Wednesday's child

Monday's child is fair of face,

Tuesday's child is full of grace,

Wednesday's child is full of woe,

Thursday's child has far to go,

Friday's child is loving and giving,

Saturday's child works hard for a living,

But the child who is born on the Sabbath Day

Is bonny and blithe and good and gay

Én szerdán születtem. :)
Sorsokról gondolkodom. Választásokról.
Te csütörtökön születtél.
"Ki a Tejúton járkál, sose tér meg"

Megdöbbent az életünk ezen örök kettőssége. Felnőni annyi, mint felelősséget vállalni tetteinkért, választásainkért. Többé nem más dönt felettünk, saját sorsunk kovácsává leszünk.
De itt a másik oldal. Már posztoltam róla, hogy mielőtt eldönthettük volna, hogy kinyújtjuk a kezünket, az agyunk pár századmásodperccel előtte már kiadta rá a parancsot. Mennyire eleve-elrendelt az életünk? Az örök spirituális vitatéma, megunhatatlan, végtelen variáció a válaszra. És mind igaz. És mind jó. Melyiket válasszam?

Azon gondolkodom, mi okozza bennem a szomorúságot. Félelmet.
"…árnyék vagy! És az életem… napóra!"
Hiszen az idő illúzió. Mégis eljár fölöttünk. Elmegy mellettünk. És találkozhatunk keveset, mindig egymáséi leszünk. És élhetünk két külön életet. De akkor amit együtt töltünk idő, olyan lesz, mint álmodni, majd mindig, újra és újra belelébredni a magányba. Csak kísértjük majd egymást, mint két lidércnyomás egymás mellkasán.

Feküdtem az ágyban miután elmentél. Sírtam, majd kicsit elmerengtem rajtunk. Nyitva volt a szemem. Az ágyamra esett egy hatalmas bogár. Pont az, ami a múltkori pikniken Andival támadt ránk. Lesodortam az ágyról ijedten, majd még öt percig keresgéltem, hogy hova eshetett.

Nem volt sehol. Csak képzelődtem. Pedig ébren voltam. Talán akkor álmodom mikor nem vagy itt, és egyedül akkor vagyok ébren, mikor velem vagy?

Csipkerózsika csókért kiált. Már éppen eleget aludtam nélküled.

Tóth Krisztina: CIZELLÁLT METEOR
„Csillagtalan álom, elfelejtett álom” (szürrealista közmondás)

I

Egy kihűlt napot görgetnek a járdán.
– Möszjő Breton, ma hova lesz a séta?
– És nektek, angyalok? Ha azt előre látnám,
nem öltöznék csillagnak, nem mennék a
véletlen nyomában át a hídon
gyalog, egész a város túlfelére:
de azt álmodtam, meg kell írnom,
milyen az út egy pillantás jegébe.
A folyóparton repült egy menyasszony,
nyolc méter celofán volt a ruhája,
féltem, kialszom majd és elszalasztom,
úgyhogy csillagként indulok utána…
– Möszjő Breton, nem látott üstököst még?!
– Dehogyisnem! Ő lesz a feleségem!
Világít majd, mint tócsában az emlék,
és úgy hagy el, mint testet a szemérem!

II

– Möszjő Desnos, ma hova lesz a séta?
– Édes angyal, ne öltözz háborúnak,
hiszen fehér az arcod, mint a kréta!
– Ma karnevál van… nem mondták az úrnak?
Monsieur Desnos, hová lesz az a csillag?
– Annyit álmodtam rólad, évek óta
kísért a hangod és egy téli illat…
…árnyék vagy! És az életem… napóra!
– Möszjő Desnos, írjon nekem egy verset,
holnap kibontott hajjal jövök érte,
de most mennem kell… holnap is szerethet!
– Menjen csak, angyalom, ha megígérte!
Egy esős napot görgetnek az órák,
csak egy neve van és csak egy alakja
mindennek, mégis, hányféle valóság
illeszthető egy arc mögötti arcra.

III

Akit keresek, úgy van, ha sosem lesz.
Nincs tévedés, a szavak nem hazudnak.
Georgiám, villám a vérbe, kellesz,
lepkebáb-szívű ébrenlét, de unlak!
Az éj dobálja csillagait, én meg…
– Möszjő Soupault, hozhatom a szokásost?
– …ki a Tejúton járkál, sose tér meg,
lenyúzott szélből varrnak neki vánkost!
A nőre gondolok – egy áttetsző pohárban
harangozik a neve, érte jöttem,
kabátban volt és késő délutánban,
téblábolok, mint külváros a ködben…
…pedig itt van a közelemben, érzem,
az összes ablaküveg tőle holdas,
egy cizellált meteorral fülében
a kalapomban ül és engem olvas.