Otthon vagyunk. Egy teljesen új épület, nem azok, amikkel álmodni szoktam, tehát nem ott , ahol ténylegesen laktam is. Ennél fogva tudom, a ház, mint szimbólum jelenik meg az álomban. Gyakorlatilag egy új lakás volt, talán akkor költöztünk oda. Mindenki szobákat foglalt magának. Sorra rohangáltam ki be a szobákba, de valahogy egyik sem volt az igazi, plussz a szobák száma folyamatosan nőtt, ráadásul, a nővérem már lefoglalta a legjobbat, így lássuk be, nehéz volt választani. Tehát kerestem otthon a helyem, de nem találtam.
Itt kezdődik a történet.
A nővéremmel együtt elmenni készültünk. Már úgy értem, végleg. Különböző szimbolikus elemeket próbáltunk összeszedni a lakásban, hogy el tudjunk indulni. Ebből már csak a kalitkára emlékszem. -Ebben az az izgalmas, hogy azt hinném, a szabadságunkat keressük, miért visszük magunkkal a ketrecünket?- Innentől kezdve az álom egy drogos tripre emlékeztet. kicsit felerősödött ez az ami jó az nagyon jó, ami rossz az nagyon rossz fless. Én ezt az álomban felfokozódott érzelmeknek fordítom. (Akár mint egy szertartás, különleges esemény megemelkedett tudat és lelkiállapota.)
Az még a párhuzam, hogy volt túravezetőm is. A nővérem. Konkrétan arra emlékszem, hogy amint valami igazán rosszra fordult volna, fogta a kezem és elvitt onnan. Végig azt éreztem, hogy nagyon tudatos a történésekre, de még az én belső folyamataimra is!
Ahogy elindultunk az úton -mintha csak egy nagyon halvány akvarell képben sétálgatnánk- találkoztunk egy jófej kutyával. Neki még nagyon örültünk, csak jött a gazdája is. Róla később úgy gondoltam, hogy csakis a Sátán lehetett.
Ez onnan derült ki, hogy nagyon negatív volt a kisugárzása. Szinte a mellkasomra nehezedett a tekintete. Egy random férfi volt mellesleg, nem is emlékszem rá pontosan. De ahogy viselkedett, nagyon árulkodó volt. szúrós tekintettel nézett és dolgokat elváróan, parancsolva kért. Ha megadtad neki, nem volt rest kifejezni végtelen hálátlanságát, s már kérte/várta is a következő dolgot. Mikor már épp a nadrágomat ráncigálta volna le, hiszen neki nyilván jobban kell, mint nekem, a nővérem végleg elrángatott tőle.
Felébredtem.
Csak hogy a vége is érthető legyen, talán nem a sátánnal találkoztam, hanem inkább a legvégső félelmemmel. Ezt viszont nem fejtem ki nyilvánosan. Érdekes még annyi, hogy talán meg kellett volna vele küzdenem? akkor a nővérem rosszul tette, hogy elrángatott. De nem, ő végig tudta, hogy mi a szitu. Az volt az üzenet, hogy még nem állok készen. De türelem..........
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése