálás vagyok neki.
Visszaérek a városba. Egy közepes méretű porfészek. Bemegyek egy házba, fel az emeletre. Az apám vár ott rám (nem a mostani). Számon kér a táblával kapcsolatban. De nem tudok neki válaszolni, nagyon szédülök. Majd szétrobban a fejem. Fuldokolni kezdek. Az apám próbálja belőlem kiszedni a választ, amíg nem késő. A szédülés, a fulladás most egy másik érzésre vált. Zsugorodom.
Ez lehetséges? A fejem környékén elhagyom a testem.
Talán kileheltem a lelkem.Ahogy felülről nézem magam, üres a szoba. Apám ott hagyott haldokolni, egyedül haltam meg. kiszállok a tetőn át, még látom egy kicsit az utcát.

A mai álmomban azt a személyt öltem meg, akiről azt hittem, ennem ad, de valójából megmérgezett. Miután felismertem őt, tudom, hogy ebben az életemben ki az. Az apát is felismertem. Megdöbbentő, ez a hipnózis legalább három éve volt és még mindig mindenre emlékszem. És most értettem meg, hogy kivel milyen céllal találkoztam ebben az életemben.
Ennek alapján azt gondolom, az egyikőjük jó úton halad, a másikuk viszont újra elszúrta. Ha nem akarom megölni, akkor valahogy fel kéne oldanom a kötést. de vajon hogyan?

Ki hozza a döntést?

"Későbbi tanulmányok kimutatták, hogy másfél másodperccel azelőtt, hogy eldöntenénk valamely izmunk megmozdítását, mint például egy ujjunk felemelését, agyunk már kiadja a mozdulat végrehajtásához szükséges jeleket, Megint felmerül a kérdés: ki hozza a döntést, a tudatos, vagy a tudatalatti elme?"

Erről első körben az jut az eszembe, hogy ha ez lehetséges lenne, akkor az lenne a munkám, mint Mr. Nobodynak, azaz: tudományos-fantasztikus kérdéseken töprengenék egy tévéműsör keretein belül, melyhez egy stáb sokatmondó animációkat készítene és bár semmire nem válaszolnánk, de nagyon sokat sejtetnénk. Ez legyen a munkám. Ámen.

Második gondolatom, hogy mennyire megrázó a tény, miszerint bárkinek olvasom fel a fönt idézett mondatot, mindenki rezignált arccal gépez tovább, nem is törődvén elméje béklyóival.
Komolyan csak én flesselem túl a helyzetet? De engem megdöbbent a gondolat, miszerint nem hozhatok úgy döntést, hogy azt már ne hozta volna meg előttem valami általam ismeretlen energia. Bár ez elég spirituálisan hangzik, szinte Istenien, mégis, a gondviselés érzete helyett valami egészen mást érzek. De ennek persze csak zaklatottságom az oka.

Ma valami döbbenetes szellemi élményre vágyom, hiszen olyat álmodtam, melynek jelentése messze meghaladja eddigi határaimat. Olyat tettem álmomba, melyet konkrétan nem merek ide leírni.  De jelentése a következő: Bizonyos sugallatok hatására az eddig fölém rendelt hatalom elleni, mind ezidáig példátlan lázadás, autoritásának teljes megdöntése.

Már régóta belenyugodtam gyávaságom tényébe, egy jó ideje már, hogy nem próbálok semmilyen korlátot sem feszegetni. Érzékeny vagyok hozzá, gyenge és lusta is. Tehát minek? De már mint a föld alatti kis virágmag én is megláttam egy álmot a fényről és lelkem el is kezdhetett fölfelé törni. Ki kell lépnem a komfortzónámból. És ez a télen fog megtörténni, úgy vélem.
"A vak is azt mondja, majd meglátjuk!"

Léna

Magyarósi Éva Hanne/Léna 

Történet egy lányról. A belső remegésről. Egyetlenegy felismerésről. A szerelem is elmúlik, mint ahogy a köd száll fel.

Égi ág

Egy ideje elég negatívan gondolkodom, tudom, ez szégyen, gyalázat, ha az ember tudatosnak szeretné beállítani magát. Nyilván tudatában vagyok ennek a miértjeinek, de nem magyarázkodnék.

A mai napom azonban elég különlegesre sikerült. Égi jelek garmadáját véltem felfedezni, melyek csak úgy az utamba pottyantak lépten-nyomon. De ennek előzménye is van.
Feljött egy téma nemrégiben régi ismerőseimről, az angyalokról.
Iszonyat gonosz voltam. Lehúzó, hitetlen, arrogáns. Nem véletlen, az angyalos témákkal manapság túl könnyű visszaélni. Próbálok nem mindent elhinni, amit spirituális címszóval adnak elő, hiszen ugyan úgy elkurvult már ez a téma, mint a napi horoszkóp.
Ha spirituális mesterekről van szó, azonnal a hibákat, az átvágást keresem ijedten, közben meg persze szellemi partnerre vágyom. Észre kell venni, mikor az ember félti magát.

Lényeg a lényeg, angyalok. "Csak kérni kell és segítenek..." Oké...
Gondoltam, mjertisnye, bepróbálkozom. "Sziasztok népszerű arcok, és persze Te, X, aki mindig velem vagy..." Így kezdődött a sztori, persze nevesítve, de most nem árulom el, melyik angyallal tartom közvetlen a kapcsolatot, nem akarom megtörni a dolog személyes jellegét.
A Kívánságom másnap teljesült.
Bár be kellett látnom, nem jól kívántam, azaz túl nagyvonalúan, de kezdetnek megtette. Ez volt ma az első jel. Még meg is ijedtem tőle, még sírtam is.

De délutánra tudtam, hogy a gyeplő egy pillanatra a kezembe csúszott. Jött a következő kérés. Végre, egy kicsit szerényebb a szokottnál, s egy kicsit bátrabb is talán... Ekkora kiderült az ég. (1)
Majd jött az ág (2), egy kis darab faág mely a zsebre tett kezem ellenére egyenesen a zsebembe csúszott. Ekkor még nevetve próbáltam ideológiát gyártani, hogy miért is pont egy faág lenne a jel. (A fa szimbolikusan három szférára osztja a világot - s ez az égi szférából jött üzenet.) Gondoltam, vették az adást. Majd apró szimbólumok jöttek, mint szív alakú random dolgok. Most első dolgom volt, hogy húzzak egy kártyát is. Nem mondom, egyből passzolt a téma. És a világosság, ami most belém költözött, a remény és egy kis bódottá'.