Nem mondom, hogy olyan sok dolgom volt, hogy nem tudtam írni, de valahogy így alakult. Már lehet beszéltem róla, de simán lehet, hogy egy év alatt még nem sikerült, mert az ilyen típusú álmaim már nagyon régóta nem voltak aktuálisak, biztos zárkózottabb voltam mostanáig.
De valaha álmaim nagyszerűek voltak és csodás dolgok történtek bennük.
Feltűnt például, hogy ha valakivel lenni akarok és a másik illető alszik, meg tudom látogatni az álmában. De olyan is volt, hogy valakivel együtt álmodtunk. Másnap megbeszéltük a dolgot. De mikor az illetővel eltávolodtunk, akkor is sokat jártam hozzá és faggattam a dolgairól. Úgy gondolom, álmunkban nem igazán tudunk hazudni a látogatóknak, nyilván azért nem, mert alapvetően nem ez a természetünk. Viszont éppen ezért azt is fel kellett tudnom ismerni, ha egyedül álmodtam és a másikat csak "odaképzeltem". De szerintem már elég jól felismerek egy látogatást.
Vicces a múltkori álmomban engem látogattak meg, de egyértelműen valami "véletlen" folytán.
Vígan álmodtam éppen, mikor egyszer csak felháborodott nővéremre lettem figyelmes.
Neked meg mi bajod? - kérdeztem
Nem értem, miért nem az történik, amit én akarok? - mondta nagyon sértődötten
Természetesen - kezdtem a választ és éreztem, hogy borzasztóan mulatságosnak találom a szituációt - azért nem az van amit kitaláltál, mert ez itt az én álmom!!! - és épp felkacagtam volna, de döbbenetében kilépett nővérem az álomból és én egy tök más szituban folytattam tovább utamat.
Zsír, mi?
![]() |
Voyage to the stars - by Odessa Sawyer |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése