JúLilius 20-án kezdtem el blogot írni, még nem egészen egy hónapja. Napról napra egyre többen néztétek meg a blogomat, ami baromira meglepett, nem gondoltam volna, hogy bárkit érdekel. Aztán mikor már átlagban naponta hat ember kezdte nézni, már néha kiraktam fészbúkra egy egy cikket, amiért igazán lelkesedtem.
És láss csodát, napi 10 lett az átlag nézettségem. Szerintem az írásom is fejlődött, már jobban ki tudom fejezni magam és személyesebbre tudom venni a hangot.
Pár napja elértem a 100. látogatót a blogon és már 130 körül járunk.
A mai nap pedig újabb rekord született, ugyanis 18-an néztétek meg eddig, azaz délután négyig a blogot.
Ez mind olyan eredmény, amitől most kicsit hízik a májam. Tudom, hogy gyakorlatilag mind az ismerőseim, barátaim vagytok, hiszen legtöbben fészbukról kattintotok ide, már pedig az információim csak barátoknak jelennek meg (elvileg), de az is jó érzés, hogy érdekel titeket, amiket írok.
Igazából ezért akarok bíztatni mindenkit, hogy lehet ez párbeszéd is, soha ne féljetek elmondani a véleményeteket, ha van hozzáfűzni valótok, észrevételetek, vagy épp kritikátok, mert én pölö azt szeretem a legjobban. Persze ez nem kötelező, nem is gondolom, hogy ez után megvltozik ez, de azért gondoltam szólok, csak hogy tudjátok, hogy mi a helyzet.
:) Hellooo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése