Játszani

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

 

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Az erkölcs bajnoka

Álmomban visszaemlékeztem egy regressziós hipnózis további részleteire.
Ez nagyon furcsa és vicces és hihetetlen és... és... Na. Értem.

A hipnózis közben kibontakozó történet azt mutatta be (azt hiszem, már leírtam a sztorit, az, amelyikben egy arab férfi voltam), hogy miért vannak most komplexusaim. A férfi életének legvégét - ami nem volt túl szép - láttam csak. Ez után megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy áldozata voltam egy kegyetlen helyzetnek. Utólag hipnotizőrömmel beszéltünk ugyan erről a karakterről, amiből szintén az derült ki, hogy milyen szimpatikus, ámde szerencsétlen ember voltam. Azaz abból, amit tudtam róla, ezt a következtetést lehetett levonni.
Nos, nyilván senki sem fekete vagy fehér, továbbra sincs értelme ítélkezni. Az esti álmom mégis teljesen új színt adott eddigi elképzeléseimnek......

Tegnap este egy olyan társaságban találtam magam, - és itt sikerült egy hosszan részletező szöveget egy gombnyomással véletlen kitörölnöm - ahol az emberek nagyon érdekes dolgokat csináltak, de én mégsem találtam őket annyira izgalmasnak. Úgyhogy egy idő után leültem az egyik tábortűz mellé (három volt) pár férfi mellé. Az egyik megkínált hasissal. És akkor beugrott minden.

El kezdtem nekik mesélni a történetem. Egyszer assassin voltam. A XII. században Arnold lübecki apát azt emlegette, hogy Haszan egy kábítószer, a "kender" segítségével babonázza meg azokat, akiket a halálba küldött: E szer lelkesedést váltott ki, eksztázist, az érzékek eltompulását, mámort. Ekkor jöttek a mágusok, s az alvóknak fantasztikus, gyönyörűséges dolgokat mutattak; aranytőrt nyomtak a kezükbe, s megígérték nekik, hogy mostani gyönyörűségük örökké fog tartani, ha teljesítik a kapott parancsot.

Még azt is elmeséltem a többieknek, hogy a vakítás volt a védjegyem. A szemgolyókat mindig megtartottam. Amolyan kabalának.
Már nem is vagyok olyan szimpatikus, igaz?
Mellesleg ez a kis kiegészítés sok mindent megmagyaráz. Hogy mit kerestem ott, miért vállaltam el a feladatot, ha erősen sejthető volt, hogy meg fogok halni. Mondjuk itt nem kellett megölni senkit, ez tiszta szerencse, amúgy is ez egy speciális ügy volt.

És hogy hogyan kell elképzelni egy assassint? Keresgéltem a képek között, nem pont úgy, mint abban a bizonyos számítógépes játékban. Én így emlékszem magamra:

Kicsit ennél csúfabb voltam, bár hasonkorú meg satöbbi. Ez a kép nagyon odabaszott, pedig elég egyszerű. De nagyon hasonlít a bennem élő képre.

Na tehát a történet tanulsága:

Az egyértelmű, hogy nem voltam egy ma született bárány és akármilyen trauma ért, biztos én is okoztam másoknak. Gyakran látom magam abszolút szerepekben, de ez soha nem ad valós tükröt az embernek. Kapunk és adunk folyamatosan, egyaránt. Talán mástól kapjuk, amit valakinek továbbadunk, de minden tettünknek visszhangja van. Erre mondják az angolok, hogy "What goes around, comes around. Ez az élet körforgása. Soha. Semmilyen körülmények között nem hibáztathatunk másokat a velünk történtek miatt. Mert nincsenek mások, csak mi vagyunk, egyedül, mindennek az oka mi vagyunk, mindent mi adtunk és mindent mi kaptunk.

Felelősségvállalás. This is the moral of the story.

Búbánatos

Elmondom, miért nem írok.

Nem igazán tudok mostanában elvont témákban gondolkodni.
A hasam a sírba visz -elvileg a stressztől fáj- és az idegeim is kikészültek szinten emiatt. Nem figyeltem és beraktam egy fémszélű tányért a mikróba. Egy másodperc volt, észrevettem, leállítottam. Tíz percbe került viszont, mire abbahagytam a remegést. Egész testemben remegtem.

Álmomban gladiátor vagyok. - Hiábavaló küzdelem.
Álmomban ordibálok az emberekkel semmi dolgokon. - Frusztráció.
Farkasok támadnak a kutyámra. - Féltem a lelkem.
A gyilkossal barátkozom. Próbáljuk megbeszélni a történteket. Legalább ez....

Atlantisz-szindróma

Avagy aranykor-szindróma, ahogy a nővérem mondaná azokra, akik hisznek az ilyesmiben. Persze mi, megrögzött idealisták csak mosolygunk az ilyesmin, ugyebár?

Ha nem tűnt volna fel kedves olvasóimnak, most épp népmesetanulmány kötetet olvasok, az mozgat meg ennyire. Több szerzős a dolog, így a tartalom is nagyon sokrétű, változik mind érdekességben, mind hitelességben, de mint azt tudjuk, nagyon jól ki tudom szűrni a hantákból is a lényeget. mert hát vannak egészen kurucinfó minőségű gondolatok is benne, igaz, nagyszerű tudósok is értekeznek a népmesékről a könyvben.

Most épp egy elvarázsoltabb arc gondolatairól olvastam, melyek nagyon jó gondolatok amúgy, szinte sajnálom, hogy ennyire űrszittya-buzgó az emberünk. Viszont a kutatásai abszolút értékelhetőek.
Kezdődik ez ott, hogy: "Hol volt, hol nem volt..."
És láss csodát, úgy folytatódik, hogy:
...még a régi világban, az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr...."
Pontosan ezt az egyetlen mondatot elemzi a tanulmány.
És akkor van itt szó mindenről, Özönvíz (Op. tenger) és jégkorszak (üveghegy) előtti időkről, ahol viszont egy olyan világgal találkozhatunk, amiben kurta farkú malac túr, azaz nagyon is hasonlít a mai világra. Tehát népmeséink egy olyan világról beszélnek, mely a mienkhez hasonlatos, ámde az emberiség előtti időkbe nyúlik vissza. Hoppá!
Itt van egyes számú Atlantisz értelmezésünk, miszerint egy a mai embert megelőző civilizáció létezése jelentette az emlegetett aranykort.
De menjünk messzebbre...

Kettes számú értelmezésünk, hogy itt többről van szó, mint civilizáció előtti civilizáció. Inkább élet előtti élet, teremtés előtti ... előtti? Teremtő gondolat.
Az ötlet, ami anyaggá lett, egy álom, ami valóra vált. (Igen, itt a blogcímre utalgatok.) Vagy ahogy a Beszélgetésekben Isten mondaná, a "Nagy Terv." A legmagasztosabb gondolat az életről, a dolgok lehetséges kimeneteléről. Talán ezt a mesék hozzák el nekünk, melyek azt állítják magukról, hogy ők mindennek az eleje. És talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, mindennek a vége is.
Ebben az esetben a mese komoly párhuzamot mutat számos vallással is, melyek az világ eljövendő végkimeneteleit latolgatják. Akkor végül is megint felmerül a mese mint olyan fontossága, szerepe a világban. Kitaláció, vagy a világ működésének alapjait rögzítő tudás?
De a világ alapvető meghatározásának mi köze van az aranykorhoz, a tökéletességhez? Talán észre kéne vennünk magunkat, azaz azt, hogy az aranykor itt van. Talán nem körülöttünk, inkább az elménkben, a gondolatainkban, a képzeletünkben. Talán ez egy kulcs, egy megoldás minden kérdésre. A lehetőség a képzelet, a mese, az erre való tudatosság.Lehet az üzenet nem más, mint hogy nekünk magunknak kell megteremteni, amire vágyunk. Hiszen a világ csak egy hologramm, illúzió, álom, mese.
Akkor mégis miben kéne hinnem? Mi más legyen számomra a bizonyosság?
Én maradok aki voltam, mert tudom, amit mindig is tudtam.

Mese

„Kezdődik pedig ez a történet avval, hogy a cinkotai község plébánosa felment Mátyás királyunkhoz Budára, igen nagy kéréssel köszönt be a királyhoz. Elmondta a plébános, hogy milyen szegény az ő eklézsiája, és hogy ő mennyire szeretne boldogabb nyáj fölött pásztorkodni. S hogy hát tudja meg a felséges király, hogy a cinkotai plébánia valamikor apáturaság volt, tanúsítja azt egy felírás is, amit éppen nemrégiben találtak egy kövön, …. Hogy milyen Isten előtt kedves dolgot cselekednék a király, ha visszaadná a cinkotai plébániának az apáturaságot, …

Azt felelte Mátyás király:

- Meghallgattalak, tisztelendő atyám, meg is teszem, amit tőlem kértél, ha méltónak ítéllek tégedet, egyszerű plébánost, az apáturaságra. Az pedig azon múlik, megfelelsz-e nékem három nehéz kérdésemre.

 
- Mi légyen az a három kérdés, felséges király?
- Azt is meghallod nyomban, tisztelendő atyám. Első kérdésem: mit gondol a király? Második kérdésem: hol kél fel a nap? Harmadik kérdésem: mennyit ér a király?”
"- Nohát halljuk, tisztelendő atyám, az okos szót. Először is, mit gondolok én most?
- Felséged azt gondolja - feleli a mester -, hogy a cinkotai plébános áll előtte, pedig csak legkisebb szolgája, a cinkotai kántor teszi felséged előtt az udvarlását.
Nagyot nézett erre Mátyás, azután csak biccentett. Ez a felelet bizony talált.
- Hát azt meg tudod-é mondani, hol kél fel a nap
- Meg hát! - mondja rögtön a kántor. Felségednek Budán, nekem meg Cinkotán!
- Ez is jó volt! - bólintott egy nagyot a király. - No most, kántor uram, mennyit érek én?
- Mennyit ér felséged? Azt is megmondhatom. Mert Felségedet Isten fia után a legelsőnek helyezem az emberek rendjében. Mivel pedig az Isten fia harminc ezüstpénzre becsültetett, úgy gondolom, Felséged megér huszonkilencet.
A király szívesen elmosolyodott erre az elmés és derék feleletre, tüstént felajánlotta a mesternek magának a cinkotai apáturaságot…"

Nagyon érdekes. Földrengés. Még sosem álmodtam földrengésről.
Alapjaiban változik meg valami. Egy rendszer omlik össze. Bennem. Gondolom. Gyilkosommal összebarátkoztunk.
Ez így megy, mikor jól megy?

Ki hozza a döntést? 2. rész

Kicsit tovább flesseltem most ezen az álmon.
Most épp a reinkarnációról olvasok, emberek előző életbeli utazásairól.

Erről jutott eszembe, hogy akit ma megöltem álmomban, nos, ő már ölt meg engem - egy előző életemben. Ebben az aspektusban már csak az az egyetlen furcsaság, hogy akkor ugyanezzel eddig miért nem próbálkoztam? Nyilvánvaló, hogy azért, mert a szemet-szemért elv egy elég elfuserált gondolat, pedig sokaknak természetesen hangzik.
"Csak visszaadom, amit kaptam..." - Gondolja az ember. De ezzel csak mennek körbe körbe. Ez nem töri meg a láncot.

Elmesélem az első regressziót, mert nem találom a régi bejegyzések között.

Arab férfi vagyok. Nem nagyon emlékszem a külsőmre, csak, hogy szőrös vagyok meg nagyon karakteres orrom van. 35 körül vagyok. Egy tevén utazom a sivatagban. Nagyon nehezen haladok előre, a teve nem akar oda menni.
Eléggé a tudatomnál vagyok, közben végig töprengtem az eseményeken. Hallom, ahogy Márta, a hipnotizőröm próbál rávenni, hogy nyugtassam meg a tevét. Lehet nem vagyok elég mélyen?Előveszem a tarisznyám. Egy négy részre osztott arany tábla van nálam, azon írás, vagy jelek. Nem tudom elolvasni. Talán olvasni sem tudok.
Egy táborhoz érek, ott sátrak. Egyből a fehér sátorba megyek, ami belül kék. Ott egy fehérbe öltözött ősz, fehér szakállú ember. (Én feketében vagyok.)
Erősebb, mint ahogy kinéz. Fojtogatni kezd. Kéz nélkül.
Márta kérdi, hogy mi történik. Nem kapok levegőt, fulladozom. Erős szorítást érzek, nagyon erős. talán ezért húztam a torok csakránál az "Ördög" kártyáját?
Nem öl meg. Talán odaadtam neki a táblát. Hiszen azt akarta. Valahogy kikerültem a sátorból. Egy fiatal férfi ennem és innom ad. Nagyon hálás vagyok neki.
Visszaérek a városba. Egy közepes méretű porfészek. Bemegyek egy házba, fel az emeletre. Az apám vár ott rám (nem a mostani). Számon kér a táblával kapcsolatban. De nem tudok neki válaszolni, nagyon szédülök. Majd szétrobban a fejem. Fuldokolni kezdek. Az apám próbálja belőlem kiszedni a választ, amíg nem késő. A szédülés, a fulladás most egy másik érzésre vált. Zsugorodom.
Ez lehetséges? A fejem környékén elhagyom a testem.
Talán kileheltem a lelkem.Ahogy felülről nézem magam, üres a szoba. Apám ott hagyott haldokolni, egyedül haltam meg. kiszállok a tetőn át, még látom egy kicsit az utcát.

A mai álmomban azt a személyt öltem meg, akiről azt hittem, ennem ad, de valójából megmérgezett. Miután felismertem őt, tudom, hogy ebben az életemben ki az. Az apát is felismertem. Megdöbbentő, ez a hipnózis legalább három éve volt és még mindig mindenre emlékszem. És most értettem meg, hogy kivel milyen céllal találkoztam ebben az életemben.
Ennek alapján azt gondolom, az egyikőjük jó úton halad, a másikuk viszont újra elszúrta. Ha nem akarom megölni, akkor valahogy fel kéne oldanom a kötést. de vajon hogyan?