Haláltánc

 

Azt mondják, életeink egymásutánja, lelkünk vándorlása egy meghatározott úton halad, s megy végbe. 

De miért hisszük hogy az út "fölfelé" halad, s hogy a fejlődés "pozitív"?

A keresztény meglátás szerint a földi élet szenvedés, melyet majd a Megváltás követ. A keleti filozófiák a vágyról való tudatos lemondásban látják a megoldást. Lehet én vagyok a hülye, de minden lelkesedésemet bevetve is egy erősen lefelé ívelő grafikonnal ábrázolnám az "utat", melyet mindenki bejár. És ha tényleg olyan jó kedvemben vagyok, akkor a Tékozló Fiú példázatából okulva gondolnám, hogy a legnagyobb mélypont jelentené a kiutat, a megváltást, nirvanát, vagy nevezzük aminek szeretnénk. Ha belegondolunk, Kelet és Nyugat karöltve bólogathat rajta, ha azt mondom, a teljes leépülés egyenlő a földi szenvedéssel, ami gyakorlatilag együtt járhat a vágyakról való lemondással, tehát elengedéssel, majd jön az, aminek jönnie kell. A Semmi, a Minden, a Teljesség. 

Problem?

Gyógyszer. Kéne. Gyógyszer. Vagy lőjetek le.

Rózsa Róka Móka

Egy ideje fontolgatom, hogy újra olvasom a Kis herceget.
Már rég nem emlékeztem a pontos tartalmára, ezért könnyedén visszatartott a gondolat, hogy talán még hozzám mérten is túl gyerekes lehet ez a könyv. Nos, ismét sikerült nagyot tévednem. Vannak emberek, akiknek könyörögni tudnék, hogy elolvassa.

 

Megdöbbentő, hogy mennyi mindent tud mutatni akár egy felnőttek is, tényleg, megéri rászánni azt az egy órát, ami alatt el lehet olvasni. Nem is nagyon tudom eldönteni, melyik részt kopizzam ide. De meg van, a rózsa története kap helyet a blogon, mert minden lány épp ilyen rózsa, és minden fiú lehetne Kis herceg, aki nem fél azt mondani: "Felelős vagyok a rózsámért." Rest In Peace, Antony de SaintExupéry, béke poraidra!


A kis herceg bolygóján mindig voltak virágok, nagyon egyszerű virágok, egy sor szirommal, helyet is alig foglaltak, és nem zavartak senkit. Reggel megjelentek a fűben, estére elhervadtak. De ez egy szép napon egyszerre csak kicsírázott, magva a jó ég tudja, honnét került oda, és a kis herceg aprólékos gonddal figyelte a zsenge hajtást, amelyik semmilyen más hajtáshoz sem hasonlított. Ki tudja, nem holmi majomkenyérfa-féleség-e? A vesszőcske növekedése azonban abbamaradt, és a kis növény hozzákezdett a virágkészítéshez. A kis herceg szemmel kísérte, hogyan jelenik meg rajta egy óriási bimbó, és sejtette, hogy csodálatos tünemény fog kibontakozni belőle; a virág azonban végevárhatatlanul, egyre csak szépítgette magát odabent a zöld szobájában. Nagy gonddal válogatta meg a színeit. Lassan öltözködött, egyenként igazította magára a szirmait. Nyilván nem akart olyan gyűrötten napvilágra lépni, mint a pipacsok. Nem akart megmutatkozni, csak szépsége teljes sugárzásában. Úgy bizony! Nagyon kacér virág volt! Így aztán hosszú napokon át tartott a titokzatos öltözködése. Aztán egy hajnalban, éppen napkeltekor, végre megjelent.

Ásított egyet, és azt mondta, ő, aki olyan aggályos pontossággal dolgozott:

- Ó, még szinte föl sem ébredtem... Elnézést kérek... Még meg se fésülködtem...

A kis herceg nem bírta magába fojtani a csodálkozását:

- Milyen szép vagy!

- Ugye? - felelte kedvesen a virág. - És épp egyszerre születtem a nappal...

A kis herceg ebből könnyen kitalálta, hogy a virág nem valami szerény; viszont olyan megható volt!

- Azt hiszem, épp most van a reggeli ideje - tette hozzá a virág kisvártatva. - Volnál szíves gondoskodni rólam?

A kis herceg pedig, mélységes zavarban, sietve kerített egy öntözőkannát, és kiszolgálta a virágot.

Az meg már mindjárt az elején zaklatni kezdte az ijedős hiúságával. Egy napon például, mikor a négy töviséről beszélt, azt mondta a kis hercegnek:

- Most aztán jöhetnek a tigrisek a karmaikkal!

- Az én bolygómon nincsenek tigrisek - jegyezte meg erre a kis herceg. - A tigrisek különben sem esznek füvet.

- Én nem vagyok fű - felelte szelíden a virág.

- Bocsáss meg...

- Különben sem félek a tigrisektől. A huzattól viszont irtózom. Nincs véletlenül valamilyen szélfogód?

"Irtózni a huzattól - gondolta a kis herceg - elég kockázatos kilátás egy növénynek. - Furcsa egy virág ez..."

- Esténként tégy majd bura alá. Nagyon hideg van itt nálad. Rosszul vagy berendezkedve. Ahonnét én jöttem...

De nem folytatta. Hiszen mag formájában jött: más világokról nem tudhatott semmit. Szégyenében, hogy ilyen együgyű füllentésen kapatta rajta magát, kettőt-hármat köhintett, így akart fölébe kerekedni a kis hercegnek.

- A szélfogó?

- Épp azért indultam, de elkezdtél beszélni hozzám...

Erre a virág még jobban köhécselt, hadd furdalja csak a lelkiismeret a kis herceget.

Annak pedig, hiába volt tele jóakaró szeretettel, előbb-utóbb mégiscsak megrendült a bizalma a virágban. Minden lényegtelen megjegyzést a szívére vett, és kezdte nagyon-nagyon boldogtalannak érezni magát.

- Nem lett volna szabad meghallgatnom - vallotta meg egy napon. - A virágok szavát sosem szabad meghallgatni. Nézni kell őket, beszívni az illatukat. Az enyém egész bolygómat elárasztotta az illatával, mégse tudtam örülni neki. Annyira bosszantott az a tigriskarom-história, holott inkább meg kellett volna hatódnom rajta...

Aztán:

- Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna!

....

- Isten veled - mondta a virágnak.

A virág azonban nem felelt.

- Isten veled - ismételte.

A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.

- Ostoba voltam - mondta végül a kis hercegnek. - Kérlek, ne haragudjál rám. Próbálj meg boldog lenni.

A kis herceget meglepte, hogy nem kap semmiféle szemrehányást.

Tanácstalanul állt, kezében a burával. Sehogy sem értette a virágnak ezt a kedves szelídségét.

- Hát igen, szeretlek - mondta a virág. - Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni... Hagyd békén azt a burát. Nem kell.

- De a szél...

- Egyáltalán nem vagyok olyan náthás... Virág vagyok: jót fog tenni az éjszaka hűs levegője.

- De az állatok...

- Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat. Állítólag olyan szépek. Meg aztán ki más látogatna meg? Mert ami téged illet, te messze leszel. A vadállatoktól pedig egy csöppet sem félek. Nekem is vannak karmaim.

És ártatlanul megmutatta a négy tövisét.

- Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan - tette hozzá. - Idegesítő... Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.

Nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. Kevély virág volt.

Száz év magány II.

Tegnap sikerült befejeznem a könyvet. Azt reméltem, jóval hamarabb túl leszek rajta, mivel az eleje annyira fantasztikus, az embert hajtja előre a kíváncsiság. A vége viszont (természetesen szándékosan) leépíti a cselekményt, mintha körbe körbe haladna mind az idő, mind a történések, az embereket sorra ugyan úgy nevezik el. És miután van ez a leépülés, olvasni is nehezebb, sohasem szerettem mások nyomoráról olvasni.
Viszont én azt mondom, hogy hihetetlen jó regény. Maga a könyv mondanivalója nekem erős párhuzamot mutat az Ember Tragédiájá-val, ami egy személyes kedvencem, mindjárt fel is veszem a Scribd listámra.

Tehát szeretnék tanulságot is levonni a könyvből, hiszen anélkül nem lett volna értelme sem elolvasnom, sem itt írnom róla. Ez a könyv az elidegenedésre, az emberek magányára hívja fel a figyelmet. Miután elgondolkodtam ezen, nem volt nehéz rájönnöm, hogy engem is, nagyon is érint ez a probléma.
Ha fiúgyermek lettem volna a Buendía családban (már pedig az lettem volna), akkor egészen biztosan az Aureliano nevet kaptam volna. A másoktól elkülönülő, magányába mártózó, a valósággal megküzdeni képtelen gyermekek sorát népesítettem volna.
Hogy ezen túllépni melyik irányba érdemes, még nem tudom. Már erősen gondolkodom rajta, de még nem biztos, hogy ott tartok.


Nekem magáról a könyvről Jazon Hernandez művei jutnak az eszembe, aki vallásos képeket, ikonokat fest meg a modern ember szemével, természetfölötti jelenségekkel tarkítva a gépesített poklot.

Viva la Hypochondria!

1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A BETALOC TABLETTA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ?
A Betaloc tabletta hatóanyaga a metoprolol, a szimpatikus idegrendszerre (a központi idegrendszer életműködéseket szabályozó része) ható, ún. béta-blokkoló gyógyszer. Szívkoszorúér betegség (angina pektorisz), magas vérnyomás betegség (hipertónia), szívinfarktus utáni állapot, bizonyos ritmuszavarok, pajzsmirigy-túlműködés (a szívműködés lassítása céljából) tartós kezelésére, valamint migrénes roham megelőzésére szolgál.
Szívinfarktus utáni állapotban alkalmazása egy következő infarktus megelőzése céljából javasolt.

Enyém, enyém enyém!

Erről eszembe jut egy jelenet a Star Wars-ból, amiben Yoda elkezdi verni magát R2D2-nak és közben azt kiabálja, hogy "enyém enyém". Franciául találtam meg, de a lényeg így is átjön.

Kiskertemben jártam

Ma virágokat ültettem a kertemben. Próbáltam őket esztétikusan elrendezni de sorra jöttek az emberek, hozták a saját virágaikat és próbálták betuszkolni őket a földbe. Én sorra kiszedtem az ő virágaikat és megpróbáltam nekem tetszően elrendezgetni azokat is, de a küzdelem végnélkülinek látszott.

Mostanában az álomfejtés nagymestereként brillírozom, így szükségszerűnek érzem, hogy ezt az amúgy evidensnek látszó szimbolikát is tisztázzam a laikusok kedvéért.

1. A kert szimbóluma a földi Paradicsomnak, s a Kozmosznak, melynek középpontja az édenkert.
- Ez a világ szimbólum persze jelképezheti a belső világunkat is, mely a jelen álom értelmezésében a legszerencsésebbnek tűnik. 
Tehát a lelkemről van itt szó, amiben próbálok rendet tenni és apró virágokat, örömöket meghonosítani az amúgy kissé kiégett, kopár földeken (ehhez no comment, aki ismer az ismer). Viszont jönnek a többiek, akiket ha az én lelkivilágomról beszélünk, nyugodtan nevezhetünk betolakodóknak, tehát jönnek ők, és az van, hogy meg akarják mondani, hogy mi lenne jó nekem. És rám akarják tukmálni a saját örömforrásaikat, mi nekem vagy sok, vagy kevés, vagy nem jó, vagy bármi, a lényeg, hogy nekem nem okoz örömöt.

Nos, én nem csodálkozom, hogy ez frusztrál.



Ennek kapcsát találtam és teljesen ráflesseltem a dologra:

Little Flowers of St. Francis of Assisi
Author:	Ugolino, Brother
	Arthur Livingstone, author of this 1930's reproduction of Little Flowers, characterizes this text as a masterful work of folk literatures from the Middle Ages. The phrase "little flowers" refers to "notabilia," or a collection of noteworthy events in the lives of St. Francis and his followers. These stories were originally collected and compiled by Brother Ugolino during the early 1300's. Ugolino attempted to draw out similarities between Jesus and St. Francis, since both leaders taught their disciples to deny the things of this world and to instead seek humility and holiness. Ugolino's original Latin text was lost, but by consulting a variety of sources, scholars have worked to reconstruct Little Flowers into both Italian and English translations. Livingstone advises readers to enjoy Little Flowers with a sense of humor, as the contents of several stories contain much irony and amusement.

 MEG KELL SZEREZNEM

Florence and the Machine

Cosmic Love

A Békés harcos útja

 Nem is tudom, milyen felindulásból néztem meg a filmet, azt pedig végleg nehezen tudnám megmagyarázni, hogy miért néztem végig De meglepett a tapasztalat, hogy miután végignéztem, mégiscsak meg kellett állapítanom, hogy megérte.
Kicsit vontatottan kezdődik, de nem kell megijedni, ez a film végéig így is marad. A legtöbb bölcselet amúgy, ami elhangzik a filmben, valószínűleg az ilyen érdeklődésű embernek nem fog újat mutatni. Inkább azt mondanám, egy bizonyos témát nagyon jól összegez a film, ami nem más, mint a jelen fontossága. 

10/7  - minő nemes küzdelem volt ez, igen, majdnem igazán jó film lett. Majdnem. A film vontatottsága miatt szívem szerint 7és felet adnék, de ilyen nincs, nem lacafacázunk, mert ez a szó undorító, hanem kőkeményen eldöntöm, hogy mit gondolok. És ez egy nagyszerű hetes. Pont.

From Darkness

A jutúbon találtam, szerintem érdemes végignézni.

Száz év magány

A nemzetközi kritika szerint századunk egyik legnagyobb remekművét, melyért Gabriel Garcia Márquez irodalmi Nobel-díjat kapott, a WC-ben találtam. Anyyáék itt szokták olvasgatni. Fura. 

SZÁZ ÉV MAGÁNY

Macondo, egy képzeletbeli, szinte meseszerű városka az őserdők mélyén - ez a Száz év magány színhelye, ahol a Buendiák évszázados történetét figyelemmel kísérhetjük. Az "ősszülők" és hat generáció küzdelme az emberi létért, harca a magány és a sivár, céltalan élet ellen - ez a regény cselekménye. Meseszerű, szinte mondába illő elemek sora népesíti be a család életét, a hagyományok születésének és megszűnésének lehet tanúja az olvasó.
A városka felvirágzik, majd elpusztul, de a Buendiák sorsa lényegében változatlan, gazdagon vagy a nyomorral küzdve egyaránt a társtalanság, az egyhangúság ellen lázadnak, melyből a család minden tagja csak egy kivezető utat talál, a szerelem, a szenvedély megváltó lehetőségét. Az Aurelianok és José Arcadiók generációját mindig az asszonyok irányítják, ők teszik az életet emberivé és céltudatossá. Különösen maradandó emléke marad az olvasónak az "ősanya", Ursula alakja, aki egy évszázadon át igyekszik fenntartani a család békéjét és rendjét, aki magatehetetlenül és vakon is neveli a Buendiák különféle fogantatású utódait. Az eposzként hömpölygő mesében kipusztulnak ugyan a Buendiák, kihal a család, de megtalálja az utolsó Aureliano az emberi életet, az értelmes, tudatos élet elemeit, amelyben "az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik meg még egy esély a világon."

 A nyakamat tenném rá, hogy Fernando Botéro festménye a Buendía családot ábrázolja! A nyakamat rá!

A veszély, amire Márquez figyelmeztetni akar: a magányosság. A Száz év magány az egymástól való elidegenedés keserű folyamatát, gyilkos következményeit tárja fel. A Buendía hatalmas család volt, mégsem voltak igazán boldogok. Ez a társas magány nem csak a családra, hanem a párkapcsolatokra is jellemző: elhidegülés, elköltözés, boldogtalanság az, ami beárnyékolja a szerelmeket. És ez, a társas magány nem csak latin-amerikai probléma, hanem az egész XX. századi világra jellemző. Az író megpróbál választ adni erre a problémára: a kultúra, a történelem egyedül helyes útja az egymáshoz való közeledés.

Baromi klassz könyv,  a mágikus realizmus stílusának egyik kiemelkedő alkotása. 

If I had a Heart

If I had a heart - Fever Ray

Dreams Made Flesh

A Blog címadója, kedvencem, a Dead Can Dance előadásában:

Pillangó hatás

Ma este pillangókkal álmodtam. El is meséltem Anyának, aki szemét sem rebbentve ezt mondta: "Természetes, hogy pillangókkal álmodsz, hiszen törődésre van szükséged." Ekkor kivett egy pókot a hajamból. És fölébredtem.