2012. május 15., kedd
Életkép
Feldmár - Tudatállapotok.
Ezt olvasom.
Elég lassan haladok vele, kb. egy nap egy fejezet. Valahogy mindig elkalandozok közben, jó messzire.
Születés - elengedés.
Itt járok.
A nyakamat tettem volna rá, hogy csak úgy kirepülhettem Anya hasából. Ő úgy látta, mint ha előre megbeszéltük volna, hogy kinek hogy lenne kényelmes, ha megszületek. Könnyed, békés, illanó, azaz egészen pontosan úgy mondanám, lillenő.
Kötődni pedig borzasztó nehéz. Tárgyakhoz egyenesen képtelenség. Fél évente minden tárgyamtól meg akarok szabadulni, örökre elfelejteni. Az emberekkel kicsit nehezebb. Inkább csak nehezen kötődöm. Úgy fest, engem nagyon könnyű megkedvelni. Nekem ez fordítva megy nagyon nehezen. Mondjuk ezt nem is bánom, tudom, hogy ezt érzik is rajtam az emberek és megértik az értékét a barátságomnak. Mert ha egyszer elnyerik, akkor az bemegy nagyon mélyre. Átmenet nem igazán van. Ezért hát várni kell. Ha a folyamatban megzavarnak, a beleszólás mértékétől függően ellibbenek. Elszelelek. Köddé válok. Erről jut eszembe, a tavasz friss levegővé. szellővé alakított, a köd már kellemetlen alak volt.
Dopamin. "A drogok többsége dopamint szabadít fel a limbikus rendszerben, az érzelem központjában, a boldogságközpontban." - Van egy ismerősöm, akit Himbinek hívok, ő pedig Limbinek keresztelt engem. - A baj csak az az előbb említett kémiai folyamattal, hogy a plusszban előhívott dopamin (ún. jutalom hormon) nem termelődik újra egyik percről a másikra. A túlzott élvezet ára az azt követő napok "másnapja" mely biológiailag annyit tesz, hogy szokásos jutalom adagunk nélkül kell átvészelnünk egy-két napot, mikor is az ember úgy érezheti, hogy többé már soha nem lesz képes örülni semminek.
Soha. Semminek.
Ma viszont visszatértem halottaimból, ezt az álmaimból tudom. Jutalmazó álmaim voltak. Végre nevet találtam az eddig "pihentető álmok" kategóriába sorolt, vagy annak nevezett típusnak, melynek az a lényege, hogy azt álmodom, ami jól esne, amire vágyom. Na. Ma vagy kétszer háromszor álmodtam ilyet, nyilván, már nagy szükségem lehetett rá. *kacsint*
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése