SZÁZ ÉV MAGÁNY
Macondo, egy képzeletbeli, szinte meseszerű városka az őserdők mélyén - ez a Száz év magány színhelye, ahol a Buendiák évszázados történetét figyelemmel kísérhetjük. Az "ősszülők" és hat generáció küzdelme az emberi létért, harca a magány és a sivár, céltalan élet ellen - ez a regény cselekménye. Meseszerű, szinte mondába illő elemek sora népesíti be a család életét, a hagyományok születésének és megszűnésének lehet tanúja az olvasó.
A városka felvirágzik, majd elpusztul, de a Buendiák sorsa lényegében változatlan, gazdagon vagy a nyomorral küzdve egyaránt a társtalanság, az egyhangúság ellen lázadnak, melyből a család minden tagja csak egy kivezető utat talál, a szerelem, a szenvedély megváltó lehetőségét. Az Aurelianok és José Arcadiók generációját mindig az asszonyok irányítják, ők teszik az életet emberivé és céltudatossá. Különösen maradandó emléke marad az olvasónak az "ősanya", Ursula alakja, aki egy évszázadon át igyekszik fenntartani a család békéjét és rendjét, aki magatehetetlenül és vakon is neveli a Buendiák különféle fogantatású utódait. Az eposzként hömpölygő mesében kipusztulnak ugyan a Buendiák, kihal a család, de megtalálja az utolsó Aureliano az emberi életet, az értelmes, tudatos élet elemeit, amelyben "az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik meg még egy esély a világon."
A nyakamat tenném rá, hogy Fernando Botéro festménye a Buendía családot ábrázolja! A nyakamat rá!
A városka felvirágzik, majd elpusztul, de a Buendiák sorsa lényegében változatlan, gazdagon vagy a nyomorral küzdve egyaránt a társtalanság, az egyhangúság ellen lázadnak, melyből a család minden tagja csak egy kivezető utat talál, a szerelem, a szenvedély megváltó lehetőségét. Az Aurelianok és José Arcadiók generációját mindig az asszonyok irányítják, ők teszik az életet emberivé és céltudatossá. Különösen maradandó emléke marad az olvasónak az "ősanya", Ursula alakja, aki egy évszázadon át igyekszik fenntartani a család békéjét és rendjét, aki magatehetetlenül és vakon is neveli a Buendiák különféle fogantatású utódait. Az eposzként hömpölygő mesében kipusztulnak ugyan a Buendiák, kihal a család, de megtalálja az utolsó Aureliano az emberi életet, az értelmes, tudatos élet elemeit, amelyben "az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik meg még egy esély a világon."
A veszély, amire Márquez figyelmeztetni akar: a magányosság. A Száz év magány az egymástól való elidegenedés keserű folyamatát, gyilkos következményeit tárja fel. A Buendía hatalmas család volt, mégsem voltak igazán boldogok. Ez a társas magány nem csak a családra, hanem a párkapcsolatokra is jellemző: elhidegülés, elköltözés, boldogtalanság az, ami beárnyékolja a szerelmeket. És ez, a társas magány nem csak latin-amerikai probléma, hanem az egész XX. századi világra jellemző. Az író megpróbál választ adni erre a problémára: a kultúra, a történelem egyedül helyes útja az egymáshoz való közeledés.
Baromi klassz könyv, a mágikus realizmus stílusának egyik kiemelkedő alkotása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése