Elkezdtem olvasni ezt a könyvet.
Nem is tudom mit mondjak, szinte elárasztanak az érzések, ahogy rá gondolok. Szívem csücske ez a téma, hogy hogyan is működik a világ, mi a dolgok mögöttes lényege, mi az élet értelme, stb.
Úgyhogy nehéz nem elfogultan nyilatkozni, bár őszintén kétlem, hogy könnyű lenne kivetnivalót találni ebben az írásban.
Konkrétan a könyv két tudós, David Bohm - kvantumfizikus és Karl Pribram neurológus azon felvetéseit taglalja, miszerint az Univerzum maga leginkább egy hologrammhoz hasonlít. Erről nem írok többet, meg lehet nézni a fönt belinkelt videót.
Amit itt leírnék, az az, ami legjobban illik a bloghoz magához: a könyv álmokról szóló része.
Említenek itt egy bizonyos Montague Ulmann -t, aki a tudományos álomkutatás egyik úttörőjének számít. Sokat foglalkozott egy bizonyos ESP (érzéken túli érzékelés) nevű jelenséggel, melynek kutatása során a következőkre jutott:
Nem számít, hogy valaki mennyire vak spirituálisan,, vagy mennyire nem akarja észrevenni saját fogyatékosságát, az álmok változatlanul őszintén ecsetelik gyengeségeit, és tartalmaznak látszólag arra tervezett metaforákat, hogy a személyt finoman egy magasabb öntudati állapotba ösztökéljék.
Ulmann észrevette, hogy mikor valamely páciense nem vesz észre, vagy nem fogad el valamilyen igazságot magáról, álmaiban az igazság feltűnik újra és újra, különböző metaforikus alakokban és összekapcsolódva különböző múltjához kötődő tapasztalatokkal. Ezek mindig nyilvánvaló próbálkozások, melyek lehetőséget ajánlanak a személynek, hogy felfogja az igazságot.
Ebből kifolyólag Ulmann úgy gondolta, összevetve saját tapasztalatait a könyvben főszereplő David Bohm munkásságával, hogy az emberiség lelke összeköttetésben áll, nem csak emberek közt, de a Föld nevű bolygóval és az egész univerzummal is. Álmunkban újra egyesülünk a mindenséggel, amely folyamatosan próbál minket a mindenkinek jó, avagy a senkinek sem ártalmas út felé terelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése