Crybaby

Nem véletlen, akár az én gúnynevem is lehetne. :D
Nem csak azért, mert tudok azonnal sírni, bárhol bármilyen helyzetben ha para van. Ma este legalábbis bebizonyosodott, hogy nem csak ezért.
Álmomban kisbabává változtam, nagyon fless volt. :D Először még "felnőtt" voltam, egy hatalmas tó körüli piknikre készültem kettesben édesanyámmal. Erre kitaláltuk, hogy hívhatnánk a barátnőit, mire megjelent a család egy másik része a barátnőket "eljátszva." Már ettől kiakadtam félig, hogy miért, de mikor elkezdtek teljesen kiközösíteni, annyira rosszul esett, hogy bár próbáltam minden erőmmel visszatartani, elkezdtem sírni. Mikor próbált Anya megvigasztalni, már nem úgy sírtam, mint az előbb. A fájdalmamat felváltotta a teljes kétségbeesés és ordítva bömböltem. Pont ugyanúgy, mint egy kisbaba. (ismétlem: p o n t ugyan úúúgy) Azzal a tudattal ébredtem, hogy a végére kisbaba voltam. Nem tudom, még soha nem álmodtam ilyet.
De mit jelenthet? Bek tu dö primitív? :D Vagy valami más?
Nos, személyes tanulságom, hogy még nem múlhatott el ősi félelmem, melyről most már azt gondolom, talán születésem óta velem tart: Azt hiszem, hogy nem vagyok fontos senkinek.
Erről azt gondolom, hogy szerencsére már megszületett bennem az igény, hogy továbblépjek az ilyesmin, hogy már százszor is levezettem Ádámig és Éváig a probléma gyökerét, s talán csak időre van szükségem, hogy leülepedjen bennem az igazság.
A folyamat elindult, ebben egészen biztos vagyok. Hiszen már tavaszodik. Minden évben ilyenkor születek meg újra. Májusig meg még sok pálinka lefolyik a Dunán, én pedig akkorra fogok egészen meggyógyulni. Jó lesz. :)

Húztam kártyát. Rég esett már erről szó, de ennek is így kell lennie. Kártya: Igazságosság.
"Eljött az idő, hogy elengedd a múltat." :D Bírom az ilyet. Most megnézem több fajta tarott ugyanezen lapját kiegészítő információkért. És igen itt van. A megoldás: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess." Azaz, nem elfelejtenünk kell a történteket, mondhatnám hogy megbocsájtani, de az alatt sok mindent érthetünk. Elengedni annyit tesz, mint érzelmileg kivonni magad a dologból. Sok ideje foglalkozom már ezzel. Akkor nem vagy többé a hatása alatt, ha nem ítéled meg. Ha rossznak, vagy jónak találod, akkor magadhoz viszonyítod, hiszen a viszonylagosság világában -valamilyen formában - mindent magadhoz viszonyítasz. Tehát szükséged van az adott dologra, hogy önmagad lehess, hiszen ahhoz a dologhoz képest vagy ilyen vagy olyan. Ha viszont nem ítéled meg, többé nincs közöd hozzá, a realitásodban gyakorlatilag megszűnik létezni. Oh yeah, ez a megoldás!

Na akkor gyorsan nyomassunk még egy OSHO ZEN tarot-ot is ok? :P

OSHO ZEN TAROT: Nagy Arkanum

XX. Illúzión túl

A belső nap felemelkedésével megszületik a meditáció.  
Ez a kártya arra emlékeztet bennünket, hogy azt, ami valódi, nem kívül kell keresni, hanem belül. Amikor a külsőségekre koncentrálunk, nagyon gyakran azon kapjuk magunkat, hogy ítélkezünk: ez jó, az rossz, ezt akarom, azt nem akarom. Ezek az ítélkezések illúzióink, holdkórosságunk, régi szokásaink és viselkedési mintáink csapdájában tartanak bennünket. Tedd félre "mindentudó" elmédet, és indulj befelé. Itt, ahol az álom és a valóság közötti különbség már nyilvánvaló, ellazulhatsz legbensőbb igazságodban.  

    

"Az egyetlen különbség álom és valóság között az, hogy a valóság   megengedi neked, hogy kételkedj, az álom azonban nem...
Számomra a kételkedés képessége az emberiség egyik legnagyobb áldása. A vallások az ember ellen vannak, hiszen a kételkedés gyökereit igyekeznek elvágni, és ennek megvan az oka: azt akarják, hogy az emberek higgyenek az általuk prédikált illúziókban...
Miért ragaszkodtak az olyan emberek, mint Gautam Buddha annyira ahhoz, hogy az egész létezés - saját szemtanú önvalódat, saját tudatosságodat kivéve - csak egy szappanbuborék, melynek anyaga az álom? Ők nem azt mondják, hogy ezek a fák egyáltalán nem is léteznek. Nem azt mondják, hogy ezek az oszlopok nincsenek itt. Ne értsd félre őket az "illúzió" szó miatt... A máját illúziónak fordították, de ez nem a megfelelő szó. Az illúzió nem létezik. a valóság létezik. A májá pedig épp a kettő között van: szinte létezik. Ami a mindennapi tevékenységeket illeti, valóságnak lehet tekinteni. Csak a legvégső értelemben, csak megvilágosodott tudatod magasságából válik valótlanná és illuzórikussá."

Erről jut eszembe a feltevés, miszerint halálunk után majd felébredünk és elgondolkodhatunk rajta, hogy mekkora baromságot álmodtunk... :D