"Az életem olyan volt, mint egy álom és az álmaim olyanok, mint az élet."
2013. december 27., péntek
Nos, tévedni emberi dolog, nem az előző volt az év utolsó bejegyzése.
Olyan kis cuki álmom volt, hogy úgy döntöttem, leírom. A Föld végveszélyben volt. Az emberek épp készültek végleg elhagyni a bolygót. Nagyjából három hatalmas disco-gömb alakú űrhajóba menekültek az emberek, akik túlélték az addig sújtó kataklizmákat. Nekem nagyon tetszett, olyan volt mint egy hatalmas szálloda, de lehet a kollégiumok ilyenebbek, ezt nem nagyon vágom. Mindenki rohant előre, hogy jó szobát találjon. Én egy olyanba kerültem, ahol négy ágy volt és Melitta és Andi tuti ott volt, meg még Szaszára emlékszem, aki nem tudom, hogyan csinálja, hogy bizonyos időközönként megjelenik az álmaimban, mikor nem is találkozunk vagy beszélünk soha. Szóval ez volt. Aztán áttelepítettek minket mégis egy másik Discogömbre, mert ebbe inkább a katonákat akarták tárolni. Ekkor esett le hogy három gömb van és ha valaki másik gömbre kerül azt lehet soha többé nem látom. Egy kis veszteség érzet futott át rajtam, de tudtam, hogy nincs mit tenni. Lefoglaltunk egy újabb szobát, azt hiszem, ez kicsit jobban tetszett, mert több fény szűrődött be és világosabb volt a fehér falak miatt is. Lementem körülnézni, találtam egy alagsort érdekesnek tűnő könyvekkel. Meg egy lépcsőt, ami még lejjebb vezetett. Természetesen, mint egy magára valamit adó horrorfilm szereplő, gondolkodás nélkül leslisszoltam a lépcsősoron. Ott találkoztam először két katonával, akiknek szándékai elég kétesnek hatottak az irányomba, de ők felszívódtak. ez után egy vámpírral találkoztam, aki közölte velem, hogy meg fog enni (ölni). Beszélgetni kezdtünk, mert kíváncsi voltam rá. Azt hiszem, kicsit össze is barátkoztunk, ezért nem hiszem, hogy végül megevett volna.
Nos, felteszem, hogy az év utolsó bejegyzését írom épp.
Kicsit több álomról lesz így szó, az utolsókról.
Nem nagyon van időm mostanában írni, azt viszont biztosan tudom, hogy ez csak átmeneti állapot. De miután többnyire csak a munkahelyen vagyok gép előtt, így ide nem nagyon tudok írni.
Gyakran még álmodni sincs időm, azt hiszem. Mostanában rendőrök üldöztek mákföldeken, próbáltam inni egy üvegből amiből nem jött ki az ital, családi viszályokba keveredtem. Majd volt egy, amit kicsit jobban ki kell fejtenem, de mivel nagyon kényelmetlenül érint így nem vinném túlzásba.
Meg akart erőszakolni. el is kezdte de valami megakadályozta, így lerángatott egy pincébe, ami valami egészen alvilági helynek tűnt, sok gonosz ember volt ott. ennek a katakombáiban találtam magam. Menekülés közben ébredtem fel.
Lassan úgy érzem, nem maradt más választásom, mint beszélni vele.
De mikor lesz erőm hozzá?
I start to search all the dark places that I have found,
All the deep creases in my mind that are torn up somehow.
I want to keep the pace,
I want to figure it out,
I've got to do it this way,
If I don't, everything's lost.
Have you ever really noticed the blanket of shame,
from the torment and pain?
That you realise that no one's ever been there.
Have you ever looked at the violence you hide,
always running inside,
You can't escape, it's always been there.
I tear a hole inside me head to let the demons go
I cut my flesh to purge the hatred from so long ago
I want to keep the pace,
I want to figure it out,
I've got to do it this way
If I don't, everything's lost.
Az égből hullok alá pár gyerek társaságában. Nagyon magasról. Olyan magasról, hogy volt időm észrevenni, hogy az ég papírból van. Megragadtam a papírt ami ennek hatására szakadni kezdett. Ami meglepő voolt, az csak annyi, hogy ahogy megfogtam a papírt, nem az eddig megszokott irányban zuhantam tovább, hanem pont ellenkező irányban, amit eddig fölfelének hittem. így zuhantam végül kis társaimmal az óceánba, valahol Japán partjai mentén. Próbáltunk gyorsan kijutni a vízből, a part kb. egy kilométernyire lehetett. Én nem úszom túl jól, a többiek lehagytak. Ettől kicsit megijedtem, mert valami úszkált alattam. Nos igen. Pánikolni kezdtem. Egyre közelebb ért hozzám, már meg tudtam fogni a testét. Meleg volt. Cápa lehetett, vagy delfin. Mikor viszont észrevettem, hogy konkrétan ülök rajta és a part felé próbál húzni, rájöttem, hogy egy delfincsoport úszott a megmentésemre. Kihúztak a partra.
Visszatér. Szokásos duma, valójából nem tud élni
nélkülem. rájött. most már biztos itt marad. Nem gondolkodom rajta,
minden rendben van, oké. Este van, elalszunk.
Másnap anyával főzünk. Megvágja az ujját, de tovább szeletel. Félig
levágja a hüvelykujját, mire észbe kap. Elmegyünk, hogy bekötözzem a
sebet.
Ott van két fiatal férfi. Az egyik valahogy inzultálja a másikat, én
próbálom megvédeni. Kinevetnek, hogy pont fordítva van, ahogy én
gondolom, nem igazán érthetek az emberekhez.
Az egyikőjük oda is hajolt hozzám: "Nagyon fehér vagy. Van szerelmed?
Biztos egy szemétláda."
Ekkor beugrott nekem Melitta esete a fiújaival, hogy mindig azt
gondoltam, mekkora szemetek és elkezdtem nevetni. De közben éreztem is,
hogy tényleg, milyen ember is a választottam...
Farkasok lepték meg a helyet, ahol laktam. Késő ősz volt.
Az emberekre támadtak. A fákra menekültünk előlük.
Furcsa volt, mert az emberek arra kezdtek biztatni, hogy énekeljek.
Iszonyat fals volt a hangom, nagyon furán hangzott, amit énekeltem, viszont a farkasok megdöglöttek tőle...
Úgy fáj, hogy már távozik, - messzire szárnyal, kicsit most meghalok az elmúló nyárral. (Horváth Piroska)
Álmomban berángatlak egy női mosdóba. Kérem, hogy várj rám az ajtó előtt, nagyon sietek. Könnyítek magamon, bár a wc kicsit alkalmatlan erre. Fel sem érek odáig, mindent összerondítok. Végtelenül szégyellem magam, gyorsan átmegyek egy másikhoz. Úgy érzem türelmetlenül várod, hogy túl legyünk már ezen. Kapkodom kicsit, lerángatom a ruháimat, közben vizelek. A Wc el van dugulva és a ruháim beleesnek a kagylóba. Már sürgetsz, hogy menjek ki. Fel kell vennem a koszos ruhákat. Undorítónak érzem magam. Kimegyek és nevetsz rajtam. Nagyon megalázó ez az egész...
Álmaim férfija - tartok tőle- én vagyok.
Néha odabújok magamhoz. Átölelem ezt a fáradt,szomorú kislányt.
Hogy kapaszkodik! Szüksége lehet rám...
Azt szeretem mikor mosolyog. Meg mikor átölelem.
Azt nem szeretem, mikor haragszik rám. Dühöng és borzasztó dolgokat vág a fejemhez.
Aztán megbánja és bocsánatot kér. Annyira tudja sajnálni!
Aztán megnyugszunk és egymás illatában alszunk el.
Ennyi tigrist rég láttam egyszerre egy álomban. Gyönyörűek, de sajnos semmi jót nem jelent, ha egyszer megjelennek.
Amíg éneklünk, az agyunk nem képes félelmet érezni. Erről semmi más nem juthat eszembe, mint a Hercegnő és A kobold. A titkos ajtó a padláson, és a tűz a kályhában örök emlék marad.
theres a spark inside us
that we can all ignite
all thats dark inside us
will flicker into light
there's a power in every breath
there's a power in every note
a power that starts within the heart
a power that rises through the throat
and when it sails up through the air,
more beatiful then any prayer
this power could right all wrong
and it always thrill the ear
of those who have the power to hear
the magic of the song
all thats strong inside us,
that tells us wrong from right,
becomes a song inside us
to chase away the night
A lélek szó finnugor alapalakja : *lewl . „A magyar
-k, -e (népnyelvi lele ) a finn –y denominális névszóképzo. A régies Lele, Lelu
személynevek a szó képzotlen alakját orzik.” (MSzFe II.) „A magyar szó
alapszava lehet még az oklevelekbol és krónikákból adatolható Lél, Lehel hely-
és személynévben.” (TESz) A tobeli magánhangzók a lelke, lelkes, lelki- származékok alapján eredetileg
rövid lehetett, a képzetlen alapszó *lël-nek hangzott tehát, a rokonynyelvi
alakjai is erre utalnak: „az osztjákban lil-nek, a vogulban lel-nek és lili-nek
a zürjénben pedig lol-nak hangzik”
Mostanában nagy súlyok gördülnek le a hátamról álmomban. Megoldok nyomasztó problémákat, kibírok rossz dolgokat amik végleg véget érnek. Pont nemrég jöttem rá, milyen poszttraumatikus stresszt éltem meg az utóbbi időben, életem egy régebbi szakaszában megélt három hónap miatt. Ebben csak az az érdekes, hogy amint letelt az a három hónap ami végtelen szorongást okozott bennem, megvilágosodott előttem az egész történet ok-okozati összefüggéseiben. És tudjátok jól, mit gondolok erről: Onnantól, hogy egy probléma okára tudatos vagy, felelős lettél a reakcióidért/tetteidért/viselkedésedért/érzelmeidért az egésszel kapcsolatban. Úgyhogy megígérem itt is, mostantól kezdve jó leszek... :)
Jane McGonigal: The game that can give you 10 extra years of life
TED videó, az "A Better You" Nevű listájukból. Már mutattam onnan videót, mert nagyon klasszak.
Ez konkrétan arról szól, hogy ez a nő depressziós volt, szakmája szerint játékfejlesztő, a játékok pszichológiájával foglalkozik, így úgy döntött, olyan játékot fejleszt ki (SuperBetter), ami segít neki kilábalni a depresszióból, ezáltal pedig meghosszabbítja az életét. A játék négy kihívásra épül: fizikai, mentális, szociális és érzelmi feladatok. Nagyon klasszul hangzott, de nem fejtem ki, benne van a videóban. Csak eszembe jutott róla, hogy mennyire szuper lesz a hétvégém :) ha elmegyek strandolni a szerelmemmel - egy tök új helyzet (mentális kihívás), mozgás (fizikai), valakivel (szociális) akit szeretek (érzelmi). Az ilyen pillanatok hosszítják meg az ember életét, de nem csak meghosszítják, boldoggá is teszik.
Az életről jut eszembe: a halál. Mostanában összetalálkoztam vele, egy régi barátommal, aki elvesztett valakit. Nagyon hosszan és sokat mesélt arról, hogy hogyan dolgozza fel a történteket és egyáltalán, mit gondol a halálról. Tőle megszokottan igazán átgondolt, magas érzelmi intelligenciával látja a dolgokat. Talán a legérdekesebb abban amit mondott (miután többnyire mindenben egyetértettünk) egy kérdés volt. Mikor valaki megöregszik, s a halál szele megérinti, elkezd egyre intenzívebben visszaemlékezni élete legapróbb részleteire. Mikor valaki meghal, lepereg előtte élete teljes filmje. Mikor valakit elveszítünk, vele kapcsolatban feljönnek legapróbb emlékeink, olyan dolgok is, amiről már rég nem tudtuk, hogy emlékszünk rá. Rájövünk, mennyire fontos volt az illető, mennyi érzelmet vitt az életünkbe, mennyi apró élményt, különös, álomszerű képeket adott a tudatunkhoz. A kérdés: Ezek az emlékek miért vannak eltemetve bennünk egészen addig, míg el nem veszítjük a másikat? Miért zárjuk el az emlékeket, az érzelmeket és az ezek által előhívott kötődést amikor még nem késő?
Závada Péter: Szinopszis
Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.
Platánfa ága csüng a vén ereszre.
Beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.
De minden olvadást fagyok követnek:
A polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
– eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!
Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?
"A különbség a férfisors és a női sors között: egy nő
sokkal több időt tölt azzal, hogy testi bajairól beszél; nem adatik meg
neki, hogy gondtalanul megfeledkezhessék testéről. Az egész az első
vérzés megrázkódtatásával kezdődik; a test hirtelen jelentkezik, és a nő
áll, mint egy gépész, akinek meghagyták, hogy üzemeltesse a kis gyárat:
havonta cserélgesse a tamponokat, nyelje a pirulákat, kapcsolgassa a
melltartókat, készítse elő a gyártást..."
A single thread in a tapestry
though its color brightly shines
can never see its purpose
in the pattern of the grand design
And the stone that sits up on the very top
of the mountain's mighty face
doesn't think it's more important
than the stones that forms the base
So how can you see what your life is worth
or where your value lies
you can never see through the eyes of man
you must look at your life
look at your life through heaven's eyes
Corinna minden a létezés női mivoltának legalját próbálja megfogni sokak szerint. Mikor a nő energiavámpírrá, succubus démonná változik, minden erényét feladva a legalávalóbb élvezetekért. Energiái, gondolatai rombolóvá válnak, egész lénye önzés.
Mindig is vonzott ez az út, hiszen bennem van egészen mélyen és elemi erővel hat rám, minden gondolatomra és érzésemre. Úgy érzem magam, mint mikor Galadrielt megérinti a gyűrű hatalma, csak én még nem döntöttem, melyik oldalt választom. Gyakran álmodom, hogy harc folyik a lelkemért.
The
Soror Mystica was the female essence in the search answers to life’s
mysteries, and was often supplied by an actual woman. Think of the
saying “Behind every great man is a great woman.” The Goddess, Venus (Roman) or Aphrodite (Greek), is the archetype
of the inspirational muse, the one who inspires creativity that push
artists, musicians and writers to their greatest work. - See more at: http://sacredfeminineleadershipinstitute.com/soror-mystica#sthash.Xiy2GR27.dpuf
The Soror Mystica - Mystical Sister or Sister in Mystery was the female essence in the search answers to life’s
mysteries, and was often supplied by an actual woman. Think of the saying
“Behind every great man is a great woman.”
The Goddess, Venus (Roman) or Aphrodite (Greek), is the archetype
of the inspirational muse, the one who inspires creativity that push artists,
musicians and writers to their greatest work. / http://sacredfeminineleadershipinstitute.com/blog /
The
Soror Mystica was the female essence in the search answers to life’s
mysteries, and was often supplied by an actual woman. Think of the
saying “Behind every great man is a great woman.”
The Goddess, Venus (Roman) or Aphrodite (Greek), is the archetype
of the inspirational muse, the one who inspires creativity that push
artists, musicians and writers to their greatest work.
- See more at: http://sacredfeminineleadershipinstitute.com/soror-mystica#sthash.Xiy2GR27.dpuf
The
Soror Mystica was the female essence in the search answers to life’s
mysteries, and was often supplied by an actual woman. Think of the
saying “Behind every great man is a great woman.”
The Goddess, Venus (Roman) or Aphrodite (Greek), is the archetype
of the inspirational muse, the one who inspires creativity that push
artists, musicians and writers to their greatest work.
- See more at: http://sacredfeminineleadershipinstitute.com/soror-mystica#sthash.Xiy2GR27.dpuf"
The
Soror Mystica was the female essence in the search answers to life’s
mysteries, and was often supplied by an actual woman. Think of the
saying “Behind every great man is a great woman.”
The Goddess, Venus (Roman) or Aphrodite (Greek), is the archetype
of the inspirational muse, the one who inspires creativity that push
artists, musicians and writers to their greatest work.
- See more at: http://sacredfeminineleadershipinstitute.com/soror-mystica#sthash.Xiy2GR27.dpuf
2013. július 25., csütörtök
Akármilyen határozottan hiszek valamiben, mindig kiderül, hogy nem is hiszek igazán semmiben.
Talán ez mindennek az oka.
Hogy
az élet újra és újra visszadob mindenféle kiindulási pontokba. Lehet
azért történik így, mert sosem döntök úgy igazán. Még keresgélek, mikor
már azt hiszem, megtaláltam. Még játszanék, mikor azt hiszem,
elköteleztem magam.
Olyan gyermeki. Formátlan. Köd.
Ez nem jó, de nem is rossz.
Ma
egész nap zavarba ejtően, már-már kényelmetlenül pozitív voltam. Nem
úgy, mint aki majd kiugrik a bőréből jókedvében, nem. Inkább mint aki
mindennel elégedett. Hogy lehetséges ez? Én képtelen vagyok erre, sosem vagyok igazán boldog, soha sem elégedett és sosem nyugszom meg.
Erre ez.
Én
jóval lassabban haladok a könyvvel. Hans minden élete után halálosan elfáradok és várnom kell, mire újra erőre kapok. Pedig már annyira várom Corinnát... Akartam kirakni idézeteket, de
végül mindig arra jutok, hogy valami személyes okból tetszik az a mondat
és inkább megtartom magamnak.
Újra olvasom kedvenc regényemet: Szepes Mária Vörös Oroszlánját.
Sok mindent kell most újra kezdenem. Azt hinném, van beleszólásom az életembe, máskor viszont meggyőződésem, hogy egy hatalmas babaházban élő játékszerek vagyunk. Hogy ki játszik velünk? Teljesen mindegy. A lényeg, hogy te tervezel, és örök törvény, hogy amit tervezel, azt eleve kizárod a lehetőségeid közül.
Az a rossz az egészben, hogy rá vagy kényszerítve, hogy tervezz. Arra vagy ítélve, hogy elbukj újra és újra, az örökkévalóságig.
De térjünk vissza. Az ismétlés a tudás anyja. Jóval kevesebb könyvet olvastam, mint amennyit elvárnék magamtól, viszont amelyiket olvastam, úgy sikerült kiválasztanom, hogy legtöbbjét örök életre meghatározónak vélem. Ezeket előszeretettel olvasom el újra és újra, szeretném kívülről megtanulni őket.
Sosem értettem azokat, akik mindent elolvasnak, hogy mit várhatnak egy könyvtől?
A Vörös Oroszlán most van másodjára a kezemben. Remélem, már jóval érettebben olvasom, mint tizenévesen. Már akkor is magával ragadott, hiszen mindent megemlít, ami valaha is érdekelt, már-már kísérteties módon. Blogger nevem is e könyvből való: egyik kielégíthetetlen, örök, gyermeteg vágyam, hogy valaki Corinnája legyek. Pedig talán az is vagyok. De ezt a vágyat, még ha el is éred, nem tudod kielégíteni.
Pár idézet, ami mindent elárul a könyvről:
Az egykor nagy vihart kavaró és ma is
különleges sorsot élő regény alaptémája egy elixír, az örök élet itala,
maga a Prima Materia, amely halhatatlanná tesz, és megadja azt a
képességet, hogy emlékezzünk előző életeinkre. A kötet olvasói immár
több évtizede számolnak be ugyanazokról a tapasztalatokról: első
olvasatban egy letehetetlen, négy évszázadot átfogó, izgalmas történetet
látnak benne, később azonban a mű beavatássá alakul át, amely valójában
az alkímia történetét és a keleti filozófia legmélyebb kulcsait rejti
magában.
"Amikor ími kezdtem, éppen az alkimisták érdekeltek a legjobban.
Megragadott e kényszerűen bujkáló kísérletezők tragikus sorsa. Oket a
pénzre, hatalomra éhes nagyurak éppúgy félreértették, mint véres
történelmünk valamennyi nagy elméjét. A mentális alkímia beavatottjainak
sosem célja az aranycsinálás. Ők az emberi szellem arannyá
szublimálását, saját lényük átformálását tekintik elsődlegesnek. Azon
fáradoznak, hogy lelkükben, szellemükben létrejöjjön a Bölcsek Köve, az
Iható Arany, az Örök Élet igazi elixírje."
"A titkos tudományok útjára senki se
lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia,
különben elveszett... Te, aki e könyv olvasásába kezdtél, ha
végigolvasod és megérted, uralkodóvá vagy őrültté leszel. Ám tégy vele,
amit akarsz - se megvetni, se elfelejteni nem fogod. Ha tiszta vagy,
fáklya lesz előtted, ha erős vagy, fegyverré válik kezedben, ha bölcs
vagy, bölcsebbé leszel. Ha azonban romlott vagy, akkor ez a könyv a
pokol tüzévé lesz benned; éles tőrként hatol át lelkeden, s
lelkiismeretedet a megbánás és örök nyugtalanság súlyával terheli meg."
(Eliphas Levy: Rituel de la Haute Magié)
"Az Élet és Tudomány 2009. évi 13. számában olvasható volt egy figyelemreméltó és lebilincselő írás Gerald Hüther professzorral, aki az egyik legismertebb német agykutató és neuropszichológus.
Néhány
évvel ezelőtt mi neurobiológusok, még úgy gondoltuk, hogy a genetikai
programok automatikusan létrehozzák az összes kapcsolatot az agyban. A
komplex neuronális hálózatokat tehát, melyek a gondolkodásunkat, az
érzelmeinket, a cselekvéseinket irányítják, genetikailag programozottnak
tartottuk. Azonban már tudjuk, hogy hosszú távon csak olyan kapcsolatok
jönnek létre a gyermek agyában, amelyek a konkrét élet-világban is
rendszeresen aktiválódnak. Amit nem használunk, az elsorvad. A genetikai
programok arról gondoskodnak, hogy először nagy többlet jöjjön létre
idegsejt-kapcsolatokból.
Az
agyunkban lévő legfontosabb neuronális áramkörök kialakításához
elsősorban arra van szükségük a gyerekeknek, hogy megtapasztalják saját
testüket. És ezt nem a képernyő előtt ülve szerzik meg, függetlenül
attól, hogy mi megy a tévében.
- Miért olyan meghatározóak a testi tapasztalatok?
-
Csak az tudja kognitív képességeit kibontakoztatni, akiben kialakul a
megfelelő testérzet. Már vannak olyan tanulmányok, melyek bizonyítják:
azok az alsó tagozatos gyerekek, akik jók matekból, különösen jól tudnak
egyensúlyozni is. Az ember úgy szerzi meg a háromdimenziós és absztrakt
gondolkodáshoz, ill. a matematikához szükséges feltételeket, hogy
megtanulja egyensúlyban tartani a testét. Amint egy gyerek a tévé előtt
ül, nem érzi többé a testét. Nem mászik, nem ugrál, nem egyensúlyoz, sőt
nem mászik fára sem – azaz nem a testének tanulásával tölti az időt.
- A gyerekeknek tehát lehetőleg minél többet kellene mozogniuk?
-
Igen, de nem feltétlenül kell hegyet mászniuk. Az egyik
legcsodálatosabb testtanulási gyakorlat az éneklés. Eközben ugyanis a
gyermek agyának olyan virtuóz módon kell a hangszalagokat modulálnia,
hogy hajszálpontosan a megfelelő hang jöjjön ki. Ez a lehető legjobb
finommotorikus gyakorlat és ugyanakkor ez a feltétele minden későbbi,
nagyon differenciált gondolkodásmódnak is.
Ráadásul
az éneklés esetében egy nagyon komplex kreatív teljesítményről van szó.
Hiszen a gyereknek az egész dalt fejben kell tartania ahhoz, hogy
egzakt módon a megfelelő időpontban eltalálja a megfelelő hangot. És a
kórusban megtanul alkalmazkodni is a többiekhez – ami a szociális
kompetencia egyik feltétele.
Ezen
kívül a gyerekek valami csodálatos dolgot is megtapasztalnak: azt
ugyanis, hogy nem tudunk félni, ha énekelünk. Ma már tudják a
neurobiológusok, hogy a felszabadult agy éneklés közben nem képes
félelemérzéseket mobilizálni. Ezért énekel az ember évezredek óta lefelé
menet a pincébe. Nem azért, hogy elijessze az egereket.
-
A gyerekek világa ugyanolyan erősen megváltozott, mint a felnőtteké. Ma
már nem vagyunk képesek felfogni, hogyan is működnek lényegében a
hétköznapi használati tárgyaink. Régebben másképp volt ez. Minden
készülék érthető volt. A bicikli, a gőzgép, még az autó is. Egy gyerek
szét tudta szerelni a vekkert, megvizsgálhatta a belsejében található
fogaskerekeket - és ezzel megfejtethette a mögötte lévő mechanizmust.
Ma, az információs társadalom korában a dolgok gyakran oly bonyolultak,
hogy az okot és okozatot csak nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk
felfogni.
- Hogyan hat mindez a gyermek agyára?
-
Az agyunk mindig ahhoz alkalmazkodik, amit lelkesedéssel teszünk. A
múlt században az emberek a gépekért lelkesedtek és azzal azonosították
magukat. Sőt, ezt a gép-gondolkodást még magukra is alkalmazták. Ez
aztán kihat a nyelvre is: a szívünket pumpának nevezzük, és elkopott
ízületekről beszélünk, melyeket kicserélünk.
De
most hirtelen beköszöntött ez az új korszak. Egyre nehezebb lesz
megérteni az okokat és okozatokat. Például, hogy miért is mozog a nyíl a
képernyőn jobbra, ha mozgatjuk az egeret. Az értelmi összefüggésnek ez a
hiánya azt eredményezi, hogy a gyerekeket egyszer csak nem fogja
érdekelni a kauzalitás. Ez az emberi agy fejlődésének egyszerű
konzekvenciája. Kvázi megtanulják, hogy a dolgokat a mögöttük rejlő
értelem megragadása nélkül kell elfogadniuk.
Én szerdán születtem. :)
Sorsokról gondolkodom. Választásokról.
Te csütörtökön születtél. "Ki a Tejúton járkál, sose tér meg"
Megdöbbent az életünk ezen örök kettőssége. Felnőni annyi, mint felelősséget vállalni tetteinkért, választásainkért. Többé nem más dönt felettünk, saját sorsunk kovácsává leszünk.
De itt a másik oldal. Már posztoltam róla, hogy mielőtt eldönthettük volna, hogy kinyújtjuk a kezünket, az agyunk pár századmásodperccel előtte már kiadta rá a parancsot. Mennyire eleve-elrendelt az életünk? Az örök spirituális vitatéma, megunhatatlan, végtelen variáció a válaszra. És mind igaz. És mind jó. Melyiket válasszam?
Azon gondolkodom, mi okozza bennem a szomorúságot. Félelmet. "…árnyék vagy! És az életem… napóra!"
Hiszen az idő illúzió. Mégis eljár fölöttünk. Elmegy mellettünk. És találkozhatunk keveset, mindig egymáséi leszünk. És élhetünk két külön életet. De akkor amit együtt töltünk idő, olyan lesz, mint álmodni, majd mindig, újra és újra belelébredni a magányba. Csak kísértjük majd egymást, mint két lidércnyomás egymás mellkasán.
Feküdtem az ágyban miután elmentél. Sírtam, majd kicsit elmerengtem rajtunk. Nyitva volt a szemem. Az ágyamra esett egy hatalmas bogár. Pont az, ami a múltkori pikniken Andival támadt ránk. Lesodortam az ágyról ijedten, majd még öt percig keresgéltem, hogy hova eshetett.
Nem volt sehol. Csak képzelődtem. Pedig ébren voltam. Talán akkor álmodom mikor nem vagy itt, és egyedül akkor vagyok ébren, mikor velem vagy?
Csipkerózsika csókért kiált. Már éppen eleget aludtam nélküled.
Tóth Krisztina: CIZELLÁLT METEOR
„Csillagtalan álom, elfelejtett álom” (szürrealista közmondás)
I
Egy kihűlt napot görgetnek a járdán.
– Möszjő Breton, ma hova lesz a séta?
– És nektek, angyalok? Ha azt előre látnám,
nem öltöznék csillagnak, nem mennék a
véletlen nyomában át a hídon
gyalog, egész a város túlfelére:
de azt álmodtam, meg kell írnom,
milyen az út egy pillantás jegébe.
A folyóparton repült egy menyasszony,
nyolc méter celofán volt a ruhája,
féltem, kialszom majd és elszalasztom,
úgyhogy csillagként indulok utána…
– Möszjő Breton, nem látott üstököst még?!
– Dehogyisnem! Ő lesz a feleségem!
Világít majd, mint tócsában az emlék,
és úgy hagy el, mint testet a szemérem!
II
– Möszjő Desnos, ma hova lesz a séta?
– Édes angyal, ne öltözz háborúnak,
hiszen fehér az arcod, mint a kréta!
– Ma karnevál van… nem mondták az úrnak?
Monsieur Desnos, hová lesz az a csillag?
– Annyit álmodtam rólad, évek óta
kísért a hangod és egy téli illat…
…árnyék vagy! És az életem… napóra!
– Möszjő Desnos, írjon nekem egy verset,
holnap kibontott hajjal jövök érte,
de most mennem kell… holnap is szerethet!
– Menjen csak, angyalom, ha megígérte!
Egy esős napot görgetnek az órák,
csak egy neve van és csak egy alakja
mindennek, mégis, hányféle valóság
illeszthető egy arc mögötti arcra.
III
Akit keresek, úgy van, ha sosem lesz.
Nincs tévedés, a szavak nem hazudnak.
Georgiám, villám a vérbe, kellesz,
lepkebáb-szívű ébrenlét, de unlak!
Az éj dobálja csillagait, én meg…
– Möszjő Soupault, hozhatom a szokásost?
– …ki a Tejúton járkál, sose tér meg,
lenyúzott szélből varrnak neki vánkost!
A nőre gondolok – egy áttetsző pohárban
harangozik a neve, érte jöttem,
kabátban volt és késő délutánban,
téblábolok, mint külváros a ködben…
…pedig itt van a közelemben, érzem,
az összes ablaküveg tőle holdas,
egy cizellált meteorral fülében
a kalapomban ül és engem olvas.
Hobbifilozófusként az ember gyakran tesz meggondolatlan kijelentéseket. De most mit van tenni? Annyira elhittem, amiket mondtam. Annyira olyan voltam. Képzeletben.
"Time is ticking, It makes me feel content with what I have inside Constant paranoia surrounds me, Everyone I see is out to get me So I fall face down in a rut I can't seem to get out of Please wake me, please give me some of it back the feelings I had
Sometimes I wish I could be strong like you It doesn't matter Each time I wake I'm somehow feeling the truth I can't handle
Let's get this party started, I'm sick of begging you You make me dead inside which I give to you Let's get this party started, You make me feel inside I want to be the one to make myself sane"
Gyenge gyenge gyenge életképtelen gyenge semmirekellő gyenge. "Dead beat"
Érezhetjük így, még ha lehetetlen is, hogy így legyen. Ha viszont az idő illúzió, hogy történhet meg, hogy ugyan azon dolog időtől függően hatnak ránk negatívan, vagy felemelően? Azt gondolom, amennyiben az idő a tudatunk szülöttje, úgy kell gondolnunk az ilyen helyzetekre, mint egy azon dolog különböző aspektusaira. Ha innen nézem ez maga a mennyország, ha viszont onnan, akkor egészen pokolian hat.
Ez volt a főcím, már látom magam, ahogy a már említett Mr Nobody-s munkám egyik epizódjában fejtegetem a témát.
Nem véletlen pont ezt, hiszen most nagyon nyomaszt valami, aminek úgy kéne örülnöm, mint majom a farkának. Egészen pontosan azért, mert úgy érzem, túl vagyok terhelve és egy új kihívás egyszerűen az összeroppanásomhoz vezet. Már-már szinte eltolnám magamtól azt, ami egyedül számíthat fontosnak az életben. Tegnap és tegnap előtt egészen mély depresszióba estem, már-már halálvágyam volt. Szerencsére azt tettem, amit ilyenkor tenni kell, megvártam, hogy elmúljon. :D
Ma már jobban vagyok, de tudom, hogy a következő idő, még búcsút nem mondhatok ennek az időszakos terheltségnek, sok ilyen depresziós napot tartogat még a számomra.
De jobb akarok lenni, jól akarom csinálni.
A minap megkérdeztek tőlem, hogy egy bizonyos dolog - az UFÓ-k :P - hogy illeszkedhetnek az én erősen Isten központú világképembe.
És ma ezen flesseltem, hogy akarom-e még Istennek hívni azt, amiben hiszek. Én régimódi alkat vagyok, de mostanság egyáltalán nem divat Istent nevén nevezni, Erőnek, Energiának, Magasabb rendű tudatnak szeretik hívni, őszintén nem értem, minek bonyolítva a közös nevezőre jutást.
De tehát a minap elgondolkodtam, hogy akarom e még valaha is azt mondani, hogy Istenben hiszek?
Miért akarok ilyen megfoghatatlan dolgokkal ámítani bárkit, akár magamat is?
Egy biztos. Idealista vagyok. És a Jóban hiszek.
Ahogy a világ egyik leghíresebb designere - Stefan Sagmeister mondaná:
"obsessions make my life worse and my work better"
Mániákusnak lenni tényleg nem nagy élvezet, de őszintén hiszem, hogy nincsenek pozitív, vagy negatív tulajdonságok, csak az lehet jó vagy rossz, amit ki tudunk hozni belőle.
Ha belépünk a szobámba, szemben önarcképek néznek rám lemondóan, ha megfordulunk, egyetlen feladatom megoldásának egyre növekvő számú variációit látjuk:
"Where is all the TIME that heals?
Ma az ötödik variáció elkészítése (majd elrontása) után nagyon jól szórakoztam a gondolaton, miszerint ha egy idegen jönne be a szobámba, valószínűleg azt hinné rólam, hogy egy narcisztikus tudathasadásban szenvedő mániákus vagyok, aki képtelen magát túltenni a problémáin. Pedig ha tudnák... :D
Ekkor még eszembe jut (pszichológus) Zsuzsi reggeli kiírása, miszerint érdemes lassan kezelni az őrülteket, mert sosem tudhatjuk, mikor jön jól egy őrült a háznál?
S eszembe jut a tény is, hogy adott nekem egy könyvet a problémáimra, ami az Autogén tréning címet viseli. Bár beleolvasnom még nem sikerült, éjszakánként molylepkékre vadászok vele, amiktől betegesen félek. Remélem majd valahogy elmúlik... :D
Souls cross ages like clouds cross skies, an’ tho’ a cloud’s shape nor
hue nor size don’t stay the same, it’s still a cloud an’ so is a soul.
Who can say where the cloud’s blowed from or who the soul’ll be ’morrow?
Only Sonmi the east an’ the west an’ the compass and’ the atlas, yay,
only the atlas o’ clouds (p. 308).
Megszokott jelmez a tavasz Korán kelés, kiflievés Hosszú pislogás a konyhában játék ezerszín ruhákban Elmenni, vagy nem menni el a majálisra - mennyi ember! Kicsalja őket a kék ég, annál is inkább, mert én még nem láttam ilyen kéknek soha, lehullik rólunk a hétköznapok pora Táncolunk, magunkat feledjük gondjaink fátylát levetjük és meztelen szívvel öleljük ami szemünk tükréből visszacsillan.
Paleoasztronautika
2013. május 11., szombat
Babits Mihály: A gólyakalifa
I. (Tábory Elemér önéletírása)
Össze akarom állítani életem aktáit. Ki tudja, mennyi időm van még? A
lépés, melyre elszántam magam, talán végzetes lesz. Lassan, biztosan
múlik az éj. Majd egyszercsak jön, lábujjhegyen, mint egy gyilkos, a
fekete Álom, és nesztelen mögém áll. Hirtelen a szememre szorítja
tenyerét. És akkor nem vagyok többé a magamé. Akkor megtörténhetik velem
akármi.
Össze akarom állítani életem aktáit, mielőtt még egyszer elaludnék.
Mindenről pontos jegyzeteim vannak. Az életem olyan volt, mint egy
álom, és az álmaim olyanok, mint az élet. Az életem szép volt, mint egy
álom, ó, bár lett volna az életem szerencsétlen, és az álmaim lettek
volna szépek!
...Tizenhatéves koromban kezdődött.
Ancient Aliens - Ősi Idegenek című sorozatot kezdtem el nézni, Apa biztatott rá. :D Imádom az ilyet, elvadult underground tudósok mesélnek tényleg hajmeresztő dolgokat kedvenc témáimban, például ősi civilizációk tudása, csillagászat, kozmológia, vallás.
Sosem érdekelt, hogy amit mondanak, igaz-e vagy sem. Végtelenül egyszerű, miért: aki az igazságot keresi, annak mindent számításba kell vennie. Mindent. Arról nem is beszélve, hogy tisztára igazuk van. :D
Apa a következőket mondta és nagyon felkavaró volt - így a következőeket csak erős idegzetűek figyelmébe ajánlom: "Gondolj bele, itt van az írás. Mindenféle bizonyítékunk és emlékünk van róla, ahogy kifejlődött. Le tudjuk vezetni a kezdetleges képírástól a rovásokon át a római és latin ABC-ig. Az emberiség időbeni fejlődése során egyre egyszerűsödött és végül megkaptuk a ma is használt formáját. De gondolj csak a csillagtérképekre.Sehol a világon nem találsz kezdetleges csillagtérképet. Egyszer csak megjelent az emberiség tudásában, méghozzá teljesen készen. Arról nem is beszélve, hogy az északi féltekén és a déli sarkon is teljes zodiákussal, hiába látnak a két féltekén teljesen mást az égen. Honnan ismerték az összeset? És még valami... Van az eszkimó és van az afrikai. Mindketten felnéznek az égre és fénylő pöttyöket látnak az égbolton. Rájönnek, hogy ezek csillagok, csillag-rendszerek, sőt, csillagképek. És az egész világon, bár másként nevezik őket -pl: ami kínában patkány, az európában ikrek - de mégis mindenki ugyanazon csillagokat véli összefüggőnek és láss csodát még egyazon útvonalon köti is össze őket. Ez szerinted hogy lehetséges? Számításba kell vennünk, hogy mi van, ha a csillagászat tudományát kaptuk valakiktől..."
Arról ne is beszéljünk, a mai csodás részből az derült ki, hogy több mitológiában is megjelennek olyan csillagképek, csillagok és bolygók, amikről csak az 1970-es évektől fogva ismerünk, hisz sem emberi szemmel nem láthatóak, sem bármilyen korábbról ismert távcsővel.
Például az afrikai dogonok és az egyiptomiak is a Sirius B-nevű bolygóról származtatják isteneiket.
"A mai átlagos emberismeret megdöbbentően együgyű. Legtöbb mai ember
csak azt a felületet látja belőled, amelyet az ő kedvtelései és igényei felé
mutatsz; nem nézi, hogy bensőd milyen; a nő aszerint itél rólad, hogy szórakoztatod-e,
hevíted-e, a férfi pedig aszerint, hogy miként illeszkedsz az ő elveibe, terveibe,
megrögzöttségeibe. A jót összecseréli a vonzóval, csábítóval; nem csoda, ha
a magánéletben is, közéletben is többnyire kalandorok vezetik. Örökös a csalódása
és kiábrándulása, hibáztat minden égi és földi hatalmat, mások gonoszságát,
néha még saját ostobaságát is; csak éppen arra nem gondol, hogy embertársait
ne az ő igényein keresztül nézze, hanem önmagukban." Weöres Sándor - A teljesség felé Biztonságra vágyom. Mindig lehetetlenre vágyom.
Nos, eddig ha kérdezték, hogy engem úgy őszintén, mi az, ami legmélyebben foglalkoztat, mindig egy kicsit zavarban éreztem magam, ugyanis nem tudtam, hogy mi is az pontosan, nem tudtam a nevét. Az adott volt, hogy kozmológusok és kvantumfizikusok foglalkoznak ilyesmivel, mikor magukra akarják haragítani saját szakmájukat. Ez volt csak bizonyos.
Ha el kellett volna magyaráznom, először azt mondtam volna: "Ahol a tudomány és a hit/varázslat találkozik, ott vagyok mindig - gondolatban."
Ha ez kicsit fellengzősnek hatott volna - nem értem, miért :D - akkor tovább próbálkozhattam volna:
A világ, az univerzum és minden dolgok működését szeretném nem csak hinni de meg is érteni. Ennek pedig legmegfelelőbb módja, ha a világ keletkezésével és működésével foglalkozó tudományok - pl:kozmológia, kvantumfizika -kicsit rápislantanak ilyenekre, mint az asztrológia, vallások, mitológia, okkultizmus stb.
De ha már csak megpróbálnak nem élettelen, mechanikus rendszerekben gondolkodni és bevetik a pszichológiát vagy épp a kémiát, máris valami organikusabb, életszerűbb, igazabb útra terelhetik a témát.
És nagy szerencsém vala, mert bár már találkoztam ilyen típusú könyvvel - pl: Holografikus Univerzum - de az nem nevezte meg, hogy konkrétan miről is beszélek épp.
Most elkezdtem egy könyvet. Igazán jónak tűnik. Lelkesítő és érdekfeszítő így, az elején.
Paul A. LaViolette - Az Ősrobbanáson Túl "A tudományos mű és egy merész hipotézis szintézise ez a könyv. Egyrészt azt állítja, hogy az ókori mítoszok legmélyebb szimbolikus igazságai a modern tudományos fogalmak előképei. Másrészt felveti, hogy a kozmikus teremtés ma is folyik, amire napjaink elméleti fizikája csupán célozgatni mer."
Nagyjából erről szól a könyv, azaz a világ keletkezését firtató mítoszokon keresztül vizsgálja a tudomány ezzel kapcsolatos mai álláspontját, s ugyanezt összeveti még asztrológiával és egyéb okkult tudományokkal.
Ezen kívül végig emlegeti könyvében ezt a bizonyos szubkvantum-kinetikát, ami a fizika olyan módszertana, ami előfeltételezi, hogy az anyagi létezők forrása, azaz az atomok közti tér nem egy fizikai mechanizmus, hanem kémiai szerveződés. És itt betör a képbe egy mindent átható organizmus, az egész világot magában foglaló egységes létezés. És itt bejön a képbe minden, ami vallás, minden, ami élő, minden, ami természetes és a világ működésére vonatkozó képünk egyszerre egy össztudománnyá alakul, ami mindenre egyetemes válaszokat kínál.
Két kedvenc részem van benne: Az egyik, amit a kisbabákról mond a végén. Végre egy emberi gondolat róluk. A másik kicsit előbbről: mikor vagyok sebezhető? "Ha kirúgnak - ha ki kell rúgnom valakit. Ha visszautasítanak - ha vissza kell utasítanom valakit. Ha meg kell kérnem a feleségem, hogy szexeljünk - ha meg kell kérnem a férjemet, hogy szexeljünk." Stb.
Mi lehet szebb egy szép dolognál? Két szép dolog. Engem semmi sem gyönyörködtet jobban, mint a kettősség. De vissza is emlékeztet egy régebbi posztomra az álmaimról: Üldöznek - üldözöm őket. Bántanak - bántok valakit. Amikor a szerepcserés álmaimról írtam. És menjünk visszább. Amikor az álmodás céljáról írtam. Azaz egy feltevést említettem, amiben az áll, hogy azért álmodunk, mert a lelkünk jobb emberré akar nevelni minket.
Talán mikor zaklatott vagy, vagy épp elfojtod a zaklatottságot, akkor az álmaid épp azért olyan zaklatóak, hogy azt éreztessék veled, hogy igen is sebezhetőnek kell lenned? És talán épp ezzel akar erősebbé tenni? Olyan szép. A kettősség gyönyörködtet.
pár perccel ez után:
"Szerinted lehet valakit akit szeretsz valaha nemszeretni?"
"Szerintem lehetséges így dönteni, viszont azt gondolom, a lelkünk sosem döntene így."
Közeledik egy hatalmas bolygó a Földhöz, ami ha belénk ütközik, véget ér minden emberi élet.
Lassú, kiszámíthatatlan közeledése végett Melankóliának keresztelik a tudósok.
József Attila: Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg.
Szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is.
Hanem, akkor hagyj nékem is,
én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Véletlen találtam rá a versre én csak egy kis őszinteséget kerestem. Aki nem őszinte, az nem is kedves.
Most ébredtem.
Nem nagyon szoktam egyből ideülni és írni de most nem bírom ki estig.
Már meséltem korábban ezekről az álmokról, de nem vagyok benne biztos, hogy értelmesen fejeztem ki magam.
Olyan mint ha az álmok nem belőlem jönnének. Történetek, amikhez nincs közöm, emberek, akiket nem ismerek. És mind én vagyok. Végig tudok magamról, de ahogy elkezdődik a történet ugrálok a testükben. A tudatom sem az enyém, a gondolataim, sem az érzéseim, sem a történetem. És az egészben a legijesztőbb az ugrálás. Az előbb menekültem valaki elől, most előlem menekül ugyan ez az ember. Az előbb valakibe segítségért karoltam, most tartom ezt az embert.
Egész életemben próbáltam elhatárolódni és most mindenben részt kell vennem. Még ha egyszerű történetek is, mindig megbújik bennük az erőszak, a tragédia. Máskor meg elviselhetetlenül nyugodt és semmilyen. Mások vagyunk. Én meg most mind. De minek? Mi célom ezzel?
Kívülről olvasni biztosan izgalmasan hangzik. Pont, mint egy film. Mint egy könyv: Lois Lowry - Az emlékek Őre.
De megélni végtelenül ijesztő. Feloldódni annyi mint elveszni, mint meghalni.
Itt a könyv, alatta még pár személyes gondolat:
"A tizenkét éves Jonas olyan világban él,
melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a
családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő
társadalmat a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik
évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik,
egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen
egyedi feladatra tartják alkalmasnak..." Ő lesz az emlékek őre, akinek számon kell tartania minden elfeledett, fájó és félelmetes emléket..
Gyerekként nagyon szerettem ezt a könyvet. Annyiban vág ide, hogy mások életét megélni teher. Teher, amit épeszű ember nem vállal. talán. De ha én hiszem, hogy álmaink funkciója közelebb kerülni saját jóságunkhoz, akkor fel kell tennem a kérdést: Mi célom ezzel? Együttérzés? Könyörgöm. Nem vagyok érzéketlen. :D Ha belemegyek a szenvedésbe, ha nem, amíg nem vagyok szociopata, igenis hatnak rám a külvilág ingerei. Valami másról lesz szó, azt érzem.
Még a párhuzamos életekről beszélnék akkor. Előző életekről már őszintén nem szeretek. Sem idős lelkekről, bár azt talán soha nem is szerettem. Nincs idős lélek. Egy lélek van, ugyanazzal a korral. Ebbe jó lenne már mindenkinek beletörődnie. Idős egót, na azt el tudok képzelni. :D Azt is be kéne lássuk, hogy spirituális ember nem beszél korról, időről, hiszen az relatív, valótlan. Valós viszont, állandó és örök a tudatosság. Fiatal léleknek neveztük eddig, aki csak magáról tudott. Akinek minden élményt most kell magába gyűjtenie, hiszen más kárán nem okul és nincs számára más, csak önmaga. És idősnek neveztük, aki tudott hallgatni és meghallani, aki másokra is tudatos tud lenni és azok élményeit sajátjának tekinti. Mondjuk most ezt. És ha már az előző életeket firtatjuk - melyek nem léteznek, ha idő sem - akkor se vessük meg, aki ezt próbálja nekünk eladni. Inkább tekintsünk rá így: Van egy élet, amire most erősen tudatos vagy. Amihez valamiért most kötődsz, jobban, mint más életekhez. Igen, érdemes foglalkoznod ezzel. Az a szerep, az a történet most valamilyen jelentőséggel bír az életedben. Járj utána, nézz magadba! Aztán engedd el. És tudd (vagy érezd) hogy a nagy tanítóinknak nem voltak előző életeik. Viszont mind az övék. Az összes élet. Emiatt olyan zsír arcok. Mindre tudatosak. Mindben itt vannak. És ez a példa lebegjen előttünk is! Mennyire akarunk tudatosak lenni? Hány életre/lélekre? És hányra vagyunk most képesek figyelni? És mi van akkor ha mind a miénk? Miben változtat ez a belátásunkon?
Ezzel a pár gondolattal búcsúzom ma reggel, jó napot, jó szurkolást!
Nem is értem egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy többé nem csak a gondolataim vagyok, hanem van valami ami beburkol és annak mikor hogyan tetszik, aszerint sajog különböző pontokon. De nem csak fájni szokott, kellemes is tud lenni ha az embernek teste van. Eddig - ezekről mind - nem sokat tudtam. De most itt ez a puha, meleg szivacs szerű anyag körülöttem és folyton azt kiabálja, hogy "itt vagyok!" Igazából sokáig azt hittem, hogy hibás vagyok. Most már tudom, hogy csak várnom kellett, mert igen is várni kell, hogy a gondolat anyaggá legyen.
Továbbra is a Tolle könyvet olvasom, azaz hallgatom. Bizonyos részekre folyton visszatekerek, szóval elég lassan haladok, de nem szeretném felszínesen kezelni a dolgot. Egyben már biztos lehetek:
Jókat ír az ego-ról és nagyban segítségemre van írásaival a megértésben. Viszont akad egy észrevételem: "az ego rossz, gonosz, defekt, betegség" hangoztatja, hiszen tudjuk jól, csak szenvedést okoz végső soron és meg-nem-értést. Amire nem kaptam választ, az az, hogy ez esetben milyen alapon van ilyenünk? Mi célunk vele? Mi ad neki létjogosultságot? Na ez nem derül ki és ez eléggé zavaró számomra. Ha spirituálisan próbálunk gondolkodni, akkor felszínesnek hat, ha nem értjük meg a rendszert teljes egészében. Én most nem akarok kitérni a miértekre, inkább csak bigott módon ajánlom továbbra is a Beszélgetéseket.
Minderről, mellesleg csak azért írtam, hogy átérezzük, mennyire foglalkozom ezzel a témával. Ma nagy sérelem ért, valaki nem úgy kezelt, ahogy szerintem az fair. - Imádom ezt a szót. Mikor hazajöttem, először rendet kellett raknom a ruhásszekrényben és megválnom pár dologtól - ez a két dolog különösképp nyugtató hatással bír rám nézve - majd még sétálni is elmentem, s egész úton hazafelé azon gondolkodám, hogy miért volt abban a helyzetben nekem igazam. Miért voltak ők igazságtalanok. És persze, szokás szerint sikerült olyan választ találnom, amiben bárki megértheti, hogy nekem van igazam.
Ügyes.
Csak nem szolgálja a javamat. Azt hiszem, Zsuzsi szólt valamit, amiről bevillant, hogy az egész mai vonatutamon azon flesseltem, hogy hogyan lehet észrevenni, ha az emberből az ego-ja beszél. Először azt kellett belátnom, hogy túllihegtem a dolgot. Egyáltalán nem volt olyan a helyzet, ami miatt most így kéne vernie a szívemnek. Egy kis sérelemről volt szó, még azt is észrevettem, hogy nem is nekem szólt a jelenet. De miért pörögtem ennyire bele? Teljesen fel voltam háborodva, hogy velem igazságtalanok voltak, és mint tudjuk, az igazságtalanság megbocsájthatatlan BŰŰŰŰN. :D Igen, kicsit elfelejtettem, hogy milyen fennhangon tudom hirdetni az igazság sokszínűségét. Igen, kicsit túlkaptam azon, hogy miért kezelnek (a nagybetűs) Engem úgy, ahogy.
És nem is kicsit, de nagyon vidítónak találom, hogy észrevettem NEM-magam egy ilyen helyzetben. Szeretem őket, és megértem őket. Ámen. :D
