2014. szeptember 13., szombat
2014. szeptember 1., hétfő
Új kihívás
Miután száműztem tudatalattimból első számú legfőbb gondomat - úgy értem persze, hogy kigyógyultam a problémából idestova 24 év után - egy újabb kihívással találtam szembe magam.
Áttvették a helyét. Valaki felvette a szerepét. Valaki akiről soha nem gondoltam volna, aki soha nem bántott.
Vagy csak ezt gondoltam? Valakiben hinnem kellett, hogy ki tudjak tartani és most realizálódik a kép?
Ő is hibázott. Ő sem feddhetetlen! Még Ő sem!!!

2014. június 27., péntek
A tisztulás
El akartam menni egy ideje, már épp időszerű volt. Éreztem a hívást.
Azaz konkréten azt, hogy készen állok, tehát elég jól vagyok hozzá lelkileg és fizikailag is, hogy kibírjam a tisztulással járó megrázkódtatásokat. Elengedni sosem egyszerű, még ha a fájdalomról is van szó.
Teljesen új perspektíva arról, hogy miért tesz meg veled valamit a másik. Egészen új hangnem jön, egészen más érzések. Számom a 7 és 9.
2014. június 26., csütörtök
Régebben
2014. április 25., péntek
Vihar
Szerdára virradóra volt egy álmom. Próbáltam fejtegetni, de idő kellett hozzá, mire megértettem.
Két fiúgyermek vadul játszanak. csapkodnak, kiabálnak. Egy kislány menekül előlük. Nem lehet eldönteni hogy bújócskáznak, vagy bántani akarják a lányt. A két fiú menet közben találkozik egy boszorkánnyal. A boszorkány gonosznak tűnik, de ezt sem lehet biztosan megmondani. Azt mondja: "Öljétek meg, aki néma."
A fiúk elszaladnak és tovább keresik az egyik iskolapad alatt elbújó kislányt.
Az érdekes, hogy akárhogy próbálom értelmezni az álmot, mindenhogy igaz. Ha bennem lévő belső küzdelem, ha utólag a történtekre tekintek vissza, bárhogy.
De nem halt meg a kislány. :)
A mai álmom mondhatni nevetségesen egyértelmű. A munkatársaimmal vagyunk egy hatalmas, zöld vizű úszómedence körül. Horgásztunk, bár halak nem voltak a vízben. Egyszer csak elkezdett fújni a szél. A vízben voltam, a többiek a vízen kívül. Hatalmas hullámok keletkeztek, én egy fehér hajóra menekültem. A Hullámok túl erősek voltak. Felborult a hajó. A vízben fulldoklás közben ébredtem.
Csónak: a lélek szimbóluma - a lelkeket (a túlvilágra) szállító ladik
Víz - érzelmek

2014. április 5., szombat
Magic always comes with a price
Álmomban a felső ujjperceimet ( a gyűrűs és kis ujjamról) ollóval vágtam le.
Közben nagyon féltem, de tudtam, amit véghez akarok vinni, annak ára van. Komoly ára.
Varázsolni akartam.
Ma pedig piacon voltam. valamiért ez is egy visszatérő helyszín. Kék babok voltak kitéve, loptam belőlük.
Mire ez az egész?
Mintha szimbólumok volnának. de nem értem őket... :S

2014. március 31., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)