„Kezdődik pedig ez a történet avval, hogy a cinkotai község plébánosa
felment Mátyás királyunkhoz Budára, igen nagy kéréssel köszönt be a
királyhoz. Elmondta a plébános, hogy milyen szegény az ő eklézsiája, és
hogy ő mennyire szeretne boldogabb nyáj fölött pásztorkodni. S hogy hát
tudja meg a felséges király, hogy a cinkotai plébánia valamikor
apáturaság volt, tanúsítja azt egy felírás is, amit éppen nemrégiben
találtak egy kövön, …. Hogy milyen Isten előtt kedves dolgot cselekednék
a király, ha visszaadná a cinkotai plébániának az apáturaságot, …
Azt felelte Mátyás király:
-
Meghallgattalak, tisztelendő atyám, meg is teszem, amit tőlem kértél,
ha méltónak ítéllek tégedet, egyszerű plébánost, az apáturaságra. Az
pedig azon múlik, megfelelsz-e nékem három nehéz kérdésemre.
- Mi légyen az a három kérdés, felséges király?
-
Azt is meghallod nyomban, tisztelendő atyám. Első kérdésem: mit gondol a
király? Második kérdésem: hol kél fel a nap? Harmadik kérdésem: mennyit
ér a király?”
"- Nohát halljuk, tisztelendő atyám, az okos szót. Először is, mit gondolok én most?
-
Felséged azt gondolja - feleli a mester -, hogy a cinkotai plébános áll
előtte, pedig csak legkisebb szolgája, a cinkotai kántor teszi felséged
előtt az udvarlását.
Nagyot nézett erre Mátyás, azután csak biccentett. Ez a felelet bizony talált.
- Hát azt meg tudod-é mondani, hol kél fel a nap
- Meg hát! - mondja rögtön a kántor. Felségednek Budán, nekem meg Cinkotán!
- Ez is jó volt! - bólintott egy nagyot a király. - No most, kántor uram, mennyit érek én?
-
Mennyit ér felséged? Azt is megmondhatom. Mert Felségedet Isten fia
után a legelsőnek helyezem az emberek rendjében. Mivel pedig az Isten
fia harminc ezüstpénzre becsültetett, úgy gondolom, Felséged megér
huszonkilencet.
A király szívesen elmosolyodott erre az elmés és
derék feleletre, tüstént felajánlotta a mesternek magának a cinkotai
apáturaságot…"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése