De szokás szerint válságban vagyok.Megmutattam édesapámnak a műveimet, hogy kapjak valami kritikát, amin tovább mehetek. Végül kiderült, hogy átfogó hibám az, hogy a műveim csak számomra érthetőek, ergo öncélúak.
Pedig egy művész, aki a művészetéből akar megélni, az másokhoz beszél, nem magában diskurál. Meg különben is. Olyan nincs, hogy valaki nem akar másokhoz beszélni. Hiszen Isten mikor az észt osztotta, sikerült úgy osztania, hogy mindenki azt higgye, neki több jutott... Ha van valami, amiben az ember jó, akkor azt általában próbálja megmutatni a világnak. Plussz, az öröm is akkor igazi öröm, ha megosztjuk másokkal. Tehát az alap helyzet az, hogy ha én valamiben jó vagyok, ezt kifejezem egy nekem örömet okozó formában, tehát tehetséges művészként alkotást hozok létre, akkor azt értelem szerűen meg fogom osztani másokkal, hiszen ez a dolgok rendje.
Akkor miért van az, ha az ember mégis próbál "magának maradni?"
Önbizalomhiány.
Megint itt tartok. Az lehet a baj, hogy nem illek bele a saját világképembe.
 |
| by Johan Thörnqvist |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése