2011. augusztus 23., kedd

Nietzsche vs babalélek

Vége a nyári punnyadásnak, a könnyed témákat a blogon is felváltják lassan a mélyebb gondolatok, ahogy közeledik az ősz, vagy hogy stílusosan egy enyhe költői túlzással mondjam: "Közeleg a tél..."

 Először egy-két éve találkoztam Nietzschével, az Ecce Homo című munkája nyomán. Ezen könyvet olvasván már sok minden megfogalmazódott bennem, de ez egy rövidke szösszenet, nem akartam messzemenő következtetéseket levonni belőle. Így nekiláttam egyik művének elolvasásához, a Zarathustra-hoz.


Friedrich NIETZSCHE
ZARATHUSTRA
"Az Im-ígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzője kevésbé kidolgozott, nem elsőrangú fontosságú művei közé tartozik. Nem így vélekednek róla az irodalmárok, akik a költő Nietzsche egyik legjobb művének tartják. A nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerűbb, legkedvesebb olvasmánya volt. Műfajilag a nagy világköltemények, emberiség-költemények közé tartozik, állandó utalással, finom, művészi rájátszással a Bibliára. Cselekménye, története úgyszólván nincs. A szerző - alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában - próféciáit mondja el benne, hol tömören megfogalmazott aforizmák, hol prózai ditirambusok, hol ritmizált prózájú himnuszok, hol példabeszédek formájában (szerepel benne szabadvers is, a műfaj világviszonylatban legkiemelkedőbb darabjai közül). E próféciák értelmét, irányultságát mindmáig vitatják. Sokan a legreakciósabb, prefasiszta elméletek megnyilvánulását vélik kiolvasni belőlük (Zarathustra az Übermenschet, a felsőbbrendű embert jövendöli, hirdeti meg bennük); mások a pozitivista értékválság, az ontológiaellenes, afilozofikus polgári "józan ész" ellen meghirdetett legnagyobb lázadás, az emberi integritás, nembeli szabadság irányába tett "felkelés" halhatatlan dokumentumának tekintik.

A mai olvasóra nyilvánvalóan esztétikai értékével hathat elsősorban. Hatalmas, egyívű pátosza, tragikus lírája, önkínzó, öngyötrő vallomásossága, a legmélyebb dekadencia ellen emelt akaratetikája kétségkívül a nagy műalkotások levegőjét árasztja. A huszadik század szinte minden fontos irodalmi irányzata sokat köszönhet e műnek, amely nélkül sem az elioti nagy poémákat, sem Adyt nem lehet igazán megérteni. - A mű irodalomtörténeti, filozófiai és esztétikai szempontból alapvető jelentőségű."

 Nos arról van szó, hogy el kezdtem olvasni ezt a könyvet mégpedig azért - és egyben annak ellenére - mert Nietzsche gondolkodása, és amilyen irányból megközelíti a legvégső igazságot, olyan mértékben áll ellentétben a sajátommal, hogy célszerűnek találtam összeegyeztetni vele. Szemben Nietzsche ateizmusával az én világképem merőben vallási (nem egyházi) alapokon nyugszik Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése