Vámpírok, Coelho és Én

Debreceni száműzetésem alatt sok új dologra kellett kinyílnom, amiket eddig határozottan elutasítottam, ugyanis az unalom nagy úr. És bár valaha szilárdan megfogadtam - talán a "Veronika meg akar halni" elolvasása után - hogy soha, semmilyen körülméyek között nem fogok Coelho-t  olvasni, most egy isteni sugallat arra késztetett, hogy a világ legvisszataszítóbb címadása ellenére is olvassam el az: "A Piedra folyó partján ültem és sírtam" című könyvét. És nem bántam meg!

Ismét kockáztattam és újfennt jól jártam. Bár az íróról nehezen változik a véleményem, miszerint Paulo bácsi könyvei nyálasak, hatásvadászok és csak menstruáló nők képesek különösebb erőlködés nélkül ellenálni a felesleges érzelgés áradatának, ami történeteiből ránk zúdul, mégis, volt ebben a műben tanulság, sőt, még égi üzenet is, ami pont nekem került bele ebbe a műbe mert a megértésnek pont ezen a szakaszán jártam. Viszont, hogy mégegyszer megkockáztatom e egy hasonló könyv elolvasását, azt nem merem megmondani, bár magamban erősen sejtem a választ.

Könyv ismertetőt az előbb elhangzottak miatt nem szándékszom írni, egy bájosan giccses szerelmi történetről van szó, legyen ennyi elég. Meg persze némi spiritualitással van ez megspékelve, különben nehezen lenne helye ezen a blogon. 

De most mind ez továbbra is mellékes szerepet kap, mert nem a könyvről akarok beszélni, hanem arról a kis szemelvényéről, ami miatt  kezembe került a könyv. 

- Mire gondolsz? - kérdezte

- Vámpírokra. Az éjszaka rémeire, akik magukba zárkóznak, és kétségbeesetten keresnek társat. De képtelenek szeretni. Ezért van az, hogy a legenda szerint csak úgy lehet őket megsemmisíteni, ha tőrt döfnek a szívükbe. Mert abban a pillanatban magához tér a szívük, fölszabadítja a szeretet energiáit, és elpusztítja a gonoszt.

- Ez eddig még nem jutott eszembe. Pedig logikus.

Mostanában több ilyen vámpírral is akadt dolgom. Ezt természetesen a filmekben látott, bőrszerkós, hardrocker, fényre gyulladó (vagy csillogó) vámpíroktól elvonatkoztatva értem, s azokra a lényekre gondolok, akik mint szerepszemélyiség, jelen vannak mindnyájunkban, s szörnyeteggé csak akkor válnak, ha átveszik fölöttünk az irányítást. Sajnos sokan járnak így manapság, észre sem véve saját kárhozatukat, amiben fetrengenek, s tudomást sem véve arról, hogy hogyan teszik életképtelenné embertársaikat is, miközben lázasan próbálnak védekezni mindentől, aminek köze van a szeretethez, ami a megváltásukat jelentheté, igaz, ez eldeformálódott egójuk halálát is jelenthetné.

A megértést egy játék segíti, mely felfedi előttünk a bennünk lakozó szerepszemélységeinket. Ennek a neve Symbolon, amire hamarosan külön bejegyzést fogok szánni, de most csak a témára irányítottan foglalkozunk vele. 

Egy melankolikus arckifejezésű VÁMPÍR látható a kártyán. Távol kell tartania magát a Nap fényétől. A Hold sápadt fénye kíséri útján. Bebarangolja az éjszaka világát, a tudatalatti világát és lázasan keresi azokat, akik életet kölcsönöznek neki. Arca fakó, és ő maga is a hozzá hasonló vérszegényeket keresi, akiket VÁMPÍRRÁ tehet. Körülötte denevérek repkednek, akik hozzá hasonlóan az éj vérszívó teremtményei.

a) A probléma Egy rész meghalt benned. Ez azt jelenti, hogy valaki máshoz kötötted magad. Szemedben ő a tettes és te (valószínűleg) az áldozatának érzed magad. Reménykedtél benne, hogy feltölt téged élettel, részesülni akartál az energiáiból, és most csodálkozol, hogy hatalmat gyakorol feletted. Magad változtattad magad áldozattá azáltal, hogy magadhoz hívtad őt, a betolakodót.

b) Út a problémán keresztül Ismerd fel, hogy egy részed ismeretlen számodra. Fedezd fel, hogy melyik szerepszemélyiséged süllyedt az alvilág sötét birodalmába, hogy onnan vesse ki hálóját idegen életekre. Ezt az élősködő lényt kell felismerned magadban, mert olyan kötelékeket alakít ki, melyek fogva tartanak. E kötelékek között nincs és nem is lesz élet soha.

c) Eredmény A VÁMPÍR meg fog halni. Tudnod kell, hogy rettegsz ettől, de ez fogja meghozni számodra a gyógyulást. Ez nem totális halál: a VÁMPÍR, aki egy részedet elrabolja, a felszínen - a tudatosság fényénél - elpusztul, helyet adva ezzel egy új kezdet számára  Számomra az igazi tanulág az az, hogy aki nem kéri a segítségünket, arra nem is erőltethetjük ezt rá. Mindenkinek, aki embertársait segíteni szeretné, meg kell tanulnia, hogy erőszakkal nem tudjuk mások életét jobbra fordítani és csak annak avatkozhatunk bele a dolgaiba, aki erre megkér minket. Nem vagyok ördögűző, sem vámpírvadász, van, hogy néha el kell engednünk azoknak a kezét, akiket szeretünk, mert mindenki a maga boldogságáért felelős.